Burkoltan emelt kamatot az MNB
2020. március 6.
Kvázi kamatemelésbe kezdett a jegybank azzal, hogy elengedte a bankközi kamatokat, és ezzel burkolt szigorítást hajtott végre. Az állampapírok hozamai meredeken emelkedtek, ez pedig nem tett jót a kötvényalapok hozamainak.
Februárban történelmi mélypontra gyengült a forint, a 340 forintot is átvitte az euró árfolyama, amit már az MNB sem hagyott szó nélkül. A jegybank már januártól folyamatosan csökkentette a likviditást a devizaswaptenderek segítségével. Nagy Márton alelnök is megszólalt, hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek, hogy az infláció a célon stabilizálódjon. A Portfolionak elmondta, hogy a legutóbbi swaptenderek szándékosan és tudatosan csökkentették a swapállományt. Márciusig a jegybank ezzel az eszközzel reagál a piaci fejleményekre. Márciusban értékeli a jegybank alaposan az inflációs képet, és akkor határozzák meg további lépések szükségességét. A jegybank nem fél használni a rendelkezésére álló eszközöket.
Noha az MNB hivatalosan nem emelte az alapkamatot, a likviditásszűkítéssel a pénzpiaci kamatok jelentős emelkedésnek indultak. Mint megírtuk, a bankközi kamatok (Bubor) évek óta nem látott szintre emelkedtek. Vagyis megvalósult a nem hivatalos kamatemelés. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A bankközi kamatok emelkedése az állampapírhozamok növekedésével is járt, különösen a rövid papírokéval. Míg a 12 hónapos referenciahozam mintegy 40, a 6 hónapos 30 bázisponttal emelkedett februárban, a 3 éves 35 bázisponttal, az 5 éves 25 bázisponttal nőtt, a 10 éves azonban szinten maradt. A hónap során azonban mindegyik magasabb szintet is megjárt.
A folytatás izgalmas. Az MNB a februári inflációs adatokat megvizsgálva dönt majd a kamatokról, ugyanakkor jelentősen befolyásolják majd a pénzpiaci történéseket a koronavírus gazdasági hatásai is. Az utóbbi időben jelentősen romlott a nemzetközi hangulat. Ahogy a koronavírus felütötte a fejét Észak-Olaszországban, szabályosan kitört a pánik a piacokon.
Azt, hogy mekkora a baj, jól mutatja, hogy a FED 50 bázisponttal csökkentette a héten az alapkamatot. Utoljára a 2008-as világválság idején szánta el magát az amerikai jegybank ilyen lépésre, mint most. Nem az elnök sürgetése, hanem a koronavírus fenyegetése hatott rájuk.
A kötvényalapok 2020. március 5-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, Bubor
A kötvényalapok is megsínylik a koronavírust
Februárban történelmi mélypontra gyengült a forint, a 340 forintot is átvitte az euró árfolyama, amit már az MNB sem hagyott szó nélkül. A jegybank már januártól folyamatosan csökkentette a likviditást a devizaswaptenderek segítségével. Nagy Márton alelnök is megszólalt, hangsúlyozta, hogy mindent elkövetnek, hogy az infláció a célon stabilizálódjon. A Portfolionak elmondta, hogy a legutóbbi swaptenderek szándékosan és tudatosan csökkentették a swapállományt. Márciusig a jegybank ezzel az eszközzel reagál a piaci fejleményekre. Márciusban értékeli a jegybank alaposan az inflációs képet, és akkor határozzák meg további lépések szükségességét. A jegybank nem fél használni a rendelkezésére álló eszközöket.
Noha az MNB hivatalosan nem emelte az alapkamatot, a likviditásszűkítéssel a pénzpiaci kamatok jelentős emelkedésnek indultak. Mint megírtuk, a bankközi kamatok (Bubor) évek óta nem látott szintre emelkedtek. Vagyis megvalósult a nem hivatalos kamatemelés. (A cikk a Befektetési alapok rovat része, a hozamokat ott megtalálja.)
A bankközi kamatok emelkedése az állampapírhozamok növekedésével is járt, különösen a rövid papírokéval. Míg a 12 hónapos referenciahozam mintegy 40, a 6 hónapos 30 bázisponttal emelkedett februárban, a 3 éves 35 bázisponttal, az 5 éves 25 bázisponttal nőtt, a 10 éves azonban szinten maradt. A hónap során azonban mindegyik magasabb szintet is megjárt.
A kötvényalapok megsínylették
A hozamemelkedések nem tettek jót a kötvényalapok árfolyamának. Csökkentek az árfolyamok, így a kötvényalapok hozamai is. A rövid futamidejű kötvényekbe fektető alapok 3 és 6 hónapos hozamai is mínuszba fordultak, és az éves hozamok is csökkentek. A hosszú futamidejűekbe fektetők éves hozamai még impozánsak, a rövidebb hozamok azonban többnyire negatívak. (A kötvényalapok 2020. március 5-i részletes hozamát itt találja.)A folytatás izgalmas. Az MNB a februári inflációs adatokat megvizsgálva dönt majd a kamatokról, ugyanakkor jelentősen befolyásolják majd a pénzpiaci történéseket a koronavírus gazdasági hatásai is. Az utóbbi időben jelentősen romlott a nemzetközi hangulat. Ahogy a koronavírus felütötte a fejét Észak-Olaszországban, szabályosan kitört a pánik a piacokon.
Azt, hogy mekkora a baj, jól mutatja, hogy a FED 50 bázisponttal csökkentette a héten az alapkamatot. Utoljára a 2008-as világválság idején szánta el magát az amerikai jegybank ilyen lépésre, mint most. Nem az elnök sürgetése, hanem a koronavírus fenyegetése hatott rájuk.
A kötvényalapok 2020. március 5-i részletes hozamát itt találja.
A kötvényalapok és pénzpiaci alapok elmúlt években elért hozamait itt gyűjtöttük össze.
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: L.J.
Címkék: befektetési alap, kötvényalap, befektetési jegy, hozam, MNB, állampapír, koronavírus, Bubor
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.13 - Kötvényalapok hozama 2021. július 30-án
- 2021.02.16 - Ezek voltak januárban a legnépszerűbb befektetések
- 2021.02.15 - Kötvényalapok hozama 2021. január végén
- 2021.02.15 - Nem tett jót a január ezeknek a befektetéseknek
- 2021.01.21 - Ennyit hozott a befektetés 2020-ban
- 2021.01.21 - Kötvényalapok hozama 2020. december 31-én
- 2020.12.04 - Szépen ledolgozták a tavaszi koronavírus-bukást
- 2020.11.16 - A vírus előtti szintre állt vissza a vagyon
- 2020.11.13 - Nyereséget hozott az október
- 2020.11.13 - Kötvényalapok hozama 2020. október 30-án
- 2020.10.16 - Így támadtak fel a korábban népszerű befektetések
- 2020.10.16 - Kötvényalapok hozama 2020. szeptember 30-án
- 2020.09.17 - Meghozta a befektetési kedvet az augusztus
- 2020.09.11 - Mit hozott az augusztus? Inkább mit vitt!
- 2020.09.11 - Kötvényalapok hozama 2020. augusztus 31-én
- 2020.08.07 - Kötvényalapok hozama 2020. július 31-én
- 2020.08.07 - A jegybank alakította a hozamokat
- 2020.07.17 - Pénzt hozott a június
- 2020.07.17 - Kötvényalapok hozama 2020. június végén
- 2020.06.17 - Visszatértek a befektetők
- 2020.06.08 - Az optimista május itt nem hozott nyereséget
- 2020.06.08 - Kötvényalapok hozama 2020. május végén
- 2020.05.18 - Április valamennyit lefaragott a márciusi veszteségből
- 2020.05.12 - Kötvényalapok hozama 2020. április 30-án
- 2020.05.12 - Megkönnyebbülést hozott az április
- 2020.04.26 - A Föld megmentése jó befektetés
- 2020.04.15 - Tőkemenekítés és árfolyamesés
- 2020.04.09 - Ezek a befektetések egész jól megúszták
- 2020.04.09 - Kötvényalapok hozama 2020. március 31-én
- 2020.03.18 - Elvitte az árfolyamesés a friss pénzeket
- 2020.03.18 - Mentenék a vállalkozásokat és a magánszemélyeket a teljes csődtől
- 2020.03.17 - Pánikvásárlás a való világban, pánikeladás a tőzsdéken
- 2020.03.16 - Ne menjen bankfiókba, akinek nem muszáj!
- 2020.03.13 - A többségnek nincs vésztartaléka
- 2020.03.12 - Ne büntessék a bevallással késő vállalkozókat!
- 2020.03.12 - Jöhet a recesszió, mi lesz a hitelesekkel?
- 2020.03.11 - Így úszhatja meg a gazdagok zsebe a koronavírust
- 2020.03.10 - Negyedével többet vásároltunk a koronavírus miatt
- 2020.03.10 - Olajat öntöttek a vírus okozta pánikra
- 2020.03.06 - Kötvényalapok hozama 2020. március 5-én
- 2020.03.03 - Tényleg nagy a baj – kamatot vágott a FED
- 2020.03.02 - Koronavírus: szövődmény a recesszió?
- 2020.02.18 - Nőtt a vagyon, de nem a hozamok miatt
- 2020.02.13 - Jó évkezdés után a vírus ledöntötte a hozamokat
- 2020.02.07 - Az ingatlanalapokat gyilkolta a szuperállampapír
- 2020.02.07 - Kötvényalapok hozama 2020. február 6-án
- 2020.01.17 - Ez is jó befektetés volt 2019-ben
- 2020.01.17 - Kötvényalapok hozama 2019. december 31-én
- 2020.01.16 - Tavaly a szabályozás rondított bele a piacba
- 2019.12.13 - Van, ami az infláció többszörösét hozta
- 2019.12.13 - Kötvényalapok hozama 2019. december 12-én
- 2019.12.03 - Egyre népszerűbb ez a befektetés
- 2019.11.21 - Folytatódik a befektetések átrendeződése
- 2019.11.18 - Jó lóra tett, aki ide fektette a pénzét
- 2019.11.18 - Kötvényalapok hozama 2019. november 14-én
- 2019.10.18 - Ez hozott 10 százalékot egy év alatt
- 2019.10.18 - Kötvényalapok hozama 2019. október 17-én
- 2019.09.18 - Elszívta a pénzt a szuperállampapír
- 2019.09.13 - Van, ami többet hozott az állami cukorkánál
- 2019.09.13 - Kötvényalapok hozama 2019. szeptember 12-én
- 2019.08.16 - Még több pénzt vitt el a szuperállampapír
- 2019.08.08 - Ezt a pénzt kár volt szuperállampapírba tenni
További kapcsolódó anyagok