A férfiaknak a tévé, a nőknek a lakáshitel a fontosabb
Fotó: iclipart.com
A mobiltelefon-számlát, a közlekedési bírságokat és a hiteltartozásokat fizetik leginkább késve a magyarok – állapította meg az Intrum Justitia. A nemzetközi pénzügyi szolgáltató Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéséből az is kiderül, hogy a válaszadók a legkevésbé az adók rendezésével késnek. Senki nem szeret tartozni a gyerekkel kapcsolatos kiadásokkal (oktatási, óvodai vagy iskolai költség), de a lakbérrel vagy bérleti díjjal is kevesebb mint hat százalék van hátralékban.
A másik véglet: több mint minden tizedik válaszadó nyilatkozta azt, hogy jelzáloghiteleit, egyéb hiteleit, mobiltelefonját és közlekedési bírságát nem szokta határidőben befizetni. Az okok között – írta le közleményében a követeléskezelő – szerepelhet, hogy ezen tartozások sokszor nagyobb összegek, és ezért nem férnek bele már a családi költségvetésbe.
A társaság megvizsgálta férfiak és a nők fizetési attitűdjét is. A két nem képviselői általában hasonlóan határozták meg, hogy melyik számla kifizetésével késnek általában. Két tételnél azonban jelentős volt az eltérés. A férfiak ugyanis nagyobb arányban fizetik ki a televízió előfizetést időben, mint a gyengébbik nem képviselői. Az idei foci EB miatt ez a preferencia valószínűleg nem fog változni – emelte ki az Intrum. Az előbbi eltérés éppen fordítottan igaz a lakáskölcsönöknél. A jelzáloghitelek kifizetését ugyanis a nők jóval előrébb helyezik a kifizetendők listáján, mint a férfiak.
A különböző számlák kifizetési hajlandósága iskolázottság szerint is eltér. Az alacsonyabb végzettségűek a legnagyobb arányban az adókat fizetik ki, míg az egyetemet, főiskolát végzettek inkább az oktatási költségeket veszik előre. A középiskolát vagy ennél kevesebb iskolát végzettek legnagyobb mértékben a vezetékes telefonszámla kifizetését, míg a magasabb iskolázottságúak a közlekedési bírságok befizetését halasztják el.
Nemzetközi összehasonlításban – fejtette ki Felfalusi Péter, az Intrum Justitia ügyvezető igazgatója – az látható, hogy a közlekedési bírságokat a legtöbb európai országban késve fizetik az emberek, illetve az egyéb hiteltartozások kiegyenlítése kerül még a fizetendő sor végére. Több nyugat-európai országban az óvodai és bölcsődei költségekkel késnek sokat a lakosok, ami a magas gyerekgondozási díjaknak tudható be. Görögország az egyetlen, ahol a lakosok a közüzemi díjakat fizetik a legnagyobb arányban késve, ami a helyi szabályozás sajátosságára utalhat.
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: felmérés, Intrum Justitia, számlafizetés, férfiak, nők
Kapcsolódó anyagok
- 2017.07.06 - Lelkesebben spórolunk a nyaralásra, mint a jövőre
- 2016.08.15 - Egyenlő munkáért egyenlő bért!
- 2016.07.04 - Tényleg egyre jobb a magyar életszínvonal?
- 2016.06.16 - Már milliárdokat hozott az EB
- 2016.06.06 - Újabb csörte a taxisháborúban
- 2016.05.31 - Tévé kell? Még van ingyenhitel
- 2016.05.04 - Ezért vesznek fel személyi kölcsönt az emberek
- 2016.04.05 - Nem bántak jól a bajban levőkkel
- 2016.03.06 - Így fosztották ki a devizahiteleseket
- 2016.01.27 - Ezt hozta a családbarát kormányzás
- 2015.11.02 - Lakáshitelesek: nincs hová hátrálni
- 2015.10.30 - Adósbajok: döbbenetes a valóság!
- 2014.04.22 - Adósbajok: egyre több a fizetésletiltás
- 2014.03.17 - Más világ jött a behajtókra
További kapcsolódó anyagok