Aláírták, az állam betette a lábát az Erstébe
2016. június 20. Mintegy 40 milliárd forintért egy végrehajtói joggal nem rendelkező igazgatósági és egy felügyelőbizottsági tag kinevezését vette meg az állam az Erstében. Sok másra nem jutnak 15 százalékos részesedéssel, ami ráadásul nem tűnik tartósnak.Az előzőleg bejelentetthez képest néhány nap késéssel, de végül aláírták azt a szerződést, amellyel 15 százalékos tulajdont szerez a magyar állam az Erste Bankban. Ugyanekkora részesedést kap az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A magyar állam újabb bankvásárlásának eldöntését jó egy hónapja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentette be. Ez persze nem volt előzmény nélküli.
A történet még tavaly februárra nyúlik vissza, ugyanis akkor írt alá Orbán Viktor miniszterelnök, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke és az Erste Group vezérigazgatója egy átfogó banki megállapodást. Ebben a kormány többek között a banki adóterhek csökkentését vállalta, a magyar állam pedig lehetőséget kapott arra, hogy megvegye az Erste Bank 15 százalékát, és az EBRD ugyanennyit megszerezzen belőle. Akkor még a tőkeemelés is szóba jött, de ezt később mintha kiejtették volna.
Mégis lesz tőkeemelés
Mindenkit az izgatott, hogy vajon az adófizetők pénzéből mennyit is szánnak az újabb (a kisebbségi csomag alapján meglehetősen értelmetlennek tűnő) bankvételre. Az Erste Bank Hungary most közzétette: az összesen 30 százalékos részesedésért 77,78 milliárd forintos árat határoztak meg. Erről az Erste-csoport és a két vásárló piaci értékelési módszerek alapján, külső tanácsadók segítségével egyezett meg. A tőkeemelés utáni vételár 1,1-szeres könyv szerinti értéknek felel meg. Az EBRD és a Corvinus Zrt. azonos áron jut a részvénycsomaghoz.
A tranzakció várhatóan idén őszre zárul le, annak feltétele a magyar és az európai bankfelügyeleti és versenyhivatali jóváhagyások mellett még más is. Az Erste ugyanis vállalta a tőkeemelést. Kisebbségi részvényesként a magyar kormány és az EBRD részvénycsomagjuk arányában egy-egy, végrehajtói joggal nem rendelkező tagot nevezhet ki az Erste Bank Hungary igazgatóságába, és további egy-egy tagot a bank felügyelőbizottságába.
A felek megállapodtak a kisebbségi részesedések kivezetésének előre meghatározott módjáról is: az eladási-vételi opció biztosítja a Corvinus Zrt. számára, hogy bármikor értékesítse részvénycsomagját, az Erste-csoport számára pedig azt a jogot, hogy legkorábban az akvizíciótól számított 5 év múlva érvényesítse a vételi opciót. Az EBRD esetében az eladási-vételi opció az akvizíciótól számított 5-9 éven belül bármikor lehívható.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: állam, bankvásárlás, Erste