Döntött a Kúria: tisztességtelen a vételi és eladási árfolyam
2014. június 3.
Nemcsak a jelzáloghiteleseknek, hanem minden fogyasztási kölcsönt felvett devizahitelesnek visszajárhat az árfolyamrés. A Kúria Kásler-ügyben hozott mai döntése szerint semmis az árfolyamrés, helyette az MNB középárfolyamán kell számolni folyósításkor és törlesztéskor is. Két hét múlva várható a jogegységi döntés, ami minden deviza alapú fogyasztási kölcsönre vonatkozik majd.
Már az Európai Bíróság egy hónappal ezelőtt kihirdetett ítélete alapján várható volt, hogy a Kúria semmisnek találja az árfolyamrés használatát a Kásler-ügyben (képünkön látható, hogyan értékelte az ítéletet az érintett). Tavaly január óta várunk arra, hogy ebben a perben döntsön a legfelsőbb bírói fórum, amely akkor a kérdést az Európai Bírósághoz továbbította. A Kúria mai döntése szerint tisztességtelen a vételi és eladási árfolyam alkalmazása, mert a deviza alapú kölcsönöknél nem volt átváltás, csak átszámítás történt, ezért nem jár a pénzváltáskor szokásos díjazás. Az adósoknak olyan költsége keletkezett, amelyért nem kaptak ellenszolgáltatást. És tisztességtelen azért is, mert nem felel meg a világos és érthető szabályozás követelményének.
Ugyanakkor a szerződésben a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyama alapján kell számolni – döntött a Kúria a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) alapján. Ez a Kásler-ügyre vonatkozik, a Kúria június 16-án hozhat jogegységi döntést több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben - jelentette be Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője a tárgyalást követően. Az azonban várható, hogy nem megy szembe a mai határozatával. Ráadásul minden fogyasztási kölcsönre (nem csak a jelzáloghitelekre) vonatkozik majd a döntés, így az Azénpénzem.hu arra számít, hogy a jelzáloghiteleken kívül az autóhiteleknél és a személyi kölcsönöknél is visszajárhat az árfolyamrés az ügyfeleknek. Ha a jogegységi döntés ezt mondja ki, automatikus lehet a pénzvisszafizetés.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: devizahitelek, Kásler, Kúria, Európai Bíróság, árfolyamrés, semmis szerződés, tisztességtelen, tisztességtelen szerződés
Autóhiteleseknek is visszajárhat az árfolyamrés
Fotó: Koszticsák Szilárd , MTI
Már az Európai Bíróság egy hónappal ezelőtt kihirdetett ítélete alapján várható volt, hogy a Kúria semmisnek találja az árfolyamrés használatát a Kásler-ügyben (képünkön látható, hogyan értékelte az ítéletet az érintett). Tavaly január óta várunk arra, hogy ebben a perben döntsön a legfelsőbb bírói fórum, amely akkor a kérdést az Európai Bírósághoz továbbította. A Kúria mai döntése szerint tisztességtelen a vételi és eladási árfolyam alkalmazása, mert a deviza alapú kölcsönöknél nem volt átváltás, csak átszámítás történt, ezért nem jár a pénzváltáskor szokásos díjazás. Az adósoknak olyan költsége keletkezett, amelyért nem kaptak ellenszolgáltatást. És tisztességtelen azért is, mert nem felel meg a világos és érthető szabályozás követelményének.
Az OTP Bank közleményben tudatta, hogy elfogadja a Kúria mai döntését. A bank szerint olyan kérdés jogi megítélése tisztázódott, amelynek nincs érdemi hatása sem a konkrét ügyben fennálló hiteltartozásra, sem általában a deviza alapú hitelszerződésekre.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: devizahitelek, Kásler, Kúria, Európai Bíróság, árfolyamrés, semmis szerződés, tisztességtelen, tisztességtelen szerződés
Kapcsolódó anyagok
- 2014.06.30 - Karácsonyra nem lesz már devizahitel?
- 2014.06.30 - Devizahiteles: számolj, ha tudsz!
- 2014.06.25 - Már a héten parlament előtt a devizahiteles törvény
- 2014.06.16 - Tisztességtelenek a devizahitelek, de ez nem sok jót hoz az adósoknak
- 2014.06.10 - Már számolgat a devizahiteleknél az NGM
- 2014.06.08 - Megindulnak a Bankszövetséggel a tárgyalások
- 2014.06.04 - Devizások: óriási változás a láthatáron!
- 2014.05.23 - Így mentené a devizahiteleseket az MNB
- 2014.05.01 - Devizahitelesek: a teljes árfolyamrés visszajárhat
- 2014.04.30 - Mire számíthatnak a devizahitelesek?
- 2014.03.18 - Devizahitelesek: itt vannak a számítások!
- 2014.03.17 - Alkotmánybíróság: minden a kormány kezében van
- 2014.03.05 - Autóhiteles vagy? Így menekülhetsz!
- 2014.02.12 - Nem lesznek semmisek a devizahitel szerződések, de pénz visszajárhat
- 2014.02.11 - Beindulhatnak az autóhiteles perek
- 2013.08.24 - Vissza a devizahiteleseknek 300 milliárdot!
- 2013.07.20 - A hitel 80 százalékát is elengedi a bank
- 2013.06.13 - Devizahitelek: kérdések és válaszok
- 2013.02.21 - Devizahitelesek: sínen a tárgyalások?
- 2013.02.16 - Őszre megoldás jöhet a devizahiteleseknek?
- 2013.01.28 - Vigyázat devizahiteles, átverhetnek!
- 2012.12.13 - Devizahitelesek: minden visszajár?
- 2012.09.26 - Szorul a bankok nyakán a hurok
További kapcsolódó anyagok