Átverés lehet a méregdrága matrac
2018. március 9. Nagyon meggyőző reklámokkal hirdetik a drága ágybetéteket, például azt állítva, hogy a gerincoszlopot kímélik. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) tesztje viszont kimutatta: nem érdemes túl sokat áldozni egy matracra, hiszen az olcsóbbak is tudják hozni a drágábbak minőségét.A TVE 31 (rugós, hab, hibrid, latex) matracot tesztelt laboratóriumban nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. Vizsgálták többek között az alátámasztást, a nedvességáteresztő képességet, a pontrugalmasságot és a tartósságot. Mint tudatták: jó hír, hogy a vizsgált termékek között nem volt kirívóan rosszul szereplő termék. Az összesített részeredmények alapján mindegyik 60 százalék fölött szerepelt, 17 matrac pedig 70 százalékos vagy ennél jobb eredményt ért el.
Miközben viszont a matrac fő feladata, hogy alvás közben megfelelően alátámassza a testet – ne legyen se túl puha, se túl kemény, és ne változzon a gerincoszlop helyzete az ideálishoz képest –, ezen a téren matracok nem jeleskedtek. A termékek nagy része 2-3 pontot kapott a 0-tól 5-ig terjedő skálán, 3-nál jobbat egy sem. Hat matrac még a 2 pontot sem érte el, meglepő módon volt köztük egy közel 400 ezer forintos termék is.
Egy Ikea és egy Magniflex matrac lett a győztes, legalább annyit tudnak, mint a közel félmilliós termékek, csak jóval kevesebbért. Rossz hír viszont az izzadósabb fogyasztóknak, hogy a lista élén szereplő matracok közül több csak közepes vagy annál gyengébb pontot kapott a nedvességáteresztő képességre.
Miközben – állapította meg a TVE – egy Sealy, Magniflex vagy Tempur egyszemélyes matracért 200 ezertől akár fél millióig terjedő összeget is elkérnek, ugyanazt a minőséget hozzák 45-150 ezer forint közötti áron kapható Ikeás termékek is, amelyek a lista élén, 70 százalék fölött végeztek. A helyzet a kétszemélyes matracoknál is hasonló. A legtöbb pontot egy 200 ezer forintos rugós matrac kapta, viszont közel olyan jól teljesített ugyanannak a márkának több sokkal olcsóbb terméke. A tájékoztatás szerint a lista élén végzett termékek közös nevezője, hogy elég tartósak, nem „töppednek össze” (ráfekvéskor nem érezhető az ágyrács). Pontrugalmasság szempontjából is viszonylag jól szerepeltek, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termékek többségénél nem lejt az egész matrac a terhelés irányába (ez főleg kétszemélyes matracoknál nagy előny).
A teljes teszt előfizetéssel itt tekinthető meg
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: termékteszt, Tudatos Vásárlók Egyesülete, TVE, matrac
Kapcsolódó anyagok
- 2023.08.31 - Általános lesz a matrac-stúdió a JYSK áruházakban
- 2019.03.27 - Szinte minden zabkása leszerepelt a teszten
- 2018.12.14 - Nem minden citromban van sok C-vitamin
- 2018.12.09 - Nem éri meg a drága konyhai robotgép?
- 2018.11.27 - Szétesik az asztal, visszahívja az IKEA
- 2018.08.08 - A vizsgált jégkrémek több mint negyedénél indult hatósági eljárás
- 2018.08.02 - Nem jobb a drágább koktélparadicsom
- 2018.07.02 - Csak a balek veszi a drága terméket?
- 2018.06.04 - Tele van a bolti eper vegyszerrel
- 2018.05.30 - Biztonságos gyerekülést akar? Érdemes alaposan tájékozódni
- 2018.04.26 - A vizsgált tejfölök fele megbukott
- 2018.04.17 - Sok rizs szennyezett arzénnal
- 2018.01.31 - Főként almából áll sok málnaszörp
- 2018.01.26 - Túl sok víz volt a párizsiban
- 2018.01.16 - Alig akad igazán jó hűtő-fűtő berendezés
- 2017.11.24 - Sok kullancs- és bolhacsepp lehet hatástalan
- 2017.09.11 - Tesztelték, nem a teljesítmény teszi a jó porszívót
- 2017.06.04 - Tévévásárlási tanácsok
- 2017.05.24 - Leszerepelt a Rexona és az Adidas dezodor
További kapcsolódó anyagok