Külön díj mellett vásárolhatnak a szülők érdemi szolgáltatást
2015. szeptember 14.
Tizenkét éve változatlan összeget térít az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás, ami csonttörés esetén például - bármilyen súlyos is – 3 ezer forintot jelent. Minden 3 és 18 év közötti gyermeknek jár ez a díjmentes biztosítás, ami évről évre kevesebbet ér. Valójában az érettségiző osztályok nagy része már nem is biztosított. Több biztosító is kínál üzleti tanuló-balesetbiztosítást, azonban a tanév kezdetén csak egy ajánlattal találkozhatnak a szülők az iskolákban és az óvodákban.
Az állam 2003 szeptembere óta minden 3 és 18 év közötti gyermekre köt balesetbiztosítást. A biztosítók évente változnak, az állam pályázat útján választja ki, hogy az adott évben éppen melyikkel szerződik. Idén a Groupama Biztosító nyújtja az államilag finanszírozott balesetbiztosítást. A biztosítás nem csupán az óvodákban, iskolákban elszenvedett balesetekre vonatkozik, hanem azon túl is, egész évben és a nap 24 órájában, játék, sport, közlekedés, nyaralás során vagy az otthonukban szerzett sérülésekre is. Mindez a Föld valamennyi országára érvényes, beleértve a légtereket és a nemzetközi vizeket is.
Csakhogy a szolgáltatás összege tizenkét éve változatlan, ami csonttörés esetén például - bármilyen súlyos is – 3 ezer forintot jelent, és 10 százalék alatti maradandó egészségkárosodás esetén is csak 3 ezer forint. A térítés tehát évről évre kevesebbet ér.
Az üzleti tanuló-balesetbiztosítások néhány ezer forintos éves díjért kínálnak az államinál jóval nagyobb biztosítási összeget. (Baj esetén az állami is fizet, nem csak az üzleti biztosító.) A választék azonban jelenleg nem túl széles. Ráadásul az iskolákban jellemzően csak egy biztosító ajánlata jelenik meg. A szülőknek a tanulóbiztosítás megkötésekor érdemes átgondolni, hogy hány, és mekkora biztosítási összeget térítő balesetbiztosítást kötöttek már a gyermekre, illetve melyik egyéb biztosítás tartalmazza még ezt a szolgáltatást. Ugyanis tipikusan a lakás- és az életbiztosítás is tartalmazhat ilyet. Kár esetén mindegyik fizet, csak nem szabad elfeledkezni róluk.
A tanulókra most köthető balesetbiztosítások egyébként csoportos biztosítások, ami azt jelenti, hogy jóval kedvezőbb áron juthatunk a szolgáltatáshoz, mintha azt mi magunk, egyedileg kötnénk meg számukra. A kedvező díj mellett persze a legfontosabb, hogy baj esetén mekkora összeget térít a biztosító. Ár-érték arányban így a tanuló balesetbiztosítások esetében kedvező termékről beszélhetünk. Fontos azt is tudni, hogy míg az állami biztosítás 18 éves korig szól, addig az iskolákban ennél idősebb gyermekek is járnak, akik így kikerülnek a biztosított körből. Az üzleti csoportos tanulóbiztosítások viszont 23 illetve 25 éves korig szólnak.
A Generali Szimba biztosítása 7 csomagot, a Groupama Greeman biztosítása 9 szolgáltatási csomagot, a Signal Signal Plusz Diákbiztosítása ugyancsak 7 csomagot kínál. Ezek éves díja biztosítótól és csomagtól függően 600 és 12 ezer forint között szóródik, a különböző csomagok szolgáltatásai pedig a csomag árával arányosan emelkednek. A szokásos eseményeken túl a Generali és a Signal a kiemelt gyermekbalesetekre (például állatharapás, kullancscsípés okozta fertőzés) külön is fizet.
A különböző tanuló-balesetbiztosítások árait és szolgáltatásait táblázatba szedve itt találja.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: tanuló-balesetbiztosítás, állami balesetbiztosítás, Signal, Generali, Groupama, gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás
Alig fizet valamit az állami gyermek-balesetbiztosítás

Kapcsolódó anyagok
- 2019.09.06 - Megérkeztek a biztosítók ajánlatai a gyerekeknek
- 2019.09.06 - Mutatjuk a tanulóbiztosításokat
- 2017.09.08 - Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai 2017-ben
- 2017.09.08 - Mennyit fizet a tanulóbiztosítás?
- 2016.09.09 - Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai 2016-ban
- 2016.09.09 - Tanulóbiztosítás: mennyit kap a gyerek, ha baleset történik?
- 2016.06.14 - Jól megy a Signal Biztosítónak
- 2016.03.17 - Baleset érte a gyereket? Rohanjon az Allianzhoz!
- 2015.11.10 - Ingyenes balesetbiztosítás a Vienna Life Biztosítótól
- 2015.09.22 - Ezek a legjobb biztosítók
- 2015.09.14 - Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai 2015-ben
- 2015.04.14 - Ismét a Groupama biztosítja a gyerekeket
- 2014.05.29 - MetLife Biztosító: itt az új gyermekbiztosítás
- 2013.09.12 - Alulbiztosított gyerekek
- 2013.09.12 - Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai 2013-ban
- 2012.09.14 - Vigyázat! Félrevezetheti a szülőket a biztosító
- 2012.09.14 - Tanuló-balesetbiztosítások ára és szolgáltatásai
További kapcsolódó anyagok