Alig juthatnak gyógycipőhöz, spéci sebkötözőhöz a betegek
2023. november 22. Drámaian csökkent a betegeknek rendelt gyógyászati eszközök száma. Idén gyógycipőből 92 ezerrel, speciális sebkötöző anyagokból több mint egymillió darabbal kevesebbet írtak fel, mint a múlt év azonos időszakában. Itt (is) látszik, ahogy szabályozással szűkíti a hozzáférést a kormány.Az idén májusban visszaélésekre hivatkozva megszigorította a kormányzat a gyógyászati segédeszközök felírását – emlékeztetett a Népszava. Ezt követően gyógycipőt csak elektronikus vényre rendelhetnek az orvosok és a felírásnál fotót kell készíteniük a deformált lábról, vagy képalkotó diagnosztikai vizsgálat leletét szükséges mellékelni. Hasonlóan fotóval kell dokumentálni azokat nehezen gyógyuló sebeket is, amelyek kezeléséhez speciális kötszerre van szükség.
Mint Rásky László az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a lapnak elmondta: néhány termékcsoportban akár betegek tízezrei nem juthatnak eszközökhöz és előreláthatóan a biztosítónak 10 milliárdos megtakarítása lesz az idén. Szerinte ott, ahol a jogalkotó szakorvosi vizsgálathoz köti például az eszköz felírhatóságát, amiatt maradhatnak ellátatlan betegek, mert képtelenek időpontot szerezni a szakrendelőbe.
Egy másik akadálya az eszköz rendelésének, különösen az ortopédcipőknél és a speciális kötszereknél, hogy az orvosnak fotót kell készítenie. Az orvosok a feladathoz nem kaptak eszközt, sem forrást arra, hogy ezeket a képeket elkészítsék, esetleg kinyomtassák a papír dokumentáció mellé. Az sem egyértelmű, mit kell kezdeni a képekkel, ugyanis az elektronikus térbe nincs lehetőség azokat feltölteni. Így nagyon sok szakorvos egyszerűen nem írja fel például a cukorbetegek nehezen gyógyuló sebeire a modern habszivacs kötszert.
Szerző: Népszava/Azénpénzem
Címkék: egészség, egészségügy, gyógyászati segédeszköz, szakorvos, orvos
Kapcsolódó anyagok
- 2024.09.27 - Már nem tudnak többet költeni az egészségükre az emberek
- 2024.04.17 - Elképesztő a magyar egészségügy helyzete
- 2024.04.02 - Terjed a részletfizetés a magánorvosoknál
- 2024.03.22 - Naponta 110 ezren vannak táppénzem
- 2024.03.14 - Sokaknak szinte lehetetlen most szakorvoshoz jutni
- 2024.03.01 - Jön az óriási patikamutyi
- 2024.02.29 - Magánegészségügybe kényszerít az állam, de elfogyott a pénzünk
- 2023.12.18 - A háziorvosok szerint már járvány van, de lesz ez még rosszabb
- 2023.12.12 - Csendben újraindították a Covid elleni oltásokat
- 2023.12.04 - A magyarok közel fele négy éve nem járt orvosi szűrővizsgálaton
- 2023.11.30 - Online időpontfoglalás jöhet az állami egészségügyben
- 2023.11.16 - A kormány a külföldi vendégmunkások miatt kockáztatná a magyarok egészségét
- 2023.10.12 - Már tényleg összeomlóban az állami egészségügy
- 2023.09.26 - Halálcsapdába kerültek a magyarok?
- 2023.08.31 - Kényszerít az állam, hogy magánorvosra költsünk
- 2023.08.30 - Minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen
- 2023.06.05 - Gyógyszerek tűnhetnek el a patikákból a kormány miatt
További kapcsolódó anyagok