Aggódhat, ha felhívást kap a NAV-tól

2025. február 24. A most induló adategyeztetésekről megnyugtató közleményt adott ki az adóhatóság (NAV). Jelezte: büntetés helyett javítást ajánl. Kiderült azonban, hogy kockázatelemzőik jelenleg a legsúlyosabb eltéréseket vették elő. A felhívásra 15 napon belül kell válaszolni.

Idén a NAV már adategyeztetési eljárást is kezdeményezhet, tehát nem feltétlenül ellenőrzésen kell, hogy kiderüljenek a hibák – nyugtat ad adóhatóság. Az eljárás teljes folyamata elektronikusan zajlik az Ügyfélportálon, így egyszerűen, gyorsan, online tisztázhatók az eltérések. Az első felhívásokat ma küldik ki. Úgy véljük, akik ilyet kapnak, cseppet sem lehetnek nyugodtak.

A NAV kockázatelemzői ugyanis a súlyosabb eltéréseket vették górcső alá. Azokat a cégeket szűrték ki, akiknek az online számla és online pénztárgép forgalma jóval magasabb volt, mint az az összeg, amit az áfabevallás értékesítésre vonatkozó soraiban feltüntettek. Az érintettek a felhívásra az Ügyfélportálon kialakított felületen néhány kérdésre válaszolva tisztázhatják az eltérést: jelezhetik például, ha már javították a hibát, ha önellenőrzést is benyújtottak, de azt is, ha szerintük az eltérés nem valós, a jelzett hiba szerintük nem áll fenn.
Akik most nem kapnak értesítést, de tudják, hogy érintettek lehetnek, érdemes már most rendezniük az eltérést, mert az online adatok és az áfabevallás eltérését tisztázandó eljárások – az első egyeztetések gyakorlati tapasztalatai alapján - folytatódnak majd.
A NAV csak akkor szankcionál, ha az érintett a felhívásra 15 napon belül nem reagál. Ekkor a bírság 300 ezer forint. A korábban már többször és súlyosan mulasztó, kockázatos besorolású cégek esetében a mulasztási bírság – magasabb – 390 ezer forint. Ha az együttműködés, a javítás elmarad, revízió is indulhat. Ezért fontos, hogy minden érintett kihasználja az adategyeztetés kínálta előnyöket, és 15 napon belül az újfajta eljárásban tisztázza az adateltérést.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok