Az MCC kutatója szerint megszűnt a szegénység Magyarországon

2025. február 4. Egyre jobban látszik, hogy a kormányzat és körei azt gondolják, elég sokszor hangsúlyozni, hogy mennyire jól élnek itt a magyarok. Most az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője bizonygatja: nem a középosztály tűnt el Magyarországon, hanem a szegénység szűnt meg.

Korábban már írtunk arról, mennyire kétségbeesetten bizonygatja a kormány, mennyire jól élnek a magyarok. Úgy tűnik, a kórushoz most a Mathias Corvinus Collegium (MCCGazdaságpolitikai Műhelyének vezetője is csatlakozott. Sebestyén Géza matematikus és közgazdász, így eléggé megdöbbentő az az okfejtés, amit közösségi oldalán posztolt. A hvg.hu által kiszúrt írás szerint nem a középosztály tűnt el Magyarországon, hanem a szegénység szűnt meg.

Fő állítása, hogy ma a szegények jobban élnek, mint 2010-ben a gazdagok. Ezt bizonyítandó a felhozza, hogy akkori leggazdagabbak és a 2020-as legszegényebbek közül különböző (például tévé, mobiltelefon, számítógép) eszközökből száz családra mennyi jutott. A technológia fejlődésről persze szó sem esik, ahogy több olyan mutatóról sem, amelyek tényleg jelzik a társadalmi helyzetet.

...és így néznek ki az igazi jelzőszámok


A KSH megállapítása szerint 2023-ban 878 ezer fő élt súlyos anyagi és szociális deprivációban. A súlyos nélkülözés legnagyobb mértékben a legalsó jövedelmi ötödben élőket sújtotta, több mint egynegyedük (28,1 százalék) tartozott a súlyosan depriváltak közé. Az anyagi és szociális depriváció mérésére használt 13 tétel közül a legtöbb embert az egyhetes üdülés hiánya érintett, a lakosság mintegy 40 százaléka nem engedhette meg magának, hogy egy hétre elutazzon pihenés céljából. Ez az arány a legalsó ötödben élők esetében 66,2 százalék.

A háztartások közel 30 százalékának, a legszegényebbek több mint 56 százalékának okozott gondot egy egyszeri, nagyobb összegű váratlan kiadás fedezése. Ez a probléma még a harmadik jövedelmi ötödben élő családoknál is számottevő, közel harmadukat érintette. A családok körülbelül 23 százaléka nem tudta volna elhasználódott bútorait lecserélni. Sebestyén persze ebből azt emelhetné ki, hogy lám, azért nem mindenki él annyira rosszul.

Szerző: Azénpénzem
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok