Negyedével nőttek egy év alatt a csúcsjövedelmek

A gazdagok között is nő a szakadék

2016. október 18. Az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 130,5 milliárd forint után adózott, ami 23 százalékos növekedés az előző évhez képest. A jövedelmi különbségek a legjobban keresők között is emelkedtek tavaly – tudta meg a Világgazdaság az adóhatóságtól.

Miközben a világban egyre több ember részesül az általános fejlődésből és jólétből, megkétszereződött a középosztályba tartozók száma, nálunk ezzel ellentétes folyamat zajlik – derült ki az Allianz legfrissebb globális vagyonosodási jelentéséből. Emellett egy nemzetközi tanácsadó cég szerint pedig tavaly a világon csökkent, Magyarországon viszont nőtt az ultragazdagok száma. A „krémben” önmagán belül is sarkosan eltérő folyamatok zajlottak, egyre szélesebbre nyílhat az olló.

Ez előbbieket látszanak alátámasztani azok az adatok is, amelyeket a 2015. évről bevallott jövedelmekről a Világgazdaság szerzett meg az adóhivataltól (NAV). A múlt évi adóbevallások tanúsága szerint – írja a lap – tavaly az első száz legmagasabb jövedelmet kimutató magánszemély összesen 130,5 milliárd forint jövedelmet vallott be, ami 23 százalékos növekedés a 2014-eshez képest. A jövedelmi különbségek a legjobban keresők között is emelkedtek tavaly: a leggazdagabbak elitje gyorsabban gyarapodott az átlagnál, míg a legjobban kereső százas lista végén szereplők nem tudták tartani az ütemet. Az első százba 499,7 millió forintos keresettel lehetett bekerülni – ez csak 12 százalékkal haladja meg az előző évi értéket. Ehhez képest a legmagasabb jövedelem megduplázódott.

A legtöbbet kereső magyar közel 10 milliárd forintra tett szert – főként külföldön, osztalékból. Belföldön is tudott azonban valaki 6,6 milliárdot besöpörni a befektetései után. A „szelvényvagdosásos” jövedelmek kiugró nagyságrendjét jelzi, hogy az összes fizetendő adó rangsorában az első 25 helyezettből 23 kötelezettsége főként forrásadóból keletkezett. A múlt évre vallott legmagasabb munkaviszonyból származó bérjövedelem 1 milliárd 757,4 millió forint volt. (További részleteket itt olvashat.)

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok