Alapvető változást hozott a jegybanki intézkedés
2015. március 24.
Az utóbbi hónapokban néhány bank erőteljesen igyekezett rábírni a régebbi számlacsomagokat használó ügyfeleit a váltásra. Akadt, aki már tavaly átállt egy ajánlott csomagra, de azóta alaposan meg is bánta. Nem árt egy kicsit közelebbről is megvizsgálni, mik lehetnek az új megoldások buktatói.
Egyre több új, különböző kedvezményeket nyújtó számlacsomagot kínálnak a bankok. Számos régebbi számlával rendelkező ügyfelüket külön is megkeresik velük, bemutatva, mennyire kedvező is számukra a váltás. Ezek a konstrukciók esetenként valóban nagyon kedvezőek (bár tapasztalataink szerint csak a banktisztviselő szavaira nem szabad támaszkodni, néhány költség ugyanis ezekből valahogy kimarad), de mielőtt valaki döntene, érdemes alaposabban átgondolnia, mire használja bankszámláját. Azzal sem árt kalkulálni, hogy ezek a szokások időközben meg is változhatnak. (Néhány régi és új csomagot táblázatban hasonlítottunk össze.)
Egyik olvasónk roppant elégedett volt döntésével egészen addig, míg betegség miatt ágynak nem esett. Több hónapon keresztül ugyanis nem tudott elmenni vásárolni, így bankkártyáját nem használta, rokonainak és szomszédainak pedig átutalással fizetett (az ágyból netbankon keresztül). Egészen elképedt azonban, amikor meglátta, mennyire drágává vált így számára a CIB-nél újonnan szerzett bankszámla. A Raiffeisen több ügyfelét azzal igyekszik váltásra buzdítani, hogy értesítést küldött arról, hogy „jelenlegi számlacsomagja a már nem értékesíthető termékek közé tartozik”. Néhányan ijedten kérdezték tőlünk, ez a gyakorlatban mekkora kényelmetlenséget okozhat nekik. Most is jelezzük: semekkorát.
Régebben általános volt, hogy a pénzügyeikre jobban figyelő, az új ajánlatokat nyomon követő ügyfelek jobban jártak a többieknél. Ez a helyzet azonban alapvetően megváltozott, amikor a jegybank keményen fellépett. Akkoriban azt is csokorba szedtük, hogy a megbüntetett bankoknál milyen problémákat azonosított a felügyeleti hatóság. A lényeg: számos, a tranzakciós illeték bevezetése előtt még ingyenes tranzakciót újra díjmentesen kellett a bankoknak kínálniuk. Ezt meg is tették, de – érthető okból – az ezeket a feltételeket magukban foglaló bankszámlák számát minden módon igyekeznek csökkenteni.
A Budapest Bank (BB) most a bankkártyáit váltja le. A kártyák éves díja nem változik, a bankjegykiadós készpénzfelvétel költsége viszont módosul. A saját automata a sávosan számított (0,6 százalék, maximum 9000 forint) költségen felül március 30-át követően az új kártyával további 290 forintba kerül. Az idegen ATM használata esetében továbbra is legalább 590 forintot kell fizetni. A 2014. március 17-e előtt és után igényelt plasztikok cseréjének ára is különböző. Talán nem meglepő, hogy a régebbiek az olcsóbbak.
Az MKB tegnap indított új akciót. Ennek keretében a 2015. március 23-án lakossági bankszámlával nem rendelkező ügyfelek szolgáltatáscsomag-igénylése esetén, amennyiben egyidejűleg kezdeményezik munkabérüknek, illetve nyugdíjuknak a szolgáltatáscsomag keretében nyitott bankszámlára utalását, az első három hónapban a szolgáltatáscsomag havi díját a következő hónap 10-éig jóváírja a bank. Az akció a Praktika, a Perspektíva, a Perspektíva Fix és az Ambíció szolgáltatáscsomagokra vonatkozik.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: számladíj, számlacsomag, bankszámla, bankok, akció, CIB, MKB, Budapest Bank, Raiffeisen, Citibank
Akciós számlaváltás? Légy résen!
Fotó: Leéb Ádám

Sokan azért érzik hirtelen megugrónak az őket terhelő díjakat, mert nem figyelnek arra, hogy bankszámlájuk költségei feltételhez kötöttek. Pedig még egy amúgy nagyon kedvező díjú számla is drágává válhat, ha valaki nem használja, de nem is szünteti meg (a jelenlegi számladíjakat – a kínálatból már kivettük a korábbi kedvezőbb, de már nem nyitható csomagokat – itt kalkulálhatja). Komoly érvágást hozhat az is, ha valaki elveszíti korábbi fix jövedelmét.
A csomagváltás egyébként akció keretében a CIB-nél és a Raiffeisennél is még mindig díjmentes. A Raiffeisen emellett még „díjazza” is ezt a lépést, egy Nokia Lumnia 530 okostelefon nyerhető. Utóbbihoz az április 9-ig végrehajtott csomagváltás mellett az is kell, hogy az ügyfél PayPass bankkártyájával április 11. és május 12. között többször fizessen. A mobil megszerzését garantálják akkor, ha a váltó egyike annak a 300 ügyfélnek, akik legtöbbször használták érintés nélküli fizetésre a plasztikot. Ha valakinek még nincs PayPass kártyája, akkor sincs gond, legfeljebb a régebbi plasztikot lecseréli. Időarányosan még a régi kártya éves díját is visszatérítik.Érkeznek a további újítások és akciók
Régebben általános volt, hogy a pénzügyeikre jobban figyelő, az új ajánlatokat nyomon követő ügyfelek jobban jártak a többieknél. Ez a helyzet azonban alapvetően megváltozott, amikor a jegybank keményen fellépett. Akkoriban azt is csokorba szedtük, hogy a megbüntetett bankoknál milyen problémákat azonosított a felügyeleti hatóság. A lényeg: számos, a tranzakciós illeték bevezetése előtt még ingyenes tranzakciót újra díjmentesen kellett a bankoknak kínálniuk. Ezt meg is tették, de – érthető okból – az ezeket a feltételeket magukban foglaló bankszámlák számát minden módon igyekeznek csökkenteni.
A Budapest Bank (BB) most a bankkártyáit váltja le. A kártyák éves díja nem változik, a bankjegykiadós készpénzfelvétel költsége viszont módosul. A saját automata a sávosan számított (0,6 százalék, maximum 9000 forint) költségen felül március 30-át követően az új kártyával további 290 forintba kerül. Az idegen ATM használata esetében továbbra is legalább 590 forintot kell fizetni. A 2014. március 17-e előtt és után igényelt plasztikok cseréjének ára is különböző. Talán nem meglepő, hogy a régebbiek az olcsóbbak.
Az MKB tegnap indított új akciót. Ennek keretében a 2015. március 23-án lakossági bankszámlával nem rendelkező ügyfelek szolgáltatáscsomag-igénylése esetén, amennyiben egyidejűleg kezdeményezik munkabérüknek, illetve nyugdíjuknak a szolgáltatáscsomag keretében nyitott bankszámlára utalását, az első három hónapban a szolgáltatáscsomag havi díját a következő hónap 10-éig jóváírja a bank. Az akció a Praktika, a Perspektíva, a Perspektíva Fix és az Ambíció szolgáltatáscsomagokra vonatkozik.
A mostani számladíjakat itt kalkulálhatja
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát.Néhány régi és új számlacsomag egyes díjainak összehasonlítása
CIB Bank | Raiffeisen | Citibank | ||||
---|---|---|---|---|---|---|
Online | Kártyázó | Díjnullázó (régi) | Díjnullázó 2.0 | Volt Új 0Ft-os | Global | |
Havi díj (Ft/hó) | 315* | 400-4460** | 1122 | 1387 | 0*** | 990 |
Eseti utalás telefonon, bankon kívülre | 0,5%+200 Ft, min. 415 Ft | 0,5%, min. 415 Ft | 0,2%, min. 237 Ft | 0,2%, min. 299 Ft | 0,30% | 0,9%, min. 490 Ft |
Utalás neten | Díjmentes | 0,3%, max. 6000 Ft | Díjmentes | 0,3%, max. 6000 Ft | Díjmentes | 0,3%, min. 100 Ft |
Állandó átutalás | Díjmentes | 0,3%, max. 6000 Ft | Díjmentes | 0,3%, max. 6000 Ft | Díjmentes | 0,3%, min. 100 Ft |
Közüzemi díjfizetés | Díjmentes | 0,3%, max. 6000 Ft | Díjmentes | Díjmentes | Díjmentes | 0,3%, min. 100 Ft |
Kártyadíj (Ft/év) | 2900, 5600 | 0 | 2809, 5565 | 3483, 5978 | 5990 | 6990 |
* 50 ezer forintos havi jövedelemátutalás és 2 megbízás esetén (kedvezmény nélkül 715 Ft) ** A számladí visszatérítési kedvezmények 10-30 havi kártyás vásárláshoz kapcsolódnak ***Kétmillió forintos átlagegyenleg felett |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: számladíj, számlacsomag, bankszámla, bankok, akció, CIB, MKB, Budapest Bank, Raiffeisen, Citibank
Kapcsolódó anyagok
- 2016.07.04 - Ezekhez a bankszámlákhoz érdemes ragaszkodni
- 2016.04.06 - Óriási változás jön a bankolásban
- 2015.12.18 - Zöld utat kapott az Erste a Citi felvásárlásához
- 2015.09.02 - Aláírták, az Erste kapja a Citi magánügyfeleit
- 2015.08.17 - Duplázható a díjmentes kápé
- 2015.04.02 - Tavaszi zsongás a bankszámlákban
- 2015.03.10 - Újra fordulnak a kártyadíjak
- 2015.01.05 - Kártyadíjak: itt az új világ
- 2014.12.18 - Csökkenhetnének a banki díjak
- 2014.10.09 - Bezárt fiókok, leszerelt ATM-ek
- 2014.09.29 - Számladíjak: itt az újabb fordulat?
- 2014.09.02 - Felemás őszi számladrágítások
- 2014.08.26 - Itt a vége! Befejeződött a banki díjemelések vizsgálata
- 2014.06.12 - Borult égből banki díjak
További kapcsolódó anyagok