A magyarok egyharmadának nem telik nyaralásra

2018. június 12. Az idén átlagosan közel 200 ezer forintot költenek a magyar családok nyaralásra egy kutatás szerint. Ez azonban csak a válaszadók kevesebb, mint kétharmadára igaz. A többiek nem nyaralnak. Elsősorban pénzhiány miatt.

Az emberek zömének belefér idén a nyaralás – állítja a K&H. A bank kutatása szerint a 30-59 éves magyarok 63 százaléka biztosan vagy valószínűleg elutazik valahová nyáron. A nyaralást tervezők átlagosan 194 ezer forintot szánnának az utazásra, ami az idei 210 ezer forintos havi nettó átlagkeresetnél 16 ezer forinttal alacsonyabb összeg.

Az is jól látszik, hogy a budapestiek átlagosan többet, 238 ezer forintot költenének el a pihenésre, míg a falvakban élőknél ugyanez 160 ezer forint. A kutatásból kiderül, hogy az idén nyaralást tervezők 22 százaléka 50 és 99 ezer forint közötti összeget tud vakációjára fordítani, 19 százalék 100-149 ezer forintot, míg mindössze 8 százalék az, aki 300 és 499 forint közötti összeget szán a nyaralásra.
Külföldön sokszor még azok sem fizetnek bankkártyával, akik itthon szinte mindig ezt teszik. A külföldön nyaralók mindössze negyede mondta, hogy itthon és külföldön is ugyanolyan gyakran költ a kártyájával.

A biztos jövő indexből az is kiderül, hogy a válaszadók 37 százaléka, azaz 10-ből közel 4-en egyáltalán nem mennek idén nyaralni. Ezt a többség, a megkérdeztettek 59 százaléka pénzhiánnyal magyarázta. Egy évvel korábban, 2017 második negyedévében a pénz hiánya még sokkal többeknél okozott gondot: ekkor 71 százaléknak nem tellett a nyaralásra. Más markáns változás is akad: az előző évhez képest többen (22 százalék) mondták, hogy az utazásra fordítandó pénzből inkább a megtakarításaikat szeretnék gyarapítani. Az idén a tavalyinál kevesebben, mindössze 12 százalék állította, hogy az időhiány áll a nyaralás útjában.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok