A TikTok-hirdetéseket is szemmel tartja a NAV
2024. január 4. A virtuális piacterek árusait ugyanúgy ellenőrzi az adóhatóság, mint bármely kereskedőt. Egyre többen használják például a TikTokot termékeik népszerűsítésére, eladására, de közöttük sokan vannak, akik nem törődnek az adókötelezettségekkel. Ügyleteik azonban nem maradnak titokban – írja közleményében a NAV.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), Heves vármegyei munkatársai több különböző adatbázist, információt felhasználva ellenőriztek egy TikTok-hirdetőt, akiről – inkognitója ellenére – kiderült, hogy hol, mikor és milyen értékű árut adott el, valamint az is, hogy bevételei után nem fizetett adót.
Az illegálisan működő kereskedő „márkás” ruhaneműket, cipőket, csizmákat, táskákat, karórákat, ékszereket árult. Feltöltött videói, rendszeres hirdetései egyértelműen utaltak az üzletszerűségre és a tetemes árukészletre, sőt Facebook-profilja is azonosítható volt. Bebizonyosodott az is, hogy a profil működtetője zárt Facebook-csoportban és klasszikus piactéren is végez értékesítést. Az azonosított eladónak nem volt érvényes adószáma, nem volt érdekeltsége gazdasági társaságban és munkahelye sem, így üzletelt.
Mivel a több forrásból gyűjtött adatok alapján iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény gyanúja merült fel, az ellenőröket a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei is elkísérték a Heves vármegyei piacra. A próbavásárláskor bebizonyosodott, hogy az eladónak sem számla-, sem nyugtatömbje nem volt, és online pénztárgépet sem használt, a márkásnak tűnő termékeket egy furgonból árusította. A márkajelzéses áruk vizsgálatakor a szaktanácsadó megállapította, hogy azok hamisítványok. A Bevetési Igazgatóság munkatársai összesen 112 ruházati terméket foglaltak le. Az ügyben adóigazgatási eljárás, büntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult – áll a NAV közleményében.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV, TikTok, hirdetés, adóhatóság, adófizetés, számla, bírság, feljelentés
Kapcsolódó anyagok
- 2024.06.06 - 18 milliót szedett be tippekért feketén
- 2024.05.17 - A Vibert is megregulázta a GVH
- 2024.05.02 - Jó híre buktatta le az ingatlanügynököt
- 2024.04.17 - Nyolcvanmilliós bevételt titkolt el, az online piactéren bukott le
- 2024.04.03 - Aranygyűrűket vett a NAV
- 2024.03.13 - Postán kéri az adóbevallását? Március 18-ig küldjön sms-t!
- 2023.09.21 - Többször nyer a NAV a Kúrián, mint az adózók
- 2023.09.01 - A vízfogyasztás buktatta le a munkásszállót
- 2023.08.24 - Elcsípte a vagyonkimentő végelszámolót a NAV
- 2023.08.22 - Revolut-számlákat is inkasszál a NAV
- 2023.08.16 - Vendéglátóhelyeket ellenőriz a Balatonnál az adóhatóság
- 2023.07.28 - Fontos tudni, így adózik a diákmunka 2023-ban
- 2023.07.19 - Egy teljes áruház működhetett feketén
- 2023.07.13 - A virtuális piactérben már jobban fülön csíphetők az ügyeskedők
További kapcsolódó anyagok