Milliárdokat fújt el a szerdai vihar
2015. július 10.
Az egyik biztosítási alkusz szerint a mostani viharkárok miatt az átlagosnál több vita lesz, a szokásosnál hosszabban vizsgálódhatnak a biztosítók. Már az első összesítések szerint sok ezer bejelentés érkezett, összesen mintegy 850 millió forintos kárról. Várhatóan azonban a hétvégéig özönlenek még az új bejelentések. Kormányzati segítség sem kizárt.
Szerdán szinte percre pontosan csapott le az ország több pontjára a már előre jelzett vihar. Folyamatosan több csatornán hallhattuk a figyelmeztetéseket. Alighanem részben ezért véli úgy a CLB Független Biztosítási Alkusz, hogy ezúttal az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyeket hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók. A közvetítők arra is figyelmeztettek, hogy a kárbejelentést legkésőbb három napon belül (tapasztalataink szerint egyes biztosítók erre csak 48 órát adnak) kell megtenni, és a további károk keletkezését a biztosítottaknak meg kell akadályozniuk.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, milyen esetekben valószínűtlen, hogy a biztosító minden vita nélkül fizet. Cikkünk végén pedig arról láthatnak összeállítást, hogy ki milyen védelem alapján számíthat a különböző esetekben pénzre.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kármentesítéshez szükséges esetleges kormányzati segítség ügyében egyeztetni fog a kormányhivatalok vezetőivel. Mint elmondta: a szerdai vihar okozta károk mértéke több milliárd forintra rúghat.
Az Aegonhoz első körben közel 800 kárbejelentés érkezett, a kárigény mintegy 200 millió forint. Majdnem negyven esetben egymillió forintnál is több kárt okozott meg a vihar. Az Allianzhoz tegnap két óra alatt érkezett több mint 800 bejelentés, de ezek összesen „mindössze” 80 millió forintos kárról szóltak. A Generalihoz csütörtök koradélutánig nagyságrendileg 2300 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke meghaladja az 500 millió forintot. A K&H Biztosító az MTI-vel tudatta, hogy 360 kárbejelentést regisztrált, a értékük pedig az első becslések szerint mintegy 40 millió forintot tesz ki.
A legtöbb kárbejelentés az Aegonhoz Budapestről, Pest megyéből és Székesfehérvárról érkezett. A Generali és a Groupama a legjobban sújtott helynek egyértelműen a fővárost találta. Az erős széllökésekkel, felhőszakadással, jégesővel és villámlással járó vihar az Allianz ügyfeleinek kárbejelentései alapján elsősorban Veszprém, Fejér és Pest megyében „tarolt”. Ez a társaság csak az utolsó helyen említette meg Budapestet.
A kárbejelentések az Allianz beszámolása szerint elsősorban az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkról, a szél által lefújt tetőcserepekről és tetőkről, valamint a tetőkre és gépkocsikra rádőlt nagyobb faágakról szólnak. A diónyi nagyságú jégszemek károsították az épületek tetőfedését, a redőnyöket, betörték az ablakokat, és a homlokzatokon is kárt okoztak. A lezúduló csapadék beáztatta az épületeket, a burkolatokat, elöntötték a pincéket. A villámcsapás tüzet is okozott, és a villám okozta túlfeszültség több esetben az elektronikus berendezési tárgyakat is tönkretette. Rengeteg fa dőlt házakra, autókra – mondta el a Groupama szolgáltatási centrumának vezetője.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosítás, vihar, viharkár, villám, kárrendezés, biztosítók, lakásbiztosítás
Amikor a biztosító nem fizet
Sorra dőltek a fák
Fotó: Lakatos Péter, MTI
Fotó: Lakatos Péter, MTI
Szerdán szinte percre pontosan csapott le az ország több pontjára a már előre jelzett vihar. Folyamatosan több csatornán hallhattuk a figyelmeztetéseket. Alighanem részben ezért véli úgy a CLB Független Biztosítási Alkusz, hogy ezúttal az átlagosnál több vitás eset lesz, amelyeket hosszabban fognak vizsgálni az óvatosabb biztosítók. A közvetítők arra is figyelmeztettek, hogy a kárbejelentést legkésőbb három napon belül (tapasztalataink szerint egyes biztosítók erre csak 48 órát adnak) kell megtenni, és a további károk keletkezését a biztosítottaknak meg kell akadályozniuk.
Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, milyen esetekben valószínűtlen, hogy a biztosító minden vita nélkül fizet. Cikkünk végén pedig arról láthatnak összeállítást, hogy ki milyen védelem alapján számíthat a különböző esetekben pénzre.
Vitára vagy visszautasításra lehet számítani | |
---|---|
Megnevezés | Megjegyzés |
Nyitott ablak, kint hagyott tárgyak | A kármegelőzés, bizonyos körültekintés elvárt |
Beázás | Eltömődött eresz, karbantartás hiánya kizáró lehet |
Tetőkárosodás | A karbantartást itt is vizsgálják, nagyon régi tetők (kémények) esetén várható kifogás |
Villám másodlagos hatása | Általában 1000 méteren belül fogadják el vita nélkül, a régi szerződések erre (többnyire ez az elektromos berendezések károsodása) sokszor nem fizetnek |
Kerti bútorok, medence | Eltérő a biztosítók gyakorlata, sokszor kiegészítő módozatban külön kell ezeket biztosítani |
Ismétlődő kár | Ha valaki korábban jelentett már ugyanolyan kárt, nagy eséllyel számíthat a kötözködésre |
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kármentesítéshez szükséges esetleges kormányzati segítség ügyében egyeztetni fog a kormányhivatalok vezetőivel. Mint elmondta: a szerdai vihar okozta károk mértéke több milliárd forintra rúghat.
Több mint 3500 esetben intézkedtek a katasztrófa- védők a vihar miatt, ebből több mint 2000 esetben Budapesten - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek. Egy halálos áldozatot is szedett a vihar, a főváros IX. kerületében egy lakás pincéjében a felgyülemlett csapadékvíz miatt halálos áramütés ért valakit. A katasztrófavédők 29 sérültről kaptak bejelentést, többször gyalogosra, autóra dőltek a fák. „Utóhatásként” még rengeteg áramkimaradás, késő vonatok, egyéb közlekedési fennakadások jellemezték a tegnapi napot.
A biztosítók tegnapi napközbeni tájékoztatásainak alapján készített összesítésünk szerint a kár már megközelítette a 850 millió forintot. A Groupama Biztosító tapasztalatai alapján azonban egy ilyen mértékű természeti esemény után még további jelentős számú kárbejelentés várható. A társaság az eddigi 1400 bejelentés (ez 270 millió forintos kárra vonatkozott) hatszorosára számít a továbbiakban. Így összesen a tízezret is meghaladhatja káresemények száma. Az Aegonhoz első körben közel 800 kárbejelentés érkezett, a kárigény mintegy 200 millió forint. Majdnem negyven esetben egymillió forintnál is több kárt okozott meg a vihar. Az Allianzhoz tegnap két óra alatt érkezett több mint 800 bejelentés, de ezek összesen „mindössze” 80 millió forintos kárról szóltak. A Generalihoz csütörtök koradélutánig nagyságrendileg 2300 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke meghaladja az 500 millió forintot. A K&H Biztosító az MTI-vel tudatta, hogy 360 kárbejelentést regisztrált, a értékük pedig az első becslések szerint mintegy 40 millió forintot tesz ki.
A főváros és környéke kapta a javát
A legtöbb kárbejelentés az Aegonhoz Budapestről, Pest megyéből és Székesfehérvárról érkezett. A Generali és a Groupama a legjobban sújtott helynek egyértelműen a fővárost találta. Az erős széllökésekkel, felhőszakadással, jégesővel és villámlással járó vihar az Allianz ügyfeleinek kárbejelentései alapján elsősorban Veszprém, Fejér és Pest megyében „tarolt”. Ez a társaság csak az utolsó helyen említette meg Budapestet.
A kárbejelentések az Allianz beszámolása szerint elsősorban az épületek tetőszerkezetében keletkezett károkról, a szél által lefújt tetőcserepekről és tetőkről, valamint a tetőkre és gépkocsikra rádőlt nagyobb faágakról szólnak. A diónyi nagyságú jégszemek károsították az épületek tetőfedését, a redőnyöket, betörték az ablakokat, és a homlokzatokon is kárt okoztak. A lezúduló csapadék beáztatta az épületeket, a burkolatokat, elöntötték a pincéket. A villámcsapás tüzet is okozott, és a villám okozta túlfeszültség több esetben az elektronikus berendezési tárgyakat is tönkretette. Rengeteg fa dőlt házakra, autókra – mondta el a Groupama szolgáltatási centrumának vezetője.
Amiket nem árt tudni | ||
Esemény | Ki, mi térít | Megjegyzés |
---|---|---|
Fakidőlés | Ahol áll(t) a fa, annak a felelősségbiztosítása térít | A lakásbiztosításoknak általában van felelősségbiztosítási része |
Gépjárműre dőlt a fa | A casco térít | A biztosító keresi meg, ki lehet a felelős |
Casco híján | A károsultnak kell kideríteni, kinek a felelősségbiztosítása terhére lehet fizettetni | |
Saját autóra saját fa | Ez önkárnak számít, így csak a casco jöhet szóba | |
Gépjármű vízkár | Casco, de itt felmerülhet az önkormányzat, az állam felelőssége is | Minden esetben vizsgálják a kellő körültekintést (pl. látta a nagy tócsát, miért ment bele) |
Bármi | Érdemes áttekinteni a szerződést | Ha nem egyértelmű, hogy a biztosító mikor fizet, mikor nem, lehet jogorvoslaton gondolkodni (nem az ügyfél tehet a pontatlan fogalmazásról) |
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: biztosítás, vihar, viharkár, villám, kárrendezés, biztosítók, lakásbiztosítás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.09.11 - Viharkár: százezer bejelentés érkezett
- 2017.10.31 - Százmilliókat fújt el a hétvégi szélvihar
- 2017.08.16 - Augusztusi viharok: eddig 1,5 milliárdos kár
- 2017.08.10 - Vasárnapi vihar: a 8 ezer kárbejelentés csak a kezdet
- 2017.07.24 - Egymillió magyart károsítottak már a nyári viharok
- 2017.07.13 - Két nap alatt 500 milliós viharkár
- 2017.05.29 - Milliárdos kárt okozott a múlt keddi vihar
- 2017.02.06 - Vidéken jóval olcsóbb a lakásbiztosítás
- 2016.07.29 - Vigyázat, nyáron tarolnak a betörők!
- 2016.07.16 - Mit csináljunk, ha jön a vihar?
- 2016.06.13 - Lakáskárok: a nyár a legpusztítóbb
- 2016.05.27 - Négyszázmilliós kárt okozott a keddi vihar
- 2016.02.09 - Így hathatna a mindennapokra a terrortörvény
- 2015.12.07 - Félretájékoztatott az NN Biztosító, de semmi gond
- 2015.11.13 - Vigyázat, tényleg nagyon veszélyes a mai nap!
- 2015.09.03 - Kik élnek biztosítás nélküli lakásban?
- 2015.08.24 - Fekete hétfő: milliárdos viharkár
- 2015.06.11 - 320 milliós kárt okozott a keddi vihar
- 2015.04.09 - 300 milliót vitt el az áprilisi szél
- 2015.02.13 - Átlagosan 28,3 ezer forint a lakásbiztosítás
- 2014.10.16 - Mi számít villámkárnak?
- 2014.09.23 - Hatalmas vagyont tomboltak el a viharok
- 2014.07.14 - A villámcsapások sötét oldala
- 2014.05.17 - Vigyázz, ha jön a vihar!
- 2013.11.14 - Tévhitek a lakásbiztosításokról
További kapcsolódó anyagok