A Vibert is megregulázta a GVH
2024. május 17. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viber alkalmazást üzemeltető Viber Mediaval szemben indított eljárást, ennek következtében a globális technológiai cég egy sor olyan intézkedés végrehajtását volt kénytelen vállalni, amelyeknek köszönhetően a fogyasztók könnyebben megismerhetik a platform jellemzőit és tudatosabb döntéseket hozhatnak a szolgáltatással kapcsolatban – írja közleményében a hatóság.A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azért indított eljárást az internetalapú üzenetküldő szolgáltatást kínáló Viberrel szemben, a szolgáltatás ingyenességére és biztonságosságára vonatkozó tájékoztatás nem volt elérhető magyar nyelven, és az adatkezeléssel összefüggő tájékoztatást sem ismerhették meg teljes körűen a fogyasztók. Az eljárás a Luxemburgban bejegyzett vállalkozással (a Viber Media S.á.r.l.) szemben indult, amely a japán központú Rakuten Inc. által irányított vállalkozáscsoportba tartozik.
A GVH vizsgálata a magyar fogyasztók érdekeit is védő kötelezettségvállalással zárult, amelyre – anélkül, hogy a nemzeti versenyhatóság jogsértést vagy annak hiányát állapítaná meg – a hazai szolgáltatásban érintett vállalkozás önkéntes vállalásai alapján van lehetőség. A megfelelést elősegítő előírások egy részét már az eljárás alatt bevezette a Vibert működtető cég. Ilyen például az adatkezelési tájékoztatók és az alkalmazásban elérhető információk magyar nyelvű elkészítése és folyamatos frissítése.
Az előfizetők adatait nem használhatják hirdetéshez
A Viber Media vállalta továbbá, hogy a regisztráció megkezdése előtt kiegészítő információkat közöl az adatkezeléssel kapcsolatban, valamint egy új funkciót, a Viber Plus előfizetést elérhetővé teszi a meglévő és új felhasználók számára is Magyarországon, amely – számos egyéb funkció mellett – lehetővé teszi a reklámmentes Viber élményt. A havi díjas Viber Plus szolgáltatást választó felhasználók személyes adatait nem használják fel hirdetésekhez, valamint a felhasználók nem kapnak több hirdetést mindaddig, amíg a Viber Plus előfizetésük aktív – áll a cég kötelezettségvállalásában.A kötelezettségvállalás a nem-fizetős, alap Viber szolgáltatás esetében is kedvező változásokat hoz: növeli a fogyasztói hozzájárulás szerepét és így csökkenti az alapértelmezés szerint a vállalkozás által felhasználható személyes adatok mennyiségét, és javítja a fogyasztók tájékoztatását adatvédelmi és biztonsági kérdések kapcsán.
A vállalkozás egy magyar nyelvű chat-bot (Adatvédelmi Bot) fejlesztését is vállalta, amely az online adatvédelemről és biztonságról tájékoztatja a felhasználókat. Az Adatvédelmi Bot tömör, érthető vizuális üzenetekkel, a releváns döntési pontokra mutató linkekkel segíti a fogyasztókat abban, hogy az adataikról tudatosan rendelkezzenek. A vállalkozás vállalta legalább két évig üzemelteti az Adatvédelmi Botot.
A Gazdasági Versenyhivatal évek óta kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon. A magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el - írja közleményében a GVH.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: Viber, technológiai cég, globális, GVH, Gazdasági, Versenyhivatal, adatvédelem, hirdetés
Kapcsolódó anyagok
- 2024.08.13 - Mégsem olyan zöldek a cégek, mint állítják?
- 2024.08.03 - Nem fogadta el a GVH, hogy utasainak kompenzációt fizessen a Wizz Air
- 2024.07.18 - Eljárás indult az Aldi ellen, már meg is érkezett az áruházlánc válasza
- 2024.07.15 - A magyaroknak is megjelentek az olcsóbb ajánlatok a Bookingon
- 2024.07.04 - Bizonyítékokat várnak a Lidl-től
- 2024.05.31 - Trükközött az árakkal a lampak.hu
- 2024.04.03 - Ismét a GVH célkeresztjében az eMAG
- 2024.02.27 - Sokakat akaszt ki a Temu, már vizsgálódik a versenyhatóság
- 2024.01.31 - Eljárást indított a versenyhivatal a Wizz Airrel szemben
- 2024.01.04 - A TikTok-hirdetéseket is szemmel tartja a NAV
- 2023.02.21 - Százmilliós nagyságrendben fizet becsapott ügyfeleinek a Wish
- 2023.02.07 - Ismét versenyhatósági célkeresztben a Wizz Air
- 2023.01.30 - Megszegte vállalását az eMAG, ezért újabb bírságot kapott
- 2023.01.26 - Számos vállalást tett a Google
További kapcsolódó anyagok