A temetőkben is változást hozott a koronavírus
2020. október 28. Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, az idén azonban mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései.A Budapesti Temetkezési Intézet MTI-nek adott tájékoztatása szerint csütörtöktől hétfőig a temetőirodák 8 órától 18 óráig tartanak nyitva, ezekben a járvány miatt a maszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező. Az ügyféltérben annyi ember tartózkodhat egyszerre, ahány aktív ügyfélpult áll rendelkezésre, azon kívül várakozva be kell tartani a másfél-két méteres távolságot.
A Budapesti Közlekedési Központ a sírkertek egyszerűbb megközelítésére egyes vonalakon már csütörtökön és pénteken több járatot indít. Szombaton és vasárnap a temetőket érintő vonalakon nagyobb járművek közlekednek, a járatok sűrűbben követik egymást, és rendkívüli temetői járatok is segítik a temetőkbe kilátogatókat.
A fővárosi köztemetők október 29. és november 2. között 7 órától 20 óráig lesznek nyitva.
November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.Október 31-én nyitástól november 2-án zárásig tilos a gépkocsiforgalom a sírkertekben, kivétel ez alól a Rákoskeresztúri új köztemető, ahová ez idő alatt díjmentesen lehet behajtani. Itt kisbuszok segítik a közlekedést: a járművekre 8 óra és 17 óra között lehet felszállni.
Szerző: MTI
Címkék: koronavírus, temető, halottak napja, közlekedés
Kapcsolódó anyagok
- 2021.10.28 - Sűrítik a temetői járatokat
- 2020.10.29 - Egyre több kifizetés csúszik
- 2020.10.28 - Jön a karácsonyi roham, rendőrért kiáltanak a kereskedők!
- 2020.10.26 - Három tanár halt meg a koronavírus miatt
- 2020.10.25 - Még több ágyat és kórházat állítanak be a covidosok ellátására
- 2020.10.21 - Kevés lehet a háziorvosoknak kiosztott vakcina
- 2020.10.20 - Elfogadták, jövő júliusig nincs hitelfelmondás
- 2020.10.16 - Megúszhatja a törlesztést, aki gyorsan nyugdíjba megy
További kapcsolódó anyagok