Az életünkkel játszik a kormány a Magyar Orvosi Kamara szétverésével
2023. március 1. Szakmai problémája volt a kormány javaslatával a Magyar Orvosi Kamarának (MOK), így a kormány az érdemi egyeztetés helyett, a hatalmával visszaélve, magát a kamarát szántja be. Egy nap alatt verték át a parlamenten a változtatásokat.Egy nap alatt verte át a parlamenten a kormány az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításait, ami gyakorlatilag a Magyar Orvosi Kamara szétveréséről szól.
Az eredeti, 2006-os jogszabály még így kezdődik: „Az Országgyűlés az egészségügyi szakmák gyakorlóinak szakmai önkormányzathoz való jogát elismerve,..”
Ezt az önkormányzatisághoz való jogot vette most el a kormány, mert a szervezet ellentmondott neki az egészségügyben dolgozók és a betegek érdekeire tekintettel. A tegnap elfogadott módosítás három ponton korlátozza a Magyar Orvosi Kamara jogköreit.
- Megszűnik a kötelező kamarai tagság, így a nem kamarai tagok is praktizálhatnak.
- A módosítás hatályba lépését követő 31. napon mindenkinek megszűnik a kamarai tagsága, hacsak a tag 30 napon belül nem nyilatkoznak arról, hogy fenn kívánja tartani, és azt a MOK el is fogadja.
- Az etikai eljárások – azok is, amelyek éppen folyamatban vannak – átkerülnek az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.
Miért?
A háború akkor tört ki a kormány és a Magyar Orvosi Kamara között, amikor az egészségügy jobbításáért nyomásgyakorlásba kezdtek az orvosok. Február elején a MOK rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése közel egyhangúan megszavazta, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását. A kórházi orvosok pedig az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezhetik letétbe.A MOK rendkívüli találkozóját azért hívták össze, hogy ott eldöntsék, milyen módon tudnak tenni a magyar betegek helyzetének jelentős romlása és az orvosok kiszámíthatatlan munkakörülményei ellen. Az egészségügyi rendszer hibáinak állandó foltozgatását, a látszatmegoldásokat nem tartják ugyanis járható útnak. Az egészségügy további leépülésének megállítása és a folyamat visszafordítása érdekében rövid és hosszú távú cselekvési javaslatokat fogalmaztak meg.
Mindannyiunk egészsége a tét
Mint leszögezték: a kamara olyan újratervezett egészségügyi rendszert javasol, ahol a vagyoni helyzettől függetlenül minden beteg megfelelő ellátásban részesül, és az állam a dolgozókat megtartó pályaképet biztosít. A magyar emberek sokkal rosszabb egészségügyi állapotban vannak és korábban halnak meg, mint az európai átlag. Sokkal kevesebb pénzből és rosszabbul működik a hazai egészségügy, mint az uniós vagy akár a regionális országoké – sorolták az adatokkal által is alátámasztott tényeket. (A részletes követelésekről itt írtunk.)Az egészségügy helyzetének javítása és az érdemi párbeszéd helyett a kormány inkább lejárató kampányba kezdett a kamara ellen, és mivel nem sikerült megtörni az orvosok szakmai alapokon álló ellenállását, inkább a kamara kinyírása mellett döntött. Ezt a parlamenti többségével egy nap alatt meg is tehette.
Mi következik?
Kérdés, hogy ha megszűnik a kötelező tagság, illetve tevőlegesen nyilatkozni kell a maradás érdekében, akkor ezt majd hányan teszik meg. Ezzel a trükkel annak idején 100 ezerre apasztotta a FIDESZ-kormány a magán-nyugdíjpénztártagok 3 milliós számát.Az orvosok egy részét biztos, hogy sikerült a kormánynak maga ellen fordítania a velük szemben tanúsított végtelen arroganciával, az erőszakos eljárással. Az Azénpénzem.hu információi szerint a háziorvosok közül sokan támogatják a MOK-ot, sőt az elmúlt hetek fejleményeinek tükrében még olyanok is, akik nem voltak hívei a kötelező tagságnak. Ugyanis olyannyira egyetértenek a kamara lépéseivel, hogy mindenképp a maradás mellett döntenek, van, aki az éves kamarai tagdíját előre be is fizette. Azt biztos, hogy sokan megértik, csakis minél nagyobb létszámmal tudják az érdekeiket érvényesíteni.
A lakosságnak pedig fontos lenne végre felismerni, hogy a jó minőségű gyógyítás feltételeinek megteremtése a mi érdekünket szolgálja. Márpedig a kamara éppen ezért emelt szót.
A kormány az orvostársadalmat támadta meg
A Magyar Orvosok Szakszervezete megdöbbenve értesült az orvostársadalom demokratikusan megválasztott önkormányzati köztestülete, a Magyar Orvosi Kamara elleni támadásról, és szolidaritást vállal a kamara tagságával és elnökségével – írják közleményükben. A kormány nem csupán a köztestületet, hanem a teljes magyar orvostársadalmat támadta meg, amikor - rendkívül diszkriminatív módon, egy koncepciós eljárás részeként - megnyirbálta az orvosi kamara jogköreit.Nem látják, hogyan fog ez a döntés javítani az egészségügyön, az ellátás hozzáférhetőségén vagy minőségén, az orvosok szakmai szabadságáért, fenntartható egészségügyért felszólaló kamarai elnökség munkájának megnehezítése nem szolgálja a társadalom érdekeit. A nézeteltérések feloldásához vezető út a párbeszéd, a más szakmai nézeteket valló érdekvédők ellehetetlenítésére tett kísérlet ennek gátja. Az egészségügy jelenlegi elkeserítő állapotában hatalmas szükség van a párbeszédre a szakma és a szakpolitika között, ennek a megszakadása súlyos társadalmi következményekkel járhat. A törvénymódosítás társadalmi egyeztetés nélküli elfogadása tovább rontja hazánk tárgyalási pozícióit az Európai Uniós források lehívásában, ami tovább fogja odázni a halaszthatatlan szakdolgozói béremelést – áll a közleményben.
Arra kérnek minden egészségügyi dolgozót, hogy szolidaritásával támogassa a Magyar Orvosi Kamara törekvéseit, az orvosokat, hogy maradjanak kamarai tagok. A gyógyítás ugyanis csapatmunka, és csak együtt lehetnek sikeresek.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: egészség, egészségügy, orvosok, szakdolgozók, háziorvosok, Magyar Orvosi Kamara, MOK
Kapcsolódó anyagok
- 2023.09.26 - Halálcsapdába kerültek a magyarok?
- 2023.08.31 - Kényszerít az állam, hogy magánorvosra költsünk
- 2023.08.30 - Minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen
- 2023.06.05 - Gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból a kormány miatt
- 2023.04.03 - Az orvosok több mint kétharmada kamarai tag marad
- 2023.02.08 - Ezért annyira beteg a magyar egészségügy
- 2023.02.05 - Fellázadnak a magyar orvosok?
- 2022.11.17 - Kidobhatják a kórházakból a krónikus betegeket
- 2022.11.04 - Teljes központosításra készül a kormány az egészségügyben
- 2022.10.24 - Nagyot nőtt az egészségbiztosításukat elvesztettek száma
- 2022.10.05 - Már 687 háziorvos hiányzik a rendszerből
- 2022.05.10 - Már a magánorvosra is várni kell
- 2022.01.18 - Nagy a baj! Már 645 háziorvos hiányzik Magyarországon
- 2021.09.08 - Bankok és biztosítók uralhatják a magánegészségügyet
- 2021.06.15 - Most esik szét az egészségügy?
- 2021.06.02 - A Covid miatt ezt kaphatják a dolgozók
- 2021.02.25 - Minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen
- 2021.02.25 - Lépéskényszerben a háziorvosok, a héten lejár a határidő
- 2021.02.11 - NAV: így maradhat érvényes a TAJ-szám február 12. után
- 2021.02.02 - Hetvenezren maradhatnak TAJ-szám nélkül
- 2020.09.10 - Az életmentést is leszámlázhatja az állam
- 2019.01.28 - Bedobják a törülközőt az állami fogorvosok?
További kapcsolódó anyagok