Az Alza már a cégeknek is megadja az elállási jogot

2025. október 16. Az elmúlt években igen kedvezően változtak a magánszemélyek netes vásárlásainak szabályai. Az elállási idő 14 napra nőtt, a jótállás és a garancia ideje pedig kitolódott. Minden azonban nem vonatkozik a cégekre. Az Alza azonban mostantól a vállalkozásoknak is megadja a fogyasztóknak járó feltételeket, de nem árt résen lenni.

Üzleti Garancia+ néven olyan új szolgáltatást vezetett be az Alza.hu, ami tulajdonképpen az adószámmal rendelkező vásárlók számára is biztosítja azokat a feltételeket, amiket a magánszemély megkapnak. A vállalkozások számára törvényileg előírt 1 év szavatosságot kiegészítették elállási joggal és akár 3 éves jótállással. 

Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a céges vevő az elállás jogát indokolás nélkül a termék átvételétől számított 30 naptári napon belül gyakorolhassa minden vásárlása esetében, függetlenül attól, hogy a szerződést a webáruházban, mobilapplikációban vagy fizikai üzlethelyiségben kötötte. Az Alza által vállalt jótállás időtartama sávosan alakul a termék vételára alapján. Tízezer forint alatt – ahogy az a szabályozásban is szerepel – nincs kötelező jótállás, az ennél drágább, de 250 ezer forintnál olcsóbb cikkekre 2 év, az ezeknél drágábbakra pedig 3 év az Alza által vállalt jótállás. 

Forrás Ákos ügyvezető elmondta, az adószámmal rendelkező vásárlók a költéseik után Gold, Silver vagy Bronze besorolást kapnak, amivel állítása szerint különböző mértékű (megjegyezzük, ezekről előzetes információ nincs, de annyit lehet tudni, hogy egyedi kivételek lehetségesek) kedvezményekhez juthatnak hozzá. Újdonság még az is, hogy ezek az ügyfelek a fiókjukban könnyedén tudnak váltani az áfás és áfamentes árak megjelenítése között, ezzel segítve a könnyebb tájékozódást.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok