A „szelvényvagdosók” 403 milliárd forintot söpörtek be
Elképesztő összegekről számolt be az adóhivatal (NAV) a tavalyi szja-bevallások összesítése után. Az első száz legnagyobb adózó átlagosan havi 61 millió forintos jövedelemre tett szert. Ez a számítási mód persze félrevezető, hiszen a toplistában nem igazán rúgtak labdába azok, akik „csak” nagyon magas bért vihettek haza. A legnagyobb összevont jövedelemmel rendelkező magánszemély az összes jövedelem rangsorában csak a 25. helyre került. Nem kell azért sajnálni, hiszen a havi fizetése 63,3 millió forintot tett ki. Persze minden relatív, 2011-ben ugyanis a top bér ennél jóval magasabb, 79 millió forint feletti volt.
Igazán a „szelvényvagdosók” taroltak, bár tavaly az összesen 73,2 milliárdot kereső százas lista élére a 2011-es 7,2 milliárd forint helyett már ötmilliárddal fel lehetett kerülni. A forrásadós jövedelmeken belül legnagyobb súllyal rendelkező osztalékjövedelmek viszont az átlagot meghaladó ütemben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Így 2012-ben már a forrásadós jövedelmek 70 százaléka, 403 milliárd forint keletkezett ezen a jogcímen. Az osztalékok után fizetett adó 3,5 milliárd forinttal gyarapodott, tavaly már majdnem 64 milliárd forintra rúgott.
A kamatból származó jövedelmek 16,7 százalékkal emelkedtek, de a képződött hárommilliárd forintos jövedelem még így is csak a forrásadós jövedelmek alig fél százalékát tette ki. A tőzsdei ügyletek jövedelme az előző évi jelentős visszaesés után egy kicsit nőtt, de részesedésük így is 3,3 százalékra esett. A külön adózó jövedelmek minden egyéb jogcímen csökkentek. Ingatlan, vagyoni értékű jog átruházásából 0,7 milliárd forinttal kevesebb, árfolyamnyereségből 1,9 milliárd forinttal kevesebb, tartós befektetési számlán pedig 2,9 milliárd forinttal kevesebb jövedelemről adtak számot a magánszemélyek, mint előző évben.
Címkék: adóbevallások, szja, NAV, munkabér, forrásadós jövedelem, osztalék
Akiknek most is nagyon jól megy
2013. szeptember 15. Az első száz legmagasabb jövedelmet valló magánszemély összesen 73,2 milliárd forintot keresett 2012-ben. Az összes jövedelem ragsorában az, aki a legtöbb bért vághatta zsebre, csupán a 25. helyet tudta megszerezni – derül ki az adóhivatali adatokból. A „szelvényvagdosók” taroltak, bár tavaly az abszolút első helyet a 2011-es 7,2 milliárd forint helyett már ötmilliárddal el lehetett vinni.Elképesztő összegekről számolt be az adóhivatal (NAV) a tavalyi szja-bevallások összesítése után. Az első száz legnagyobb adózó átlagosan havi 61 millió forintos jövedelemre tett szert. Ez a számítási mód persze félrevezető, hiszen a toplistában nem igazán rúgtak labdába azok, akik „csak” nagyon magas bért vihettek haza. A legnagyobb összevont jövedelemmel rendelkező magánszemély az összes jövedelem rangsorában csak a 25. helyre került. Nem kell azért sajnálni, hiszen a havi fizetése 63,3 millió forintot tett ki. Persze minden relatív, 2011-ben ugyanis a top bér ennél jóval magasabb, 79 millió forint feletti volt.
Mindössze hárommilliárd jött össze kamatból