Átverik a szolgáltatók az sms-díjakkal a magyarokat?
2021. július 21. A telefonra érkező rövid szöveges üzenetek (sms) díja Magyarországon megközelítőleg azonos és nemzetközi összehasonlításban is magas. Ezért a hatóság ágazati vizsgálatot indít annak eldöntésére, hogy szükséges-e bármilyen szabályozói beavatkozás.A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelzése szerint Magyarországon a szolgáltatók feltehetően egységes árazási gyakorlatot folytatnak az sms-végződtetés és a tömeges SMS-ek (például banki tranzakciókról értesítő üzenetek) terén – írta meg az MTI. Gyanús, hogy a díjaik mértéke megközelítőleg azonos, miközben nemzetközi összehasonlításban is magas. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) ezért úgynevezett ágazati vizsgálatot indít, amelynek eredményei alapján eldönti, hogy szükség van-e szabályozói vagy egyéb beavatkozásra.
A szolgáltatók közötti sms-ek továbbítására az úgynevezett sms-végződtetési díj ellenében kerül sor. Vagyis a fogadó szolgáltató díjazást kér a másik hálózatból érkező üzenet fogadásáért, amit végső soron az előfizető fizet meg. A GVH jelzésében foglalt ármozgások és egyéb körülmények arra utalhatnak, hogy az sms-végződtetés piacán vagy egyes részpiacain a verseny korlátozódhat vagy torzulhat. Ezért a piaci folyamatok megismerése és értékelése érdekében az NMHH elnöke hatósági ellenőrzési eljárást indított a Magyar Telekom Távközlési Nyrt.-vel, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-vel, a Telenor Magyarország Zrt.-vel, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel, a TARR Építő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel és a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel szemben - tájékoztatott az NMHH.
Ha a hatóság a hírközlési ágazati vizsgálat eredményeképpen arra a következtetésre jutna, hogy a magyarországi sms-végződtetés piacán vagy annak egyes részpiacain beavatkozás szükséges, akkor a hatóság megteszi a szükséges lépéseket a piaci probléma megszüntetése érdekében – olvasható a közleményben.
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: GVH, NMHH, vizsgálat, telefon, sms, díjak, bankok, távközlési szolgáltatók
Kapcsolódó anyagok
- 2023.01.15 - Jókorát drágulhat a telefon, a tv és a net
- 2022.11.23 - Minden díját emeli a Vodafone
- 2022.06.21 - Egyre fiatalabbak szoknak rá a netre
- 2021.12.02 - Így kaphat pénzt az államtól új mobilra
- 2021.09.14 - Újabb üdülési jogos átverés bukkant fel
- 2021.08.16 - A százmilliós mellé újabb bírságot kapott az állateledel bolt
- 2021.08.05 - Újra támad a betiltott fogfehérítő
- 2021.07.23 - Még mindig vannak, akik fülkéből telefonálnak
- 2021.06.08 - Nekiment a GVH a Google-nak
- 2021.05.26 - 350 milliós bírságot kapott a gyerekeket átverő cég
- 2021.05.07 - Csúcsot döntött a telefonálás és a netezés
- 2021.04.22 - Már használt mobiltelefonra is köthetünk készülékbiztosítást
További kapcsolódó anyagok