Az állami áramcégé az állami közműszolgáltató fele

2017. január 27. A Magyar Villamos Művek (MVM) tőkeemeléssel 50 százalékos befolyást szerzett az Első Nemzeti Közműszolgáltatóban – jelentette be a társaság. Közleményük szerint így biztosíthatóak a „rezsicsökkentés eredményei”.

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MVM tőkeemelés útján 50 százalékos befolyást szerzett benne. Mint felidézték: tavaly decemberben írt alá adásvételi szerződést az EDF DÉMÁSZ Zrt. 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlásáról az EDF International S.A.S.-val. A tranzakció a hatósági jóváhagyások után, előreláthatólag 2017 elején zárulhat. Az MVM beszállása ennek a tranzakciónak a finanszírozását szolgálja. Mint közölték:” a  két nemzeti tulajdonú vállalat együttműködése és tulajdonosi összefonódása révén válik lehetővé a DÉMÁSZ megvásárlása”.

A közlemény szerint a nemzeti közműszolgáltatási rendszer kialakításáért és fejlesztésért felelős ENKSZ továbbra is önállóan gazdálkodó és piaci jelenléttel bíró társaságként működik a magyar energiapiacon. Az MVM Csoport ezzel a tranzakcióval a nemzeti közműszolgáltatón keresztül aktívabb részesévé válhat a fogyasztók közvetlen ellátásának, az ENKSZ pedig a tulajdonosok stratégiai céljait szem előtt tartva kialakítja és működteti a hosszú távon fenntartható nemzeti közműszolgáltatási rendszert.

A nemzeti energetikai társaságok hosszú távú, kölcsönös előnyökön alapuló együttműködése kiemelt jelentőségű a kormányzati energiastratégiai célok megvalósítása szempontjából. Az ENKSZ hatékonyan segítheti a kormányzati célkitűzés megvalósítását, hogy a hazai ellátásbiztonság további erősítése mellett fenntarthatóvá váljanak a rezsicsökkentés eredményei a földgáz, a villamos energia, és a jövőben akár egyéb közműszolgáltatási területeken is – fogalmaznak a közleményben.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok