A kitartás meghozza az eredményt
Szirányi Balázs és Büki András
A vízilabdában a center feladata, hogy a védőjátékosok szorításában is kiharcolja és meg is tartsa pozícióját az ellenfél kapuja előtt. A befektetések világában is szükség van a kitartásra, mert gyakran előfordul, hogy egy döntés csak, hosszabb idő után, átmeneti veszteségeket követően hozza meg a várt eredményt.Szirányi Balázs utánpótlás játékosként a magyar junior válogatottal 2001-ben Európa-bajnok, 2003-ban világbajnoki ezüstérmes. 2010. és 2018. között a spanyol férfi vízilabda válogatott tagja, Világkupa győztes, Világliga ezüstérmes. Londonban és Rio de Janeiroban az olimpiai 6. és 7. helyezett csapat tagja volt. Klubcsapataival kétszeres magyar, négyszeres spanyol bajnok, ötszörös spanyol Király-kupa, háromszoros Katalán-kupa, kétszeres spanyol Szuperkupa, Bajnokok Ligája, Európai-szuperkupa és kétszeres LEN-kupa győztes.
Büki András a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett 1999-ben, majd 2005-ben megszerezte a CFA oklevelet is. 2000. és 2001. között a Merrill Lynch bécsi irodájában dolgozott, majd 2001. és 2006. között a Magyar Nemzeti Bank munkatársa volt, ahol a devizatartalék kezelésével foglalkozott. 2007. januárjától a Budapest Alapkezelőnél kötvény portfoliókezelő, majd 2007. októberétől az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója lett. Szakterülete a nemzetközi kötvénypiac, valamint a devizapiacok.
Az OTP EMDA Alap hosszú távon az egyik legjobban teljesítő hazai abszolút hozam alap. Befektetései főként a feltörekvő piacokra fókuszálnak, de nem köthetők előre meghatározott régiókhoz, országokhoz vagy eszközosztályokhoz. Az alap származtatott eszközöket is igénybe vehet, így nemcsak az eszközök árfolyamának növekedéséből, hanem csökkenéséből is profitálhat, illetve tőkeáttétel alkalmazásával növelheti az befektetések hatékonyságát.
„Az alap célpiacait figyelve olyan alul- vagy túlértékelt eszközöket keresek, amelyeknek az értékeltsége szerintem nem tartható fenn sokáig. Ha ilyen eszközökbe fektetek, akkor tulajdonképpen arra fogadok, hogy ezeknek az árfolyama oda tér vissza, ahol közgazdaságilag indokolt lenne. Sokszor előfordul azonban, hogy ezek a folyamatok csak a vártnál később indulnak el. Ilyenkor erős meggyőződésre és kitartásra van szükség, hiszen az alap mindaddig gyengén fog teljesíteni, amíg a várakozásaim beigazolódnak” – mondta el Büki András.
A kitartás hosszú távon meghozta az eredményt, hiszen az OTP EMDA Alap a Privátbankár.hu Klasszis 2019. szakmai díjazásán az elmúlt 10 év három legjobb abszolút hozam alapja közé került.
Az alapról részletesen itt tájékozódhat. A befektetési jegyek elérhetőek az OTP Bank fiókhálózatban, illetve az OTPdirekt elektronikus csatornáin keresztül, illetve több más pénzintézet is ajánlja az alapot privátbanki ügyfelei számára.
A cikk megjelenését a 25 éves OTP Alapkezelő támogatta.
Szerző: OTP Alapkezelő
Címkék: OTP Alapkezelő, 25 éves, befektetési alap, Büki András, Szirányi Balázs, OTP EMDA Alap, abszolút hozam alap
Kapcsolódó anyagok
- 2022.05.11 - OTP Supra: beszámolt az új portfoliókezelő csapat az átalakításról
- 2020.09.30 - Egyszer fent, egyszer lent
- 2020.09.15 - Árupiaci befektetések, nem csak haladóknak
- 2020.06.16 - Egy napra megvalósult a lehetetlen
- 2020.04.26 - A Föld megmentése jó befektetés
- 2020.02.13 - Jó évkezdés után a vírus ledöntötte a hozamokat
- 2020.01.29 - A részvényalapok vitték tavaly a prímet
- 2019.12.23 - Olajban, aranyban, kakaóban a hozam
- 2019.12.17 - Megötszörözhették pénzüket a befektetők
- 2019.12.07 - A semmiből lett slágerbefektetés
- 2019.12.03 - Egyre népszerűbb ez a befektetés
- 2019.11.21 - Folytatódik a befektetések átrendeződése
- 2019.11.11 - Kemény verseny nevelte ki a szakma legjobbjait az OTP Alapkezelőnél
- 2019.09.18 - Elszívta a pénzt a szuperállampapír
- 2019.08.16 - Még több pénzt vitt el a szuperállampapír
- 2019.07.18 - Privátbanki díjat nyert Szalma Csaba
- 2019.07.17 - Betett a szuperállampapír a befektetési alapoknak
- 2019.07.01 - Gondolatban egy lépéssel előbbre járnak
- 2019.06.24 - Sikerük titka a gyors döntés
- 2019.06.17 - Így kell jól időzíteni a befektetést
- 2019.05.19 - Erre vágynak a befektetők
- 2019.04.17 - Millióktól az ezermilliárdig
- 2019.03.22 - Itt forgatták legjobban a pénzünket
- 2018.03.26 - Ők kezelik legjobban a pénzünket
További kapcsolódó anyagok