A menza legalább 30 százalékkal drágulhat

2022. július 12. Ősztől a közétkeztetés 30 százalékkal drágulhat, de mire elkezdődik az iskola, még ez a mérték is kevés lehet. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) szerint a közétkeztetés teljes áron számolt térítési díja eléri majd az ezer forintot

Már beszerzési gondok is nehezítik a közétkeztetést amellett, hogy az élelmiszerárak emelkedését szinte lehetetlen követni – értékelte az ágazat helyzetét a Népszavának az Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke. Pénzes Andrea jelezte, a települések kapnak állami támogatást az étkeztetés megszervezéséhez, de ez nem fedezi a kiadásaikat.
 
Miközben a konyhák ilyen gondokkal küzdenek, néhány hete kiderült: hamarosan népegészségügyi hatósági vizsgálatok elé nézhetnek a közétkeztetők. A kormány ellenőrizni akarja, betartják-e azt a jogszabályt, ami megszabja, milyen alapanyagokat milyen gyakorisággal lehet használni az iskolai menzákon, s mindezt úgy, hogy közben nem tudhatják, azon az áron érkezik-e meg az élelmiszer, mint amin megrendelték. 

Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke, Schmidt Jenő a lapnak hangsúlyozta: egy drága étkezési reform közepén jutottak odáig, hogy az elszabadult infláció ellenére június végéig nem emelhették a térítési díjakat. A díjemelési tilalom az elmúlt másfél év megszorításaival együtt nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat. 

Ma van olyan falu, ahol 350 forintból kell kihozni egy óvodás tízóraiját, ebédjét és uzsonnáját, ami lehetetlen. A Szövetség elnöke, Pénzes Andrea most reálisnak tartja a Schmidt Jenő által szükségesnek mondott 30 százalékos díjemelést, de nem tudja, elég lesz-e még a szeptemberi iskolakezdéskor is, hiszen másfél hónapja még a 22 százalékos díjemelés is elegendőnek tűnt. A TÖOSZ elnöke szerint ősszel általánossá válhat az országban, hogy háromszori étkezés esetén a közétkeztetés teljes áron számolt térítési díja eléri az ezer forintot.

Szerző: Népszava/Azénpénzem
Címkék:  , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok