A NAV kérdésére a cégek saját magukat buktatták le
2025. augusztus 21. Összesen 400 millió forintot sepert be az adóhatóság (NAV) adategyeztetési kampányával. További vizsgálat is várhatók azonban. Volt több olyan – egymástól látszólag független – társaság, amelyekre az adataik alapján nem is feltétlenül figyelt volna fel a kockázatkezelés, ám teljesen megegyező tartalommal benyújtott válaszbeadványaikkal maguk fedték fel a közöttük lévő összefonódást.A NAV nemrég zárult adategyeztetési kampányában olyan cégekkel vette fel a kapcsolatot, amelyeknek a hivatalhoz beérkező online számlaadataik és online pénztárgépforgalmuk jóval magasabb volt, mint amit az áfabevallás értékesítésre vonatkozó soraiban feltüntettek. A mintegy 200 megszólított vállalkozásnak 15 napja volt, hogy az Ügyfélportálon tisztázzák az eltérést.
A tapasztalatok jól mutatják, hogy az adózók már ismerik az eljárást: a kampány indulásának első hetében már a cégek 75 százaléka átvette az értesítő levelet, 40 százaléka pedig néhány napon belül válaszolt is. Mindössze 15 esetben volt szükség további kockázatelemzésre vagy ellenőrzésre, és összesen 30 adózó számíthat mulasztási bírságra. Csaknem 400 millió forintot pedig önként befizettek a költségvetésbe.
Az adategyeztetések nem állnak meg: akik ebben a körben nem kaptak értesítést, de adateltéréssel érintettek lehetnek, számíthatnak a NAV megkeresésére.
Az eljárásban több gyanús cég is felkeltette a NAV figyelmét, kiterjedt számlázási és foglalkoztatotti láncolatokat is feltárt a hivatal. Volt több olyan – egymástól látszólag független – társaság, amelyekre az adataik alapján nem is feltétlenül figyelt volna fel a kockázatkezelés, ám teljesen megegyező tartalommal benyújtott válaszbeadványaikkal maguk fedték fel a közöttük lévő összefonódást. Szerző: Azénpénzem
Címkék: adó, adózás, adategyeztetés, NAV, cégek
Kapcsolódó anyagok
- 2025.11.10 - 300 ezerbe kerülhet, ha a cég nem egyeztet az adóhatósággal
- 2025.10.27 - Gyorsan le lehet kerülni a NAV feketelistájáról
- 2025.10.13 - A veszteséges cégek retteghetnek a NAV-tól
- 2025.09.29 - Érdemes gyorsan nyilatkozniuk a háromgyerekes anyáknak
- 2025.09.22 - Tömegével buktak le kereskedők a Balatonnál és a Velencei-tónál
- 2025.09.18 - A ház állapotába is beleszólhat a NAV
- 2025.08.07 - A strandbüfében, fagylaltozóban dolgozni nem turisztikai idénymunka
- 2025.08.05 - Még a folyósón, a pincében is tartottak időseket az illegális otthonban
- 2025.08.04 - Figyelmezteti a lakáskiadókat, de a bérlőket is a NAV
- 2025.07.11 - Hiába adta el a cégét, a NAV behajtotta a kártérítést
- 2025.02.24 - Aggódhat, ha felhívást kap a NAV-tól
További kapcsolódó anyagok