A cégek bő kétharmada nem ad többet SZÉP-kártyára

2023. szeptember 25. Hiába növelték a bolti vásárlás ösztönzésére a SZÉP-kártyára adható juttatásokat, egy friss kutatás szerint a cégek többsége nem emelt keretet. Sőt, akadnak vállalkozások, ahol még az eredetileg tervezettnél is kevesebbet adnak az idén.

A kormány az idén augusztus elsejétől a napi megélhetésre is költhetővé tette a SZÉP-kártyára feltöltött összegeket. A pihenőplasztikot december 31-ig lehet használni a boltokban. Augusztustól ráadásul az idei év végéig a munkáltatók további 200 ezret (az éves 450 ezer forintos maximumom túl) adhatnak kedvezményesen dolgozóiknak.

A Cafeteriatrend elvégzett egy gyors kutatást arról, hogy miként adnak a munkáltatók pihenőkártyás  juttatást az új jogszabályi környezetben. Az erről készített kérdőívet 441 cég töltötte ki. Mint kiderült, a válaszadók 18,1 százaléka egyáltalán nem ad SZÉP-kártyát dolgozóinak. Ahol adnak, ott közel 32 százalék nyilatkozott úgy, hogy többet ad 2023-ban, mint amennyit korábban tervezett. Mintegy 61 százalék mondta azt, hogy a korábbi tervek szerint adja ki a juttatásokat, 7,5 százalék viszont kevesebbet ad idén az eredetileg elgondoltnál.
 
Külön rákérdeztek arra, hogy a 200 ezer forintos plusz keretet kihasználják-e a vállalkozások. Azok közül, akik biztosítják dolgozóiknak a SZÉP-kártyát majdnem 30 százalék nyilatkozott úgy, hogy az átlagosan kiadott kártyafeltöltései 2023-ban meghaladják a 450 ezer forintos rekreációs keretet. A válaszadók több mint 70 százalékánál viszont az átlagos kártyafeltöltés 2023-ban nem haladja meg a 450 ezer forintos rekreációs keret értékét.

Szerző: BVJ
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok