Itt az OKJ-s toplista
Évek óta a társadalombiztosítási ügyintéző a legnépszerűbb OKJ-s képzés a nők körében – adta hírül a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. A cég minden évben megvizsgálja, hogy miként alakult az OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) képzések népszerűségi listája a nők körében. A saját adatai alapján összeállított toplista stabilan második helyezettje a bérügyintéző képzés. A dobogó harmadik fokára a 2015-ös évvel szemben 2016-ban a pénzügyi-számviteli ügyintéző került, megelőzve a vállalkozási mérlegképes könyvelőt.
Egy helyet ugrott előre sportedzői képzés is, ami 2015-ben került be a legnépszerűbb oktatások közé, és tavalyi erősödésével maga mögé utasította az államháztartási mérlegképes könyvelőt. Továbbra is vonzó a jelentkezők körében az adótanácsadó tanfolyam, amely két hellyel került előrébb. Az adatok alapján a számviteli ügyintéző átadta helyét az állatgondozói képzésnek, ami csupán 2016-ban indult, de máris a legnépszerűbbek közé került.
A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is a hölgyek jelentkeztek legnagyobb arányban a Perfekt képzéseire, főként a 25-34 és a 35-44 éves korosztályból. A nők közül a legtöbben a pénzügyi-gazdasági ágat választották, a férfiak pedig továbbra is nagyobb arányban jelentkeztek ipariakra.
Magyarországon a nők foglalkoztatási aránya jelentősen elmarad a férfiakétól, és sok más tényező mellett az OKJ-s képzések is segítséget jelenthetnek abban, hogy szülés után a hölgyek minél hamarabb visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint az adatok azt mutatják, hogy egyre több nő használja ki a gyereknevelés éveit is szakmai fejlődésre, és az sem ritka, hogy új karriercélok reményében vágnak bele a tanulásba.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: OKJ, Perfekt, felnőttképzés, oktatás
A gazdaság és a sport a legnépszerűbb a nők között
2017. június 27. A nők körében továbbra is a pénzügyi-gazdasági OKJ-s képzések a legnépszerűbbek, de a Perfekt Top10-es listája szerint egyre többen választják a sportedzői képzést is.Évek óta a társadalombiztosítási ügyintéző a legnépszerűbb OKJ-s képzés a nők körében – adta hírül a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. A cég minden évben megvizsgálja, hogy miként alakult az OKJ-s (Országos Képzési Jegyzék) képzések népszerűségi listája a nők körében. A saját adatai alapján összeállított toplista stabilan második helyezettje a bérügyintéző képzés. A dobogó harmadik fokára a 2015-ös évvel szemben 2016-ban a pénzügyi-számviteli ügyintéző került, megelőzve a vállalkozási mérlegképes könyvelőt.
Egy helyet ugrott előre sportedzői képzés is, ami 2015-ben került be a legnépszerűbb oktatások közé, és tavalyi erősödésével maga mögé utasította az államháztartási mérlegképes könyvelőt. Továbbra is vonzó a jelentkezők körében az adótanácsadó tanfolyam, amely két hellyel került előrébb. Az adatok alapján a számviteli ügyintéző átadta helyét az állatgondozói képzésnek, ami csupán 2016-ban indult, de máris a legnépszerűbbek közé került.
A korábbi évekhez hasonlóan 2016-ban is a hölgyek jelentkeztek legnagyobb arányban a Perfekt képzéseire, főként a 25-34 és a 35-44 éves korosztályból. A nők közül a legtöbben a pénzügyi-gazdasági ágat választották, a férfiak pedig továbbra is nagyobb arányban jelentkeztek ipariakra.
Magyarországon a nők foglalkoztatási aránya jelentősen elmarad a férfiakétól, és sok más tényező mellett az OKJ-s képzések is segítséget jelenthetnek abban, hogy szülés után a hölgyek minél hamarabb visszatérhessenek a munkaerőpiacra. Tóth Réka, a Perfekt Zrt. oktatási szakértője szerint az adatok azt mutatják, hogy egyre több nő használja ki a gyereknevelés éveit is szakmai fejlődésre, és az sem ritka, hogy új karriercélok reményében vágnak bele a tanulásba.
| OKJ-s Képzések Toplistája | |
|---|---|
| a nők körében a Perfekt Zrt.-nél (2016) | |
| 1. | Társadalombiztosítási ügyintéző |
| 2. | Bérügyintéző |
| 3. | Pénzügyi-számviteli ügyintéző |
| 4. | Vállalkozási mérlegképes könyvelő |
| 5. | IFRS mérlegképes könyvelő |
| 6. | Sportedző |
| 7. | Adótanácsadó |
| 8. | Államháztartási mérlegképes könyvelő |
| 9. | Pénztárkezelő és valutapénztáros |
| 10. | Állatgondozó |
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: OKJ, Perfekt, felnőttképzés, oktatás
Kapcsolódó anyagok
- 2018.03.14 - Utáljuk a munkánkat
- 2017.09.12 - A targoncavezető a sláger szakma
- 2017.07.27 - Akadémiát alapít a magyar tőzsde
- 2016.09.15 - Nagyot drágult a továbbtanulás
- 2016.08.11 - Leérettségizett a gyerek? Így változik a családi adókedvezmény és a családi pótlék
- 2016.07.15 - A Balaton is az oktatás miatt szenvedhet majd
- 2016.06.29 - Magyar lett az év legjobb gazdasági oktatási programja
- 2016.06.28 - A konyha helyett a sport vonzotta a nőket
- 2016.03.08 - Ezek voltak volt tavaly a legnépszerűbb képzések
További kapcsolódó anyagok