A többség jár már magánorvoshoz
2017. december 19. Egy felmérés szerint öt év alatt nagyot nőtt azoknak a magyar lakosoknak az aránya, akik igénybe vesznek valamilyen magánorvosi szolgáltatást. Idén már 57 százalék vallotta ezt. Ők különféle szakorvosi rendelőkben átlagosan 57 ezer forintot adtak ki egy év alatt.A lakosság elsősorban a magyar állami egészségügyi rendszer hiányosságai miatt magánszolgáltatók felé fordul – állapította meg az Union biztosító 1300 fős, a 25-55 év közötti korosztályt célzó piaci felmérése alapján. Az egészségügy általános helyzetének a közmegítélése a 2014-es felmérés óta tovább romlott: az osztályzatoknak már akkor is alacsony 2,26-os átlaga idénre 1,76-ra esett. Ezzel párhuzamosan 2014. óta jelentősen, 50-ról 65 százalékra emelkedett azok aránya, akik félelemmel gondolnak arra, mi történik velük, ha orvoshoz kell fordulniuk egy jövőbeli betegséggel.
Míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást – emeli ki közleményében a biztosító. Az öt év alatt immár harmadik alkalommal végrehajtott kutatás adataiból kiderül, hogy míg öt éve 33 ezer, három éve pedig 41 ezer, addig idén már átlagosan 57 ezer forintot fizettek az érintettek egy év alatt különféle szakorvosi rendelőkben.
Gond az idő és a minőség is
A szakorvosi ellátások területén a legnagyobb problémát a betegek számára a hosszú várakozási idő jelenti. A kiválasztott rendelésre átlagosan 35 napot kellett várniuk a válaszadóknak, (ez 2014-ben 32 nap volt), az előzetes bejelentkezés ellenére pedig a rendelőben is átlagosan közel egy órát kell várakozni. Az adatok szerint a várakozók 14 százalékának több mint 2 hónapot kellett várnia a szakorvosi vizsgálatra, 23 százaléknak pedig 1-2 hónapot. 27 százaléknyian 3-4 hetet vártak, 36 százaléknyian ugyanakkor 1-2 héten belül eljutottak a vizsgálatra.
A második problémás szempont a szakorvosi rendelők felszereltsége és megfelelő komfortja. Itt a megkérdezettek több mint kétharmada észlelt kisebb-nagyobb hiányosságokat. A páciensek mintegy fele kritikus az ellátás szakmai színvonalával, és romlott a szakdolgozók betegekhez való hozzáállásának a megítélése is.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: egészség, egészségügy, egészségbiztosítás, biztosító, magánorvos
Kapcsolódó anyagok
- 2019.05.23 - Így húzzák ki a betegséggel a zsebünkből a pénzünket
- 2019.03.05 - Még betegebb is lehet majd a magyar?
- 2019.01.28 - Bedobják a törülközőt az állami fogorvosok?
- 2018.11.14 - Minden második kórházat be kellene zárni
- 2018.10.24 - Így adhat jövőre is adómentesen biztosítást a dolgozóknak
- 2018.10.15 - Egészségre nevel a biztosító új applikációja
- 2018.06.27 - Később kartonozzák a betegeket
- 2018.06.26 - Vége a magánorvosi árak száguldásának?
- 2018.05.29 - Elege lett a Magyar Orvosi Kamarának?
- 2018.05.07 - Terjed, hogy ezreket kérnek térítési díjként a háziorvosok
- 2018.04.24 - Számos betegség lenne jobban gyógyítható
- 2018.04.18 - Ráfizethet a céges szűrővizsgálatra
- 2018.03.01 - Helyenként már csitul az influenzajárvány
- 2018.02.23 - Itt vannak a hivatalos adatok a nyugdíjpénzről és az egészségről
- 2018.01.19 - Hatból öt magyar szorul az állami egészségügyre
- 2017.12.15 - Eltűnik a Dimenzió egészségpénztár
- 2017.12.05 - Így maradjon céges pénzből egészséges
- 2017.11.29 - Itt a rendelet, kifizetik a kórházak adósságait!
- 2017.11.22 - Tények és tévhitek az egészségbiztosításról
- 2017.11.15 - Cafeteria: egyre többen választják a biztosítást
- 2017.10.27 - Egyre jobban csúsznak a kórházi műtétek
- 2017.10.11 - Külföld szívja el az orvosok többségét? Egy fenét!
- 2017.10.03 - Szerezzen az államtól pénzt az egészségére!
További kapcsolódó anyagok