Alacsonyabb jövedelműek is igényelhetik a Babaváró kölcsönt
2019. április 23.
A kamatok emelkedése miatti kockázatnak leginkább kitett ügyfeleket, akik még régi típusú, változó kamatozású lakáskölcsönt vettek fel, kell első körben értesíteniük a bankoknak. Most díjmentesen válthatnak fix kamatozásúra. Az OTP-nél 4900 veszélyeztetett ügyfél lehet.
Egy múlt heti jegybanki ajánlás szerint szeptember 30-ig a bankoknak mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet kell megkeresniük, hogy fix kamatú konstrukcióra váltsanak. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek kiemelte: közülük is azok a leginkább sérülékenyek, akiknek még legalább 10 éves futamidő van hátra, hitelszerződésüket a 2015. februári fair banki szabályok életbe lépése előtt kötötték.
Számításaink szerint az OTP Bank - piaci részesedését figyelembe véve - mintegy 40 ezer levelet küldhet ki az érintetteknek. Az ajánlás szerint a kamatkockázatnak leginkább kitett 30 százaléknak már 90 napon belül meg kell küldeni a levelet. Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank április 12-i közgyűlését követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a bank hamarosan elkezdi a kampányt. Az OTP Bank körülbelül 4900 a legkockázatosabb kategóriába tartozó ügyfelet azonosított. Ők biztosan az elsők között kapnak levelet.
Most éppen 58 százalék a teljes lakáshitel portfólión belül a változó kamatozású hitelek aránya. Az új folyósítású hitelek 98 százaléka már fix kamatozású, ami gyakorlatilag el fogja tüntetni ezt a fajta kockázatot – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
Információnk szerint volt olyan bank, amely felajánlotta a kamatkockázatnak leginkább kitett ügyfélkörének, hogy átvállalja a törlesztőrészlet emelkedésének a felét, csak váltsanak. Mindössze az értesített ügyfélkör 20 százaléka élt az ajánlattal. Márpedig, ha ilyen kompenzáció nincs, aligha érzi majd a többség sürgetnek a fixálást, amíg nem emelkednek a kamatok. Akkor azonban már a fix kamatozású kölcsön is drágulni fog.
Mint megírtuk, az MNB várakozásai szerint 300 ezren igényelhetik 2021 végéig a Babaváró kölcsönt, és várhatóan 1500 milliárd forintot folyósítanak majd a bankok. (Átlagosan 5 millió forintot.) Az OTP a KSH adatai alapján úgy számol, hogy nagyjából 250 ezer a 40 év alatti és házas nőknek a száma Magyarországon. A bank piaci részesedése alapján mintegy 100 ezer ügyfél keresné fel az OTP-t, de 110 ezerrel számolnak, mert várhatón nemcsak jelenlegi ügyfeleik, hanem újak is – mondta Kovács Antal az Azénpénzem.hu kérdésére a sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató-helyettes úgy véli, hogy a támogatások jelentős lépést jelentenek a népesség gyarapítása érdekében. Az biztos, hogy a fogyasztási hiteleket, de a lakáskölcsönöket is befolyásolni fogja. Ezért azzal számolnak, hogy valamennyi kannibalizáció lesz ezeknél a hiteleknél, de új ügyfeleket is tudnak szerezni. Egyébként a bank összes jövedelmezőségét nem fogja rontani.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakáshitel, jelzáloghitel, kamatperiódus, fix, MNB, ajánlás, hitelátváltás, OTP, Babaváró
A legrizikósabb lakáshitelesek kapják az első leveleket
Fotó: Latzer Anna
Egy múlt heti jegybanki ajánlás szerint szeptember 30-ig a bankoknak mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet kell megkeresniük, hogy fix kamatú konstrukcióra váltsanak. Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MTI-nek kiemelte: közülük is azok a leginkább sérülékenyek, akiknek még legalább 10 éves futamidő van hátra, hitelszerződésüket a 2015. februári fair banki szabályok életbe lépése előtt kötötték.
Számításaink szerint az OTP Bank - piaci részesedését figyelembe véve - mintegy 40 ezer levelet küldhet ki az érintetteknek. Az ajánlás szerint a kamatkockázatnak leginkább kitett 30 százaléknak már 90 napon belül meg kell küldeni a levelet. Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a bank április 12-i közgyűlését követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a bank hamarosan elkezdi a kampányt. Az OTP Bank körülbelül 4900 a legkockázatosabb kategóriába tartozó ügyfelet azonosított. Ők biztosan az elsők között kapnak levelet.
Kik a legrizikósabbak?
Ők azok, akiknél kicsit magasabb az LTV-mutató (loan to value mutató). (Azaz a lakás értékéhez képest magas a hitel.) Azok is kapnak levelet, akiknek a jövedelme nem az OTP Bankhoz érkezik, emiatt nehezen látható át a kockázat – mondta a vezérigazgató-helyettes. Portálunk kérdésére hangsúlyozta: a változó kamatozású hitel fix kamatozásúra cserélése nem kerül pénzbe, ez díjmentes.Most éppen 58 százalék a teljes lakáshitel portfólión belül a változó kamatozású hitelek aránya. Az új folyósítású hitelek 98 százaléka már fix kamatozású, ami gyakorlatilag el fogja tüntetni ezt a fajta kockázatot – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes.
Csak kevesen válthatnak
A pontos ajánlatot a fix kamatozású hitelre személyre szabva kaphatják meg az ügyfelek. Mivel azonban a fix kamatozású hitelek törlesztőrészlete magasabb a változó kamatozásúnál, nagy kérdés, hogy hányan fizetnek majd havonta többet a biztonságért.Információnk szerint volt olyan bank, amely felajánlotta a kamatkockázatnak leginkább kitett ügyfélkörének, hogy átvállalja a törlesztőrészlet emelkedésének a felét, csak váltsanak. Mindössze az értesített ügyfélkör 20 százaléka élt az ajánlattal. Márpedig, ha ilyen kompenzáció nincs, aligha érzi majd a többség sürgetnek a fixálást, amíg nem emelkednek a kamatok. Akkor azonban már a fix kamatozású kölcsön is drágulni fog.
110 ezer Babaváró hiteligénylővel számol az OTP
Mint megírtuk, az MNB várakozásai szerint 300 ezren igényelhetik 2021 végéig a Babaváró kölcsönt, és várhatóan 1500 milliárd forintot folyósítanak majd a bankok. (Átlagosan 5 millió forintot.) Az OTP a KSH adatai alapján úgy számol, hogy nagyjából 250 ezer a 40 év alatti és házas nőknek a száma Magyarországon. A bank piaci részesedése alapján mintegy 100 ezer ügyfél keresné fel az OTP-t, de 110 ezerrel számolnak, mert várhatón nemcsak jelenlegi ügyfeleik, hanem újak is – mondta Kovács Antal az Azénpénzem.hu kérdésére a sajtótájékoztatón.
A vezérigazgató-helyettes úgy véli, hogy a támogatások jelentős lépést jelentenek a népesség gyarapítása érdekében. Az biztos, hogy a fogyasztási hiteleket, de a lakáskölcsönöket is befolyásolni fogja. Ezért azzal számolnak, hogy valamennyi kannibalizáció lesz ezeknél a hiteleknél, de új ügyfeleket is tudnak szerezni. Egyébként a bank összes jövedelmezőségét nem fogja rontani.
Új ügyfelek jöhetnek
Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: annyira felmentek az ingatlanárak, hogy az megemelte az átlagos hitelnagyságot. Ezek az új hitelek (támogatások) pedig adott esetben olyan ügyfeleket tesznek hitelképessé, akik egyébként nem lennének azok. Vagyis új ügyfelek jelennek majd meg a bankoknál. Az átlagos hitelnagyság pedig – ami az elmúlt években is folyamatosan nőtt, lakáshiteleknél 7,7 millió forintról 10,7 millióra - nekik köszönhetően tovább nőhet – vélte Kovács Antal.Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: lakáshitel, jelzáloghitel, kamatperiódus, fix, MNB, ajánlás, hitelátváltás, OTP, Babaváró
Kapcsolódó anyagok
- 2022.07.06 - Szeptembertől nem mondhatják csak úgy fel a hiteleket a bankok
- 2019.09.16 - Több mint százezer lakáshiteles van bajban
- 2019.07.04 - Csökkenő betéti, emelkedő hitelkamatok
- 2019.05.24 - Az OTP adta a lakáshitelek 41 százalékát
- 2019.05.14 - Az ingatlanpiacnak is betehet a Nemzeti Kötvény
- 2019.05.02 - Elárulta az MNB, mennyibe kerül a kamatfixálás
- 2019.04.17 - Döbbenetes lakáshitelezési adatok
- 2019.04.16 - Buzdítják az ügyfeleket, váltsanak drágább hitelre!
- 2019.04.16 - Hitelhátraléka van? Májustól új világ jöhet
- 2019.04.15 - Újra csalók támadják az OTP ügyfeleit
- 2019.04.15 - Ezt mondja Csányi a Kúria döntésére
- 2019.04.12 - Rekordprofitot zsebelt be az OTP
- 2019.04.11 - Hitelkártya: most erre kaphatja a legtöbb visszatérítést
- 2019.04.03 - Jogsértéseket talált az MNB az OTP-nél
- 2019.04.02 - Száműzte a sárga csekket az OTP
- 2019.03.27 - Újra az OTP Alapkezelő az Év Alapkezelője
További kapcsolódó anyagok