A rendszer fejlesztését ígérik

A magyar láncok még mindig nem csatlakoztak az árfigyelőhöz

2023. július 8. Sorra jelennek meg a győzelmi jelentések az árfigyelőről, de az a mai napig sem változott, hogy az adatbázis kizárólag a hat nagy élelmiszerlánc adatait tartalmazza. Úgy tűnik, a CBA, a Real és a Coop nem sieti el a dolgot. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyre várja a jelentkezésüket.

A korábban már beharangozott online árfigyelő rendszer létrehozásáról szóló rendeletből az derült ki, hogy az árakat kötelezően csak azoknak a nagyáruházaknak kell jelenteniük, amelyeket a különadókkal is sújtanak. Például a CBA, a Real és a Coop maga döntheti el, mit csinál. Úgy tűnik, hosszan gondolkodnak, eddig ugyanis még nem léptek. A legutóbbi tájékoztatásában külön kitértek arra, hogy GVH és az oldal kifejlesztésében együttműködő munkacsoport – amelyek tagja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium – „várja azon kiskereskedők jelentkezését, akik önkéntesen csatlakozni kívánnak a rendszerhez”. 

Az adatbázisban jelenleg hat kiskereskedelmi lánc (Auchan, Tesco, Spar, Aldi, Lidl, Penny), mintegy 1200 boltjában, több mint 60 termékcsoport árai találhatók meg. A GVH friss közleménye szerint az összes letöltések száma egy hét alatt elérte a 25 milliót. (Az Azénpénzem.hu háziasszonyi szempontok alapján végzett tesztjéről itt olvashat.) 

A GVH és a munkacsoport már dolgozik az árfigyelő továbbfejlesztésén. Ígéretük szerint a jövőben – többek között – szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat. Emellett a felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik az okostelefonos megjelenítést, illetve a szolgáltatás térképes funkcióját is.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , , , , , , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok