Engedély nélküli szolgáltatónál sok anonim szerződésre bukkant az MNB

Alig találni bérelhető banki széfet

Nem is annyira titokzatosak?
Fotó: Leéb Ádám
2019. december 20. Többen panaszolták, hogy hiába tartották remek ötletnek, hogy ünnepi utazásuk idejére értékeiket széfbe helyezzék, egyszerűen nem kaptak banki trezorban helyet. Ez is oka lehet annak, hogy a jegybanki engedély nélkül működő egyik vállalkozás 200 ügyfelet mutathat fel. Közülük nem egy anonim módon szerződött, ami szintén nem véletlen.

Az Azénpénzem.hu nem egy olvasója panaszolta az utóbbi időben, hogy nem tudott banki széfet bérelni. Még úgy sem, hogy jóval az ünnepi elutazás előtt akartak gondoskodni arról, távollétükben értékeik biztos helyen „pihenjenek”. Dühösen jegyezték meg, hogy nem értik, ilyen körülmények között miért nem működtetnek több széfet a bankok.

Az Ersténél – tudtuk meg a banktól – úgy tapasztalják, hogy a szolgáltatást igénybe vevők jellemzően évekig bérlik széfjeiket, így ritkán üresednek meg helyek. A Raiffeisen is 100 százalékos kihasználtságról tájékoztatta portálunkat. A CIB-nél sem sok jóra számíthatnak a „beeső” ügyfelek. Mint elmondták: mindig nagy az érdeklődés a széfek iránt, jellemzően nincs szabad hely. A banknak több fiókban várólistás ügyfelei is vannak. A CIB több mint 3400 értékőrzőt alakított ki, amelyeknek átlagosan 90 százaléka foglalt.

Széfbérlés esetén – tájékoztatott az Unicredit – a hosszú távú, folyamatos kapcsolat a jellemző. Csak ritkán van igény néhány hetes vagy hónapos bérletre, így a fiókhálózatukban elérhető értékőrzők kihasználtságának szintje is tartós. Budapesten például 90 százalék körüli a kiadott széfek aránya, de vidéken valamivel nagyobb arányban akadnak még bérelhető trezorok.

Már akadtak, de kilátásban is lehetnek fejlesztések


A CIB bíztatóan jegyezte meg, hogy a fejlesztési lehetőségeket folyamatosan vizsgálják. Az MKB ebben az évben már lépett. Érdeklődésünkre elmondták, hogy az év elején összesen a széfek kevesebb mint fele volt szabad státuszú, a budapesti kihasználtság 90 százalék feletti volt. Ezért tavasszal az MKB székházában található fiókban egy modern, önkiszolgáló, hosszabb elérési idővel rendelkezésre álló széfrendszert telepítettek. Ennek köszönhetően jelenleg mind a fővárosban, mind vidéken zökkenőmentesen állnak ügyfeleik rendelkezésére.

A széfek iránti kereslet változatlanul magas, de valamennyi széfszolgáltatással rendelkező OTP fiókban található szabad rekesz – tudtuk meg a legnagyobb magyar banknál. A hitelintézet azonban tájékoztatásuk szerint 2020-ban több budapesti és vidéki fiókját felújíthatja, és ezzel együtt a széfszolgáltatás fejlesztését is tervezik.

Engedély nélkül biztonságosabb?


Részben talán valóban a hiány (bár, mint az előbbiekből kiderült, némi erőfeszítéssel azért nem lehetetlen szabad széfet találni) miatt akad olyan nem banki vállalkozás, amely már többszöri változás után is jelen van a piacon. Úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által többször megbüntetett Széfbanknak csak a neve tűnt el.

A napokban újabb határozat jelent meg, amely szerint az MNB engedély nélküli széfszolgáltatási tevékenység miatt 5,5 millió forint bírságot szabott ki a Herőcz Trade-re (korábban ők Értékbox néven működtek). A jegybank megállapította, hogy a cég a Széfbank székhelyén található üzlethelyiségben szolgáltat.  A társaság több mint 200 széfszolgáltatási szerződést kötött ügyfeleivel – akár személyi azonosítás nélkül. Az MNB helyszíni ellenőrzése során jelentős számú anonim bérlőt talált.

A jegybank minden esetben hangsúlyozza, hogy az engedély nélküli széfszolgáltatást nyújtó cégek az ügyfelekben hamisan alakítanak ki biztonságérzetet. E társaságok ugyanis jellemzően nem felelnek meg a jegybanki engedély megszerzéséhez szükséges fokozott biztonságú, szigorú személyi, tárgyi és informatikai feltételeknek. Valójában – mint ez a legutóbbi esetből is elég világosan kiderült – az ide forduló ügyfelek nem csak technikai biztonságot keresnek, a hatóságok látóköréből szeretnének kikerülni. Az amúgy a titokzatosság légkörével körülvett banki trezorokba akár bele is nézhet például az adóhivatal (erről részletesen itt írtunk).
 

Arról, hogy a hatóság zárolhatja a széfeket is, korábban itt írtunk (azóta még keményebb a világ)

Nézze meg karikatúránkat is!

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!



Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok