A zöldségárak száguldásán is a kormány nyer
2019. december 2. A csirkehúsleves összetevői közül a zöldség árban megelőzte a húst – állapították meg egy elemzésben. Mint leírták: a magasabb árak mögött valójában az állami adóbevételek megugrása állhat, a kereskedők pedig csak mérsékelten élvezhetik a trend előnyeit.A Nagybani piactól elkért árak alapján elemezte a zöldségek és a gyümölcsök drágulását a G7 (a cikket sok grafikonnal itt találja). Az írást azzal kezdték, hogy az egyik hipermarketben a friss csirke levesaprólék (80 deka) éppen 433 forintba kerül, az előválogatott vegyes leveszöldség tálcájáért (75 deka) viszont 649 forintot kérnek, tehát a csirkehúsleves összetevői közül a zöldség árban megelőzte a húst.
Az 50 legnagyobb mértékben dráguló zöldség, illetve gyümölcs között másodosztályú termékek is szerepelnek, ami a cikk szerint arra utal, hogy egyáltalán nem csak a prémium kategóriában futottak meg az árak. Ráadásul pont ezek között van az a paradicsom, paprika és sárgarépa is, amelyeket a vékonyabb pénztárcájú vásárlók is nagy mennyiségben vesznek.
A G7 piaci szereplőkkel beszélgetve az okokat is megpróbálta felderíteni. A drágulást három fő tényező okozhatta. Az egyik a termőterület csökkenése, a másik (ami persze nem teljesen független az előzőtől sem) az import növekedése, a harmadik viszont egy olyan jelenség, ami hosszabb távon jó lehet(ne) mindannyiunknak.
A zöldség-gyümölcs nagy- és kiskereskedelem – olvasható a cikkben – sosem arról volt híres, hogy az áfát igyekszik pontosan befizetni. Minden piaci szereplő persze hirtelen nem lett patyolat tiszta, de a fehéredés már megfigyelhető. A magasabb árak mögött így valójában – összegezte a portál – az állami adóbevételek megugrása állhat, a kereskedők pedig csak mérsékelten élvezhetik a trend előnyeit. Ahogy persze – tesszük már mi hozzá – a vevők sem, hiszen a kormány a plusz bevételeket nem használja a világbajnok magasságú áfakulcs mérséklésére.
Szerző: Azénpénzem/G7
Címkék: árak, infláció, drágulás, zöldség, gyümölcs, áfa
Kapcsolódó anyagok
- 2020.07.30 - Alig terem az idén Jonagold, Jonathan és Idared alma
- 2020.07.24 - Megérkezett a szuperakciós dinnye
- 2020.07.15 - Sok ál-őstermelőt buktattak le
- 2020.05.22 - Jókorát drágulhatnak idén a gyümölcsök
- 2020.01.14 - Begyorsult az infláció, már 4 százalékos a drágulás
- 2020.01.05 - Fürdőbe jár? Ez is többe kerül az idén
- 2019.12.10 - Lecsapott a nyugdíjasokra a drágulás
- 2019.12.08 - Már kezd körvonalazódni a kormány új akcióterve
- 2019.12.01 - Kimutatták, a kedvezményes lakásáfa csak a profitot növelte
- 2019.11.25 - Visszaveszi a családok zsebéből a csokot a kormány
- 2019.10.28 - Mesterségesen tornászták fel a szőlőárakat
- 2019.10.08 - Tényleg csak ennyi az infláció?
- 2019.09.10 - Ezért nem hiszed el a hivatalos inflációt
- 2019.08.12 - Nem csak a krumplival, a hagymával is gond van
- 2019.07.23 - Észrevette? Többet húztak ki a zsebéből a tavalyinál
- 2019.07.10 - Alacsony infláció? Mást mutathatnak a bolti árak
- 2019.05.08 - Zöldség-gyümölcs: sorozatosan verik át a vevőket
További kapcsolódó anyagok