A tanárok sem értik a pénzügyeket
2016. augusztus 19. A pedagógusok háromnegyede nem tartja magát kellően felkészültnek arra, hogy pénzügyi ismereteket adjon át a gyerekeknek – derült ki egy kutatásból. A kevés időt és a segédletek hiányosságát panaszolták még.A humánminisztérium (Emmi) már közzétette a következő tanévről szóló rendeletét. Ebből annyi derül ki, hogy 2017. március 6. és március 10. között lesz a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete. (A rendeletet itt találja meg.) A nemzetgazdasági miniszter már tavasz tavasszal beszélt arról, hogy azt akarják: a tanterv szerves részévé váljon az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása (erről itt olvashat). Később arról is szó volt, hogy már a következő évi érettségiken lesznek ilyen kérdések. Tavaly év vége felé azonban egy konferencián az Emmi helyettes államtitkára közölte: a kerettanterv módosítása nincs napirenden. Pölöskei Gáborné azt is elmondta, hogy a tanterv választható részében több helyen megjelennek a gazdasági, pénzügyi ismeretek, de az iskolák mindössze tíz százaléka él azzal a lehetősséggel, hogy ezt közvetlenül tanítsa.
A K&H most közzétett felméréséből elég jól látszik, mi lehet a probléma. A bank közel 1800 pedagógust kérdezett meg a pénzügyi oktatás helyzetéről. A pedagógusok 73 százaléka (vagyis majdnem háromnegyede) nyilatkozott úgy, hogy nem tartja magát kellően felkészültek ahhoz, hogy átadják a tudást a gyerekeknek. Emellett kevésnek tartják az időt a pénzügyi témák iskolai keretek között való tárgyalására.
Ki vállalja a felelősséget?
Érdekes eredmény az is, hogy a válaszadók majdnem fele (45 százalék) szerint iskolájukban semmilyen tananyag, módszertani segédlet nem érhető el a pénzügyi ismeretek oktatásához. Egyharmad szerint a suli rendelkezik pénzügyi témával foglalkozó felkészítő könyvekkel. Az előbbi arányt ezzel összevetve úgy tűnik, hiába vannak a könyvek, azokat még a tanárok sem tanulták meg. A válaszadó tanárok egybehangzó véleménye szerint egyébként a gyerekek pénzügyi nevelését már kisiskolás korban el kell kezdeni, és ebben jelentős felelősség hárul a szülőkre.
A tanárok pénzügyi felkészítésének és az oktatásra szánt idő megteremtésének hiánya egyelőre nem segíti, hogy egy pénzügyi tekintetben felkészültebb generáció nőhessen fel – hangsúlyozta a K&H. A bank szerint egy pénzügyi szempontból felelősebb társadalom kiépítése akkor érhető el, ha a pénzügyi oktatás a közoktatás részévé válik.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: pénzügyi oktatás, tanárok, iskolák, Emmi, K&H
Kapcsolódó anyagok
- 2020.10.26 - Három tanár halt meg a koronavírus miatt
- 2018.09.06 - Megérkezett az e-learning tananyag a pénzügyi-gazdasági ismeretekről
- 2016.11.24 - Itt a biztosításokról szóló tananyag a középiskolásoknak
- 2016.06.29 - Magyar lett az év legjobb gazdasági oktatási programja
- 2016.06.02 - Nyíregyházán nyílt meg a második OK Oktatási Központ
- 2016.05.27 - A hétvégén újra Városligeti Gyermeknap
- 2016.03.07 - Elindult a Pénz7: százezer diák ismerkedik a pénzügyekkel
- 2016.02.22 - Itt lehet szórakozva tanulni a pénzről
- 2016.02.08 - Iskolák figyelem! Még a héten jelentkezhetnek a Pénz7 programsorozatra
- 2016.01.19 - Világszínpadra lép a hazai fejlesztésű OK Projekt
- 2015.12.19 - Új ingyenes tréning diákoknak az Európai Unió működéséről
- 2015.12.18 - Budapesti gimnazisták a legjobbak a pénzügyekben
- 2015.12.07 - PénzSztár: megvan a négy legjobb csapat
- 2015.12.01 - Nem értünk a pénzhez, oktatni kellene!
További kapcsolódó anyagok