Autója van, de pénze nincs? Volt megoldás, míg le nem csapott az MNB

Így hirdetik (többek között) magukat
2023. augusztus 30. Nagyon trükkös módon adott pénzt a Cash4Car a hozzá forduló autósoknak. A megoldás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint tulajdonképpen kölcsönzés volt, amire a cégnek nincs engedélye. A vizsgálat szerint több százmillió forintot hiteleztek így.

A jegybank bejelentette, hogy előzetes bejelentés nélküli helyszíni ellenőrzést is magába foglaló piacfelügyeleti eljárást folytat a budapesti székhelyű Car Service Partner Kft. és a prágai székhelyű Car Service Partner s.r.o. tevékenységének áttekintésére. A cél annak megállapítása, hogy a társaságok végeznek-e üzletszerűen – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) szerint jegybanki engedélyhez kötött – hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatási tevékenységet. 
A most közzétett végzés – hangsúlyozta az MNB – semmilyen formában nem érinti a társaságok által már megkötött szerződésekhez kötődő teljesítési kötelezettséget. Ezen túlmenően azonban a vizsgált tevékenységükkel – ideértve annak az interneten vagy más módon történő ismertetését, hirdetését – a jegybanki vizsgálat lezárultáig azonnali hatállyal fel kell hagyniuk.
A rendelkezésre álló adatok szerint a társaságok a velük kapcsolatba került természetes és jogi személyek részére 2021 márciusát követően együttesen több mint 300 esetben több száz millió forintot meghaladó értékben nyújthattak kölcsönt. A Car Service Partner s.r.o. és a Car Service Partner Kft. használt személygépjárműveket vásárolnak természetes, illetve jogi személyektől, jellemzően a gépjármű piaci értéke alatti vételáron.A megvásárolt gépjárművet aztán a tulajdonossá váló társaságok a korábbi eladó részére – mint üzembentartónak – használatra visszaadják. Ezzel egyidejűleg a megvásárolt gépjárműre a korábbi eladó javára határozatlan időtartamra visszavásárlási jogot kötnek ki és garantálják, hogy a társaságok a gépjárművet harmadik személy részére nem adják el, illetve nem terhelik meg. 

A Car Service Partner s.r.o. és a Car Service Partner Kft. mindezek ellenértékeként havonta – jellemzően a személygépjármű becsült értéke kb. 5-10 százalékának megfelelő – „foglalási díjat” kér. Az MNB gyanúja szerint a „foglalási díj” valójában az eladóknak kölcsönként átadott pénz használatáért felszámított kamat funkcióját tölti be. Az eddigi adatok szerint ugyanis az MNB-nek oka van feltételezni, hogy a vizsgált társaságok valós gazdasági célja nem a gépjárművek tulajdonának megszerzése, hanem a szolgáltatásukat igénybe vevő természetes és jogi személyek finanszírozása, azaz ténylegesen kamat fejében hitel és pénzkölcsön nyújtása.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok