Ismét mínuszos hozamok jöttek

Az augusztusnak sem örülhettek a befektetők

2018. szeptember 13. Továbbra is mínusz nullás hozamok jellemzik a pénzpiaci alapokat, a kötvényalapok pedig ennél is nagyobb veszteséget termeltek egy év alatt. A kilátások ezen a téren nem túl bíztatóak, nem csoda, ha távozik is innen a megtakarítás.

Újabb likviditási alapnak mondhattunk búcsút, ugyanis szeptember 4-én az Erste Likviditási Alap beolvadt az Erste Pénzpiaci Alapba. A tájékoztatás szerint az egyesülés indoka, hogy az alapkezelő átláthatóbbá kívánja tenni a befektetők számára a termékpalettáját, ezért optimalizálni kívánja a hasonló befektetési politikával rendelkező alapok körét és számát, amelyek így költséghatékonyabb formában működhetnek. Valójában ebben a likviditási alapban már csak valamivel több mint 6 milliárd forintos vagyon volt, így a nagyobb, a pénzpiaci alap az egyesüléssel 50 milliárd forintosra hízott.


Nem véletlenül csökkent a pénzpiaci (és a likviditási) alapok száma az elmúlt időszakban, hiszen az ezekben tartott megtakarítás is fogy. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikái szerint a lakosság július végén már csak 186 milliárd forintot tartott pénzpiaci alapokban (az intézményi befektetőkkel együtt összesen 300 milliárd forint befektetés található itt), míg egy évvel ezelőtt ez még 100 milliárd forinttal több volt. A kötvényalapok ugyancsak jelentősen lefogytak, 184 milliárd forinttal 500 milliárd forintra csökkent a bennük tartott lakossági megtakarítás. Miközben a háztartások a tavalyihoz hasonló nagyságrendű pénzt tartanak befektetési alapokban. Ez idén július végén 3925 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 3837 milliárd forint – az MNB adatai szerint. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a korábbi hozamokat ott megtalálja.)



Mínuszos hozamok

Nem véletlenül távozik a pénz a pénzpiaci alapokból. A hozamok mínusz nulla körül alakulnak, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben változás lenne. Az állampapírhozamok az elmúlt hónapban is stagnáltak, egyedül az egyéves és a hosszabb lejáratoknál emelkedtek mintegy 10 bázisponttal. Ez azonban még mindig kevés ahhoz, hogy a pénzpiaci alapok kitörjenek a mínuszos hozamok tartományából.

A kötvényalapok ugyancsak negatív éves hozamokat mutatnak; a rövid kötvényalapok mínusz 1 százalék körül, a hosszú kötvényalapok többnyire mínusz 1-2 százalékos veszteséget mutatnak, de akad mínusz 8 százalékos hozam is.

Merre tovább?

Az MNB továbbra is alacsonyan tartaná a hozamokat, de a pénzpiacokra valójában a nemzetközi folyamatok hatnak. A jelenlegi eszköztár alkalmazásával ugyanakkor továbbra is a laza monetáris kondíciók fennmaradását célozza. A Monetáris Tanács szokás szerint augusztusban sem emelt kamatot, és ismét kifejtette: egyetlen horgonya az infláció. Az olajárváltozás átmeneti, inflációt emelő hatásainak kifutásával az inflációs cél fenntartható elérése továbbra is 2019 közepétől várható. A Monetáris Tanács megítélése szerint az ehhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges. A jelenlegi volatilis nemzetközi környezet változatlanul óvatosabb megközelítést igényel.
 

A pénzpiaci és kötvényalapok szeptember 12-i részletes hozamát itt találja.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat! 
 

Alapok toplistája 2018. szeptember 12-én 

MegnevezésHozamMegnevezésHozamMegnevezésHozam
Pénzpiaci12 hóRövid kötvény12 hóHosszú kötvény12 hó
CIB Hozamgarantált Betét Likviditási0,30%OTP Optima B sorozat0,40%OTP Maxima B0,10%
CIB Pénzpiaci0,10%OTP Optima A0,10%Aegon Kötvény-0,80%
MKB Tőkevédett Likviditási-0,10%Concorde Rövid Kötvény-0,40%OTP Maxima A-0,90%
Budapest Bonitas Likviditási-0,20%Budapest Állampapír (A)-0,80%Concorde Kötvény-1,20%
OTP Prémium Tőkegarantált-0,20%K&H Aranykosár-0,90%Budapest Kötvény A-1,30%
Forrás: Azénpénzem.hu összeállítás a BAMOSZ adatai alapján. Megjegyzés: A táblázatba a legnagyobb befektetési alapok közül kerültek ki a legtöbb hozamot elérők.


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok