A fiatalok dőlnek leginkább be a csalóknak

Autólopás a neten? Igen, már ez is lehetséges

2016. december 23. Egyre nő a hálózatba kapcsolt különféle eszközök hatékony védelmének jelentősége – emeli ki az ESET 2017-es előrejelzésében. Az ezek elleni támadások a bűnözés új formáját fogják jelenteni. A cég jelentésében arra is kitér, hogy az elterjedt tévhittel ellentétben a digitális bennszülötteknek nevezett fiatalabb korosztály nincs kisebb veszélyben.

A bűnözés új formáját fogják jelenteni az összekapcsolt eszközök elleni támadások – állapítja meg egyebek mellett az ESET Research Laboratories internetbiztonsági cég 2017-re vonatkozó előrejelzésében. Ez lehet akár egy, a telefonon levő applikációval összekapcsolt autó „lezárása”, amellyel megakadályozzák az autó indítását, és SMS-ben követelik a váltságdíj összegét, aminek kifizetéséhez kötik a telefon és az autó feletti kontroll visszaadását.

A kilenc fejezetből álló elemzés sorra veszi az informatikai biztonság különböző területeit. A hagyományos számítástechnikai eszközök (számítógép, tablet, okostelefon) mellett – emelik ki – egyre nagyobb jelentősége lesz a hálózatba kapcsolt különféle eszközök hatékony védelmének, ugyanis a bűnözők egyre gyakrabban próbálgatják az új technológiák elleni támadásokat. A kiberbűnözők megtámadhatják a gazdasági, nemzetbiztonsági, a mindennapi életben alapvető fontosságú, a társadalom működését biztosító fontos infrastruktúrákat, hogy kárt okozzanak, leállítsák a szolgáltatást, vagy blokkolásukkal zsaroljanak. Külön kihívás jelentkezik az egészségügyi ágazatban, ahol orvosok, betegek egyre több internetre kötött orvosi és fittness eszközt használnak, tele érzékeny adatokkal.

Veszélyben lehet százmilliárd dollár


Van egy másik szektor, ahol egyre gyakoribb az integráció: a videojátékoké. Piacuk 2016-ban közel 100 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el, és 8,5 százalékos növekedést produkál évente. Ez nagy lehetőséget jelent majd a kiberbűnözőknek, és komoly kihívásokat okoz a biztonsági szakembereknek. Az egyik oldalon a már most is nagyszámban elérhető hardverek kínálnak lehetőséget a hackereknek, a másik oldalon a számítógépekkel összekötött konzolok a Windows-zal való kapcsolódáskor osztja meg a belépési adatokat, újabb támadófelületet kínálva a bűnözőknek. Már eddig is számos visszaéléssel találkozhattunk (feltört, vírusos telepítők, PokemonGO visszaélések, fiókok feltörése, az online játékokban termelt értékek ellopása stb.), és ez a trend a jövő évben is folytatódni fog.

A jelentés kitér az idén a BBB Institute által készített kutatásra, ami meglepő adatokat eredményezett. Bár azt gondolnánk, a digitális bennszülötteknek nevezett fiatalabb korosztály kevésbé van veszélyben az online térben, a vizsgálat szerint éppen a 25 és 34 év közöttiek hajlamosak leginkább bedőlni a csalásoknak. Más tanulmányok is megállapították, hogy a legfiatalabb felhasználók viselkedése jár a legnagyobb kockázatokkal az interneten: rosszul biztosított Wi-Fi hálózatokhoz csatlakoznak, olyan USB eszközöket használnak ellenőrzés nélkül, amelyeket másoktól kaptak, illetve más korosztályoknál kevésbé alkalmaznak biztonsági megoldásokat eszközeiken.

Szerző: LG
Címkék:  , , ,

Kapcsolódó anyagok