Márciustól azonnal megérkezik az átutalás
2020. január 23.
A bankok felkészültek, márciustól tényleg jön az azonnali átutalás. Igazi áttörést azonban az olcsó számlacsomagok hoznának. Ehhez azonban el kellene törölni a tranzakciós illetéket. Emiatt ugyanis évente tízezer forinttal drágábbak a magyar bankszámlák a versenytársakénál, és egyre többen választják külföldi fintech cégek szolgáltatásait – derült ki a Bankszövetség sajtótájékoztatóján.
Március 2-ától néhány másodpercen belül megérkezik a pénz annak a bankszámlájára, akinek utalunk. Elindul ugyanis az azonnali átutalási rendszer. A GIRO új elszámolási rendszert épített, a magyar bankok pedig 30-40 milliárd forintot költöttek, több mint százezer munkaórát fordítottak a fejlesztésére. A januári tesztek azt bizonyítják, hogy a bankok mind készen állnak a sikeres indulásra – mondta Kovács Levente főtitkár a Magyar Bankszövetség mai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ahhoz hogy az azonnali átutalásnak nemzetgazdasági előnye legyen, új folyószámlacsomagokra és innovatív pénzforgalmi applikációkra is szükség lesz.
Idén a tervek szerint 226 milliárd forint tranzakciós illetéket fizet a bankszektor. A bankszövetség szerint a lakossági elektronikus tranzakciókat terhelő illeték mintegy 10 milliárd forint, amit mindenképp el kellene törölni – hangsúlyozta Becsei. Ráadásul az azonnali fizetési rendszer fehéríti a gazdaságot, aminek köszönhetően szakértői becslések szerint 400-500 milliárd forinttal több bevétele keletkezik az államnak.
Az olcsó csomagárazásnak ugyancsak a tranzakciós illeték a gátja. A bankoknak ugyanis ezt a díjmentes készpénzfelvét után is ki kell fizetniük, ami összesen 25 milliárd forint. Olyan ez, mintha arra köteleznénk a pékeket, hogy mindenkinek ingyen adjanak két kiflit, és még a 27 százalékos áfát is kifizettetné velük az állam – érvelt Becsei.
A bankszövetség tájékoztatásából az derült ki, hogy az azonnali átutalás sikere és hogy a készpénzállomány ne nőjön tovább, jelentősen függ attól, hogy eltörlik-e a tranzakciós illetéket, ami olcsóbb számlacsomagokat hozna a jövőben.
Mára többszázezer ügyfél használja ezeket– mondta Becsei az Azénpénzem.hu-nak. Eleinte az újdonság miatt sokan szerették volna kipróbálni, ugyanakkor egyre többen szembesülnek azzal, hogy panasz esetén nem tudnak kihez fordulni. Fontos lenne az azonos tevékenységre azonos szabályozás elve, ami jelenleg nem működik, ez pedig versenyhátrányba hozza a bankokat.
A bankok felkészülnek arra, ha az ügyfelek a levél alapján a költségekről érdeklődnek – mondta portálunk kérdésére Becsei. Az ügyfeleknek azt ajánlják, hogy az olcsóbb digitális szolgáltatásokat vegyék igénybe.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: tranzakciós illeték, bankok, bankszövetség, azonnali átutalás, bankszámla, számlacsomag, Becsei András, Kovács Levente, Jelasity Radován
A kormány miatt drágák a bankszámlák
Jelasity Radován, Becsei András, Kovács Levente
Fotó: Azénpénzem
Fotó: Azénpénzem
Március 2-ától néhány másodpercen belül megérkezik a pénz annak a bankszámlájára, akinek utalunk. Elindul ugyanis az azonnali átutalási rendszer. A GIRO új elszámolási rendszert épített, a magyar bankok pedig 30-40 milliárd forintot költöttek, több mint százezer munkaórát fordítottak a fejlesztésére. A januári tesztek azt bizonyítják, hogy a bankok mind készen állnak a sikeres indulásra – mondta Kovács Levente főtitkár a Magyar Bankszövetség mai sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ahhoz hogy az azonnali átutalásnak nemzetgazdasági előnye legyen, új folyószámlacsomagokra és innovatív pénzforgalmi applikációkra is szükség lesz.
Számlánként 10 ezer forint az illeték
Az azonnali fizetési rendszer akkor lesz sikeres, ha nem kerül versenyhátrányba – mondta Becsei András, a Bankszövetség elnöke. Márpedig jelenleg a magyar szolgáltatók számlacsomagonként 10 ezer forinttal drágábbak a versenytársaknál a tranzakciós illeték miatt. A készpénzforgalommal kapcsolatos banki bevétel 70 százaléka kerül illeték formájában az államhoz.Idén a tervek szerint 226 milliárd forint tranzakciós illetéket fizet a bankszektor. A bankszövetség szerint a lakossági elektronikus tranzakciókat terhelő illeték mintegy 10 milliárd forint, amit mindenképp el kellene törölni – hangsúlyozta Becsei. Ráadásul az azonnali fizetési rendszer fehéríti a gazdaságot, aminek köszönhetően szakértői becslések szerint 400-500 milliárd forinttal több bevétele keletkezik az államnak.
Az olcsó csomagárazásnak ugyancsak a tranzakciós illeték a gátja. A bankoknak ugyanis ezt a díjmentes készpénzfelvét után is ki kell fizetniük, ami összesen 25 milliárd forint. Olyan ez, mintha arra köteleznénk a pékeket, hogy mindenkinek ingyen adjanak két kiflit, és még a 27 százalékos áfát is kifizettetné velük az állam – érvelt Becsei.
Tudja azt, amit a készpénz
Az azonnali átutalás elindulásával megszűnik a készpénz előnye. Gyorsan, személyre szabottan, kényelmesen lehet így átutalással fizetni minden banknál 10 millió forint alatt. A szolgáltatás a hét minden napján, 24 órában elérhető lesz. Ez az összes tranzakció 97 százalékát fedi le.A bankszövetség tájékoztatásából az derült ki, hogy az azonnali átutalás sikere és hogy a készpénzállomány ne nőjön tovább, jelentősen függ attól, hogy eltörlik-e a tranzakciós illetéket, ami olcsóbb számlacsomagokat hozna a jövőben.
Tartsuk itt a pénzt!
Fontos nemzetgazdasági érdek a pénzügyi szolgáltatások országhatáron belül tartása – hangsúlyozta Kovács Levente. Márpedig jelenleg éppen a drágább számlacsomagok miatt egyre többen veszik igénybe a fintech cégek szolgáltatásait is.Mára többszázezer ügyfél használja ezeket– mondta Becsei az Azénpénzem.hu-nak. Eleinte az újdonság miatt sokan szerették volna kipróbálni, ugyanakkor egyre többen szembesülnek azzal, hogy panasz esetén nem tudnak kihez fordulni. Fontos lenne az azonos tevékenységre azonos szabályozás elve, ami jelenleg nem működik, ez pedig versenyhátrányba hozza a bankokat.
Lesznek új számlacsomagok?
Az azonnali fizetés egyébként nem lesz drágább, mint a jelenlegi átutalás, csak a szolgáltatás minősége javul. Olyan lesz, mintha egy autó új, gyorsabb motort kapna – mondta Az Azénpénzem.hu-nak Becsei. Hozzátette: lesznek bankok, amelyek új csomagokkal is elindulnak márciusban, de ez bankonként egyedi döntés lesz. Ugyanakkor Kovács Levente felhívta a figyelmet arra, hogy elképzelhető olyan számlacsomagok megjelenése, amelyek csak az elektronikus szolgáltatásokat tartalmazzák, a díjmentes készpénzfelvétet nem. A jogszabály lehetővé teszi, hogy valaki önszántából ilyet válasszon, a bank pedig ilyet nyújtson – hangsúlyozta a főtitkár.Lehull a lepel a költségekről
Az ügyfelek most pontos képet kaphatnak arról, hogy jelenleg kinek mennyibe kerül a bankolás,. Január végéig mintegy hatmillió ügyfél kapja meg levélben vagy elektronikusan bankjától azt a levelet, ami 5 hónap, a 2019. augusztustól december végéig tartó időszak bankköltségeit tartalmazza. Ezentúl minden januárban megkapják az ügyfelek az előző évi költségkimutatást. Ez bankszektor szinten egységes lesz, így az ügyfelek könnyebben össze tudják majd hasonlítani a banki költségeket.A bankok felkészülnek arra, ha az ügyfelek a levél alapján a költségekről érdeklődnek – mondta portálunk kérdésére Becsei. Az ügyfeleknek azt ajánlják, hogy az olcsóbb digitális szolgáltatásokat vegyék igénybe.
Tavaly is jó évet zártak a bankok, 2019 első háromnegyed évében 560 milliárd forintos nyereséget értek el, ami 10 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az OTP csoport nélkül (ennek nyeresége nagyobb részt külföldön képződik) a magyar bankszektor szeptember végéig 395 milliárd forintos nyereséget ért el. A mérlegfőösszeg 15 százalékkal 48 ezermilliárd forintra nőtt, a hitelállomány pedig 20 százalékkal bővült – mondta Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség alelnöke.
Szerző: Lovas Judit
Címkék: tranzakciós illeték, bankok, bankszövetség, azonnali átutalás, bankszámla, számlacsomag, Becsei András, Kovács Levente, Jelasity Radován
Kapcsolódó anyagok
- 2024.07.09 - A kormány jól megdrágítja a bankolást
- 2024.07.08 - Újabb adóemelésről döntött a kormány
- 2022.11.09 - 60 százalékkal esett a profit az Erste Banknál az extra terhek miatt
- 2021.04.22 - Felgyorsulhat a kincstári nyugdíjkifizetés
- 2020.09.04 - Megúszhatják a kereskedők a bankkártyás fizetés elfogadását
- 2020.07.27 - Hiába vetik be az újabb csodafegyvert a kápé ellen?
- 2020.05.14 - Számlaszám nélkül is utalható már a rezsi
- 2020.04.15 - Itt az azonnali fizetés gyorsmérlege
- 2020.03.09 - A Raiffeisen Bank felmondja a legjobb számlacsomagjait
- 2020.03.05 - Tömegek mellőzhetik majd a számlaszámot
- 2020.03.04 - A bankok viszik el a patikák hasznát?
- 2020.03.04 - Olcsó bankszámla? Hát valamik megjelentek
- 2020.03.03 - Még mindig vannak, akik keresik azonnaliban indított pénzüket
- 2020.02.27 - Naponta öten hagyják el bankjukat
- 2020.02.25 - Azonnali utalás: a bérek, nyugdíjak nem száguldanak majd
- 2020.02.20 - Hamarosan itt az azonnali átutalás
- 2020.02.17 - Az OTP eladta szlovák leányvállalatát
- 2020.02.03 - A tavasz olcsóbb bankszámlák helyett drágulást hoz
- 2020.01.30 - Tényleg ennyibe kerül a bankszámla?
- 2020.01.15 - Újabb rekordot döntött a kápé
- 2020.01.03 - Most tényleg fenekestül fordulnak fel a pénzügyeink
- 2019.07.01 - Rendkívüli ülést tartott a Bankszövetség
- 2019.06.20 - Mégsem fagyhat be egy hét múlva sokak bankszámlája
- 2019.05.31 - Nyolc hónapot csúszik az azonnali fizetés bevezetése
- 2019.04.29 - Tovább drágulnak a bankszámlák
- 2019.03.28 - Olcsóbb bankszámla? Hát azt várhatja!
- 2019.03.13 - Óriási változás jön a tranzakciós illetékben!
- 2019.02.13 - Eltüntetné a nullás bankszámlákat a jegybank
- 2019.02.06 - Nézze meg, mennyit vettek ki eddig a zsebéből!
További kapcsolódó anyagok