Súlyos csalódást okozott a gazdasági csomag

A nyugdíjakat is veszélybe sodorta az angol miniszterelnök

Tower Bridge, London
Fotó: Lovas Judit

2022. október 12. A frissen kinevezett angol miniszterelnök első gazdasági javaslatai katasztrófát okoztak a brit pénzügyi piacokon. Az, ami 1980-ban működött, nem valószínű, hogy most is működik. A demokratikus intézmények nem azért vannak, hogy átugorják őket. Angol piaci összefoglalónk következik.

Pedig milyen szépen is indult: ahogy arról korábban már beszámoltunk, a konzervatív párt több hónapos kiválasztási folyamat végén Liz Truss személyében találta meg a hazugságokba és botrányokba bukott Boris Johnson utódját. Trussról úgy vélték, hogy egyrészt harcos és kemény, néha már radikális konzervatív politikát fog folytatni, ami a Brexitet kicsikaró Tory párt számára elsőrendűen fontosnak tűnt, hiszen még mindig adósak a brit közvélemény felé a kilépés okozta nagy gazdasági sikerek felmutatásával. Ugyanakkor azt tartották az új vezetőről, hogy képes ezeket a nehéz lépéseket jól kommunikálni, megtalálja a hangot a választókkal és a piacokkal egyaránt. A hivatalban eltöltött első hetek azonban súlyos csalódást jelentettek az új kormányfő hívei számára...

A hosszú belső választási harc során többször is elhangzott, hogy Liz Truss egy olyasfajta szabadpiacot támogató, alacsony adókat kínáló és a szociális támogatásokat viszont erősebben megfogó gazdaságpolitikát támogat majd, mint amilyet korábban Margaret Thatcher és Ronald Reagan folytattak. Mégis, a szeptember 23-án bemutatott mini-büdzsétől még a miniszterelnök legelszántabb hívei is meglepődtek. Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter ugyanis olyan mértékű adócsökkentést jelentett be aznap a parlamentben, amire 1972 óta nem volt példa, jócskán felkavarva nemcsak a közvéleményt, hanem a brit pénzpiacokat is.

Az intézkedéscsomag olyan naftalinszagú volt, mintha az 1980-as évek legelejéről hagyta volna örökül Thatcher asszony a konzervatív párt valamilyen eldugott szekrényében. A jövedelemadó alapmértékének egy százalékpontos csökkentése még várható volt, de az mindenkit meglepett, hogy a legfelső sávba tartozó adózók, akiknek évi jövedelme 150 ezer fontnál magasabb, szintén kevesebbet kell, hogy fizessenek majd, mégpedig 5 százalékponttal. Ezen felül a pénzügyminiszter azt javasolta, hogy mérsékeljék az ingatlantranzakciókra vonatkozó adót is, és elállt a korábbi tervtől is, hogy az osztalékok adójának mértékét 1,25 százalékponttal megemeljék. Ha mindezekhez hozzáveszünk egy sor kisebb fajsúlyú döntést (alkoholos termékek jövedéki adójának maximalizálása, különböző üzleti életre vonatkozó szabályozások megszüntetése vagy könnyítése, alacsony adózású befektetési zónák létrehozása), akkor egy megelevenedett képeslapot láthatunk, ahol a gazdaságot eddig gúzsba kötő szabályok és magas adók helyett Margaret Thatcher és Ronald Reagan személyesen engedi szabadon a piaci erőket.

Persze kérdés, hogy 2022-ben ugyanazok a problémák léteznek-e, mint amik 1980-ban voltak, és hogy ugyanazok a módszerek, amelyek akkor hasznosak voltak, ma is megállják-e a helyüket. Elmondható, hogy a brit gazdaság nagyságrendekkel kevésbé van agyonszabályozva ma, mint 40 évvel ezelőtt, míg globális összevetésben az ország adózási szintje a hasonló fejlettségű európai államokéhoz hasonló mértékű. Mindezek mellett jelenleg egy sor olyan jelenség tapasztalható az angol gazdaságban, amelyek nem voltak ilyen mértékben jelen a nyolcvanas években: erősen gyorsuló infláció, az ellátási láncok nehézségei, emelkedő kamatok és ezzel egyidőben a recesszió fenyegetése az, ami megkülönbözteti a mostani helyzetet a régmúlttól.

Értetlenség, elutasítás, zuhanás

Különösen aggasztotta és bőszítette a befektetőket az, ahogy Kwasi Kwarteng nem volt hajlandó egy szót sem elárulni arról, hogy miből tervezi a kormány mindezen intézkedések finanszírozását, eltekintve attól, hogy hiteleket vesznek majd fel. Nehezen minősíthető hozzáállás, amikor felelős politikusok úgy jelennek meg egy példátlanul nagy adócsökkentési programmal, hogy még közelítőleg sem adnak becslést arra nézve, hogy ez milyen időtávon és hogyan fog megtérülni, és addig is mindezt hogyan finanszírozzák. Nem meglepő módon nem csak a baloldali ellenzék hördült fel a gazdagok számára adott egyoldalú adókönnyítések miatt, hanem a City jeles képviselői is felháborodottan kérték a kormánytól, hogy adjon számot a pontos terveiről és azok finanszírozásáról.

Nem kellett sokat várni a keményebb reakciókra. A piacokat láthatóan nem győzte meg a terv, a font mélyrepülésbe kezdett és mind az euró, mind a dollár ellen jelentősen gyengült. Az idei évben egyébként is harmatosan teljesítő angol deviza óriásit zuhant, és csak több nappal később sikerült az árfolyamát ideiglenesen stabilizálni.

Angol font USA dollár elleni árfolyama az elmúlt egy évben

Forrás: porfolio.hu

Ennél is rosszabbul jártak azonban az angol államkötvény-tulajdonosok, ugyanis a tervezet és a mögötte felsejlő gazdaságpolitikai szándék példátlan mértékű eladási hullámot váltott ki. A „gilt”-nek becézett angol kötvények jellemzően a piac legbiztonságosabb termékei közt szerepelnek, ezért is tűnt hihetetlennek a következő hét elején kibontakozó már-már pánikszerű piaci mozgás: úgy tűnt, mintha mindenki egyszerre veszítette volna el a bizalmát az Egyesült Királyság kormányában és az általa kibocsátott kötvényekben. Ahogy az alábbi grafikonon is jól látható, a hozamok emelkedése (azaz a kötvények árfolyamának csökkenése) teljességgel példa nélküli az elmúlt 5 évben, és a korábbi időszakokban is csak elvétve találunk hasonló mértékű bizalomvesztést a giltek irányába.

A 10 éves angol államkötvény hozama az elmúlt 5 évben

Forrás: ft.com)

Pánik, kínos visszakozás és demokráciahiány

Az első igazi pánikszerű reakciók mégis a legváratlanabb helyről érkeztek: a Tory kormánypárt parlamenti képviselőinek egy nagyobb része hamarosan jelezte a miniszterelnöknek, hogy bár lehet, hogy pártvezetőként ez egy nagyon jól hangzó gazdasági csomag, de ők ezt képtelenek a saját választókerületeikben a választóknak becsomagolni és eladni. Liz Truss ezek után saját maga járta végig az össze mértékadó brit tévé- és rádióműsort, mondta el személyesen érveit és ismertette a program részleteit. Teljesítményéről és annak a szélesebb közvélemény általi fogadtatásáról mindennél többet elmond az, hogy pár nap elteltével pártjának képviselői felszólították, hogy akkor most már mindenképp változtasson a terveken.

A megszégyenült miniszterelnök így kénytelen kelletlen bejelentette, hogy a leggazdagabbak adócsökkentésére mégsem fog sor kerülni, csupán 2 nappal azután, hogy végigjárta az összes létező adást és interjúk sorozatában cáfolta, hogy hajlandó lenne bármit is engedni terveiből. Mindeközben Trussnak sikerült pénzügyminiszterére kenni ezért a felelőséget, mondván, hogy ez az intézkedés Kwasi Kwarteng ötlete volt, és arról a kormány többi tagja nem is értesült. Miközben az ellenzék azon döbbent meg, hogy miként lehet egy ilyen gazdasági és politikai súlyú döntést meghozni a teljes kormány megkérdezése és bevonása nélkül, a piacok elkezdték azt kutatni, hogy milyen más gondok is létezhettek a csomag tárgyalása során.

Az már korábbról ismert volt, hogy Liz Truss még szeptember elején elmozdította a pénzügyminisztérium legmagasabb rangú köztisztviselőjét, mert egy olyasfajta „ortodoxiát” képviselt, ami a miniszterelnök szerint csak akadályozta volna a közös munkát. Hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem folytatott kielégítő mértékű egyeztetést a Költségvetési Felelősség Hivatalával, a pénzügyminisztérium mellett működő, de attól független gazdasági elemző részlegével. Végül a Bank of England, a központi bank volt elnöke vádolta meg nyilvánosan a kormányfőt, hogy lépéseivel aláaknázza az infláció elleni harcra fókuszáló bank lépéseit.

Amikor a nyugdíj kerül veszélybe

A kedélyek éppen csak kezdtek valamelyest csillapodni, és a font picit visszaerősödött, amikor egy, az eddigieknél még komolyabb gond jelentkezett. Mint kiderült, a kötvényhozamok látványos emelkedése egy sor olyan folyamatot indított be, ami végső soron akár több millió brit munkavállaló leendő nyugdíjának az értékét is veszélyeztetheti.

Mint ismeretes, az Egyesült Királyságban a különböző vállalatok cég-szintű magánnyugdíjpénztárakat üzemeltetnek, tehát több ezer kisebb-nagyobb nyugdíjpénztár létezik. Ezek mindegyike azon alapszik, hogy befektetéseket hajtanak végre, kis részben részvényekben, nagyobb részt kötvényekben tartva a pénzüket. Ezek a befektetések jelentik a leendő nyugdíjak fedezetét. Az elmúlt évtizedben, amikor nagyon alacsonyan voltak a kamatlábak, sok pénztár elkezdett egy új derivatív terméket használni, amit LDI-nek neveznek (Liability-driven Investment, amit „Adósságalapú befektetésnek” lehetne talán magyarosítani).

Az LDI lényege, hogy nem kell a teljes jövőbeli nyugdíj kifizetés ellenértékét befektetni kötvényekbe, elég annak egy sokkal kisebb részét is. A piaci mozgások kiegyenlítésének érdekében szükséges naponta elszámolást készíteni: aki nyert éppen, az kap egy kevés pénzt, aki veszített, az betesz egy keveset. Az alapbiztosítékot minden esetben államkötvények jelentik, amikor ezek árfolyama emelkedik, akkor a nyugdíjalapok picit nyernek, amikor az államkötvények árfolyama esik, akkor a nyugdíjalapok picit veszítenek.

Amire senki nem volt felkészülve, az az, hogy a giltek, az angol kormány kötvényei képesek lennének pusztító mértékű zuhanásba kezdeni. Ebben az esetben ugyanis a befektetőknek nem egy picit kellett betenni a veszteségeik fedezésére, hanem igen jelentős font milliárdokat, ugyanis amennyiben nem tették volna ezt meg, akkor elszállt volna a befektetésük, és ezzel az ügyfeleik nyugdíjának egy jó része is. A Liz Truss terve által okozott válság hirtelen drámai fordulatot vett, és csak a Bank of England közbelépésére csillapodott valamelyest. A központi bank ígéretet tett arra, hogy szinte korlátlan mennyiségben vásárol majd gilteket, előbb napi 5, majd akár 10 milliárd font értékben is akár, hogy ezzel stabilizálja az államkötvények árfolyamát.

Jelenleg ott tartunk, hogy a Bank of England naponta milliárdos értékben vásárol és a kormányzat felől valamelyest óvatosabb és kompromisszumot sejtető hangok hallhatóak, mint például az, hogy látványos külsőségek közt a pénzügyminiszter és a miniszterelnök közösen fogadták és egyeztetettek a Költségvetési Felelősség Hivatal vezetőjével. Ezek a lépések most látszólag stabilizálták valamennyire a piacokat, de érezni, hogy a befektetők még nem hiszik el teljesen, hogy itt lenne a vége a zuhanásnak és a vásárlók még félnek fontot vagy giltet vásárolni.

Nem állatmese, de mégis van tanulság

Bár nem kell mindig és minden körülmények közt áthallásokat keresnünk a világpiaci események összetett komplex szövetében, de azért feltétlenül érdemesnek tűnik néhány általánosabb érvényű tanulságot levonnunk szerencsétlen Truss miniszterelnök asszony vesszőfutásából. Először is, népszerűségre lehet ugyan szert tenni a választók (egy meglehetősen szűk rétege) körében azzal, hogy az ideológiát előrébbvalónak tartjuk, mint a rideg gazdasági valóságot, de a pénzügyi befektetők nem négyévente szavaznak az urnákban, hanem minden nap több milliószor adnak és vesznek a piacokon, így az ő ítéletük elől nem lehet kommunikációs panelek puffogtatásával elmenekülni.

Ráadásul, ami 1980-ban új és előremutató volt, az a 42 évvel később teljesen megváltozott gazdasági és társadalmi környezetben már nem feltétlenül lesz sem releváns, sem progresszív, ezért a nagy elődök politikájának betű szerinti sima másolása egyszerűen nem alkalmazható korunkban.

Végül látnunk kell azt is, hogy bármely demokratikus államban a kormányzat körül kialakított tanácsadószervezetek, hivatalok és kormánytól független intézmények nem hagyhatóak ki felgyorsult világunkban sem a döntéshozatal előkészítéséből. Okkal alakultak ki és léteznek, és a leghatalmasabb kormányok is megégetik magukat, ha kiiktatják az őket mindig segítő és néha korlátozó szerveket. Ki tudja, talán Liz Truss is okul mindezekből?

Szerző: Szepesi László
Címkék: Egyesült Királyság, UK, Vaslady, Liz Truss, miniszterelnök, angol, Anglia, font, dollár, árfolyam, nyereség, tőzsde, deviza, kötvény