A nagycsaládosok autóinak nem ártott a járvány
2020. december 28. Szintet léptek az állami támogatással új hétüléses autót lízingfinanszírozás keretében vásárló nagycsaládosok. Novemberben ugyanis az általuk idén igénybe vett finanszírozott összeg meghaladta a 10 milliárd forintot – közölte a Magyar Lízingszövetség.Az idén összesen 3580 darab új hétüléses autó megvásárlására kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott program keretében – tett közzé a Magyar Lízingszövetség. Ezzel a lízingcégek által finanszírozott összeg átlépte a 10 milliárd forintos határt. A program tavaly júliusi indulása óta 5398 autó került az érintettekhez.
A nagycsaládosok számára elérhető autóvásárlási program keretében az állam az új hétüléses autókhoz a vételár felét, maximum 2,5 millió forintot biztosít vissza nem térítendő támogatásként a három- vagy több gyermeket nevelő családoknak (a részletekről, gyakorlati tudnivalókról itt tájékozódhat.)
A friss adatokból kiderül, hogy idén május óta az egy-egy autóra jutó átlagos lízingösszeg meghaladta a 3 millió forintot. A közlemény szerint a program iránti érdeklődés folyamatosan magas: 2020 második felében a megkötött szerződések és a leadott kérelmek száma havonta jellemzően 250 -300 körül alakult. Ez pedig a lízingesek szerint azt jelzi, hogy a koronavírus második hulláma kevésbé érezteti hatását ezen a területen.A szervezet főtitkára elmondta: a legtöbb finanszírozási kérelmet továbbra is pozitívan bírálják el a lízingcégek. A program rajtja óta az igénylők mindössze 5 százalékánál nem került sor a szerződéskötésre. Tóth Zoltán arról is beszélt, hogy a program tavaly júliusi indulása óta pedig összesen 15,8 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait a Lízingszövetség tagvállalatai.
Szerző: Azénpénzem
Címkék: autó, hétüléses, lízing, nagycsaládosok, állami támogatás, koronavírus
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.17 - Változik a gyerekesek otthonteremtési támogatása, jön az ingyenes CSOK-hitel
- 2021.02.04 - Ötvenmilliárdba került az adófizetőknek a nagycsaládosok autóvásárlása
- 2021.01.26 - Márkaszervíz vagy független? Kiderítették, mikor mi éri meg
- 2021.01.04 - Ötödével esett vissza 2020-ban az új autók piaca
- 2020.12.10 - Kevés az új autó, ez betett a casco felfutásának is
- 2020.09.22 - Mindenki kap villanyautós támogatást, aki kért, de még több kellene
- 2020.08.06 - 35 milliárd forint ment a hétüléses autók támogatására
- 2020.01.23 - Lelkesen lízingelnek a nagycsaládosok
- 2019.06.27 - Itt vannak a babaváró és az autótámogatás fontos módosításai!
További kapcsolódó anyagok