Majdnem négyezer ember aggódhat most az állásáért
Az Opten céginformációs szolgáltató vizsgálata szerint 229 cég lehet érintett a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. nevével fémjelzett brókerbotránnyal kapcsolatban. A társaság három évre visszamenőleg vizsgálta a tulajdonosok és a cégjegyzésre jogosultak kapcsolatrendszerét. A 229 vizsgált cég között az értékpapír-kereskedelmen túl a gazdaság számos más területén működő cégekre is bukkantak. A vizsgált 229 cég aktivitását jól jellemzi, hogy az elmúlt három évben több mint 2,5 milliárd forint EU-s pályázati támogatásban részesültek, és a közbeszerzésekből is kivették a részüket, közel egymilliárd forinttal – derül ki az Opten adataiból.
A cégeket érő negatív hatások a felszámolási eljárások, illetve cégmegszűnések révén is elérhetik a kapcsolódó vállalkozásokat. Ha egy bevételt és jövedelmet termelő vállalkozás kiesik egy cégcsoportból, az mindenképp hatással van a többi cégre (persze a kapcsolat jellegétől függően). Ezek a hatások a leányvállalatokat, illetve a közvetlen tulajdonosi vállalkozásokat érinthetik a legérzékenyebben, míg a felszámolás alá került vállalkozásokhoz távolabbi ponton kapcsolódó testvérvállalkozásokat vagy közvetett tulajdonosi cégeket értelemszerűen kevésbé.
Mivel az Országgyűlés elfogadta a brókerbotrányok károsultjainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló törvényt, a cégcsoport egyes tagjait további – büntetőjogi – következmények is érinthetik, illetve sújthatják. Ennek értelmében ugyanis bizonyos esetekben a cégek kapcsolt vállalkozásainak vagyonát is zár alá vehetik (a vezető tisztségviselő, az alkalmazott, valamint a könyvvizsgáló vagyonának zár alá vétele mellett). Kapcsolt vállalkozás alatt a törvény a számvitelről szóló törvény által meghatározott fogalmat érti.
A vizsgált cégek döntő többsége aktív, mintegy összesen 3700 alkalmazottal rendelkeznek. A vállalkozások nemcsak aktívak, de a hazai átlaghoz képest viszonylag stabilan is működtek az elmúlt években. Legalábbis erről tanúskodik az a tény, hogy általában nagyobb múlttal rendelkező cégekről van szó: átlagéletkoruk meghaladja a 12 évet. A brókercégek felszámolásának következtében azonban – az érintettség mértékétől függően – felszámolási hullám indulhat a cégcsoportokban is, így az érintett alkalmazottak egy részének munkaviszonya is megszűnhet.
Címkék: brókerbotrány, Buda-Cash, Quaestor, Hungária, törvény, Opten
A brókerbotrányban 229 cég érintett
2015. április 1. A brókerbotrány miatt mintegy 3700 dolgozó aggódhat a munkájáért a három főszereplőhöz köthető 229 vállalkozásnál – állítja az Opten. Az adatbázisokból azt is kiderítették, hogy a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. cégcsoporthoz kapcsolható cégek európai uniós pályázati forrásokat is szereztek, és több közbeszerzésen is megbízáshoz jutottak.Az Opten céginformációs szolgáltató vizsgálata szerint 229 cég lehet érintett a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária Értékpapír Zrt. nevével fémjelzett brókerbotránnyal kapcsolatban. A társaság három évre visszamenőleg vizsgálta a tulajdonosok és a cégjegyzésre jogosultak kapcsolatrendszerét. A 229 vizsgált cég között az értékpapír-kereskedelmen túl a gazdaság számos más területén működő cégekre is bukkantak. A vizsgált 229 cég aktivitását jól jellemzi, hogy az elmúlt három évben több mint 2,5 milliárd forint EU-s pályázati támogatásban részesültek, és a közbeszerzésekből is kivették a részüket, közel egymilliárd forinttal – derül ki az Opten adataiból.
A cégcsoportok széles spektrumú tevékenységét jól jellemzi, hogy majdnem minden ágazatban érintettek, de elsősorban a pénzügyi és ingatlanügyletek, valamint a szakmai tanácsadás jellegű tevékenységek dominálnak. A három csoport az Opten közleménye szerint együttesen 2011–2013-ig minden évben 40 milliárd forint feletti árbevételről számolt be. A magas árbevételek ellenére a 229 cég adózás előtti eredménye 2011-ben és 2012-ben is negatív volt. Az eredmény ugyanakkor 2013-ra pozitívra fordult, ami akár azt is jelezheti, hogy egyfajta belső konszolidáció már 2013-ban elindulhatott.
Az, hogy gazdasági és jogi értelemben melyik céget mennyire érinti a brókerbotrány, nagyban függ attól, hogy milyen jellegű kapcsolat fűzi a bedőlt pénzintézetekhez – mutatott rá Tóth Tamás, az Opten Kft. ügyvezető igazgatója. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kapcsolat lehet többszálú is. A brókercégekhez köthető vállalkozások érintettségét jelentősen befolyásolja a tulajdonosi befolyás mértéke (tulajdoni hányad), a gazdasági forma, illetve az, hogy a tulajdonosi, cégjegyzésre jogosult kapcsolat hatályossága milyen időszakra tehető.Sok vállalkozás működött (eddig) stabilan
A cégeket érő negatív hatások a felszámolási eljárások, illetve cégmegszűnések révén is elérhetik a kapcsolódó vállalkozásokat. Ha egy bevételt és jövedelmet termelő vállalkozás kiesik egy cégcsoportból, az mindenképp hatással van a többi cégre (persze a kapcsolat jellegétől függően). Ezek a hatások a leányvállalatokat, illetve a közvetlen tulajdonosi vállalkozásokat érinthetik a legérzékenyebben, míg a felszámolás alá került vállalkozásokhoz távolabbi ponton kapcsolódó testvérvállalkozásokat vagy közvetett tulajdonosi cégeket értelemszerűen kevésbé.
Mivel az Országgyűlés elfogadta a brókerbotrányok károsultjainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló törvényt, a cégcsoport egyes tagjait további – büntetőjogi – következmények is érinthetik, illetve sújthatják. Ennek értelmében ugyanis bizonyos esetekben a cégek kapcsolt vállalkozásainak vagyonát is zár alá vehetik (a vezető tisztségviselő, az alkalmazott, valamint a könyvvizsgáló vagyonának zár alá vétele mellett). Kapcsolt vállalkozás alatt a törvény a számvitelről szóló törvény által meghatározott fogalmat érti.
A vizsgált cégek döntő többsége aktív, mintegy összesen 3700 alkalmazottal rendelkeznek. A vállalkozások nemcsak aktívak, de a hazai átlaghoz képest viszonylag stabilan is működtek az elmúlt években. Legalábbis erről tanúskodik az a tény, hogy általában nagyobb múlttal rendelkező cégekről van szó: átlagéletkoruk meghaladja a 12 évet. A brókercégek felszámolásának következtében azonban – az érintettség mértékétől függően – felszámolási hullám indulhat a cégcsoportokban is, így az érintett alkalmazottak egy részének munkaviszonya is megszűnhet.
A cégvagyon alakulása (mrd Ft) | |||
---|---|---|---|
Év/csoport | Buda-Cash | Quaestor | Hungária |
2011 | 43,7 | 32,9 | 0,4 |
2012 | 34,7 | 30,7 | 0,2 |
2013 | 57,6 | 28,7 | 0,8 |
Forrás: Opten becslése a beszámolók alapján |
Címkék: brókerbotrány, Buda-Cash, Quaestor, Hungária, törvény, Opten
Kapcsolódó anyagok
- 2018.03.08 - Nem vicc, tűzszertartástól várt segítséget a Quaestor
- 2016.09.29 - Ezért rossz tulajdonos az állam
- 2016.08.11 - Alig akar valaki céget alapítani
- 2016.05.04 - Itt a legújabb csodabefektetés
- 2016.04.29 - Újra átvernék a Quaestor-károsultakat
- 2016.03.08 - Megbízhatóbbnak tűnnek a női vezetők
- 2016.01.05 - Minden idők legrosszabb éve volt a tavalyi a cégvilágban
- 2015.12.03 - Újabb pilótajátékot talált az MNB, négymilliárdos a kár
- 2015.10.06 - A befektetőknél tudakozódik az MNB
- 2015.08.23 - Tovább vizsgálja a brókercégeket az MNB
- 2015.08.03 - Nem minden quaestoros nyugodhat meg
- 2015.07.24 - Furcsa gellert kaphat a Questor-ügy
- 2015.06.11 - Ezt tartalmazza a brókertörvény
- 2015.04.20 - Quaestor: még a csecsemők is 18 ezret fizetnek
- 2015.04.17 - Quaestorosok: már sejlik a fény az alagút végén
- 2015.04.15 - Quaestor: és aki nem kötvényes?
- 2015.04.13 - A Quaestor-törvény következményei
- 2015.04.10 - A felszámolásra várhatnak a Quaestor-befektetők
- 2015.04.09 - Ennyire gondoskodó a mi kormányunk!
- 2015.04.08 - Újabb többmilliárdos pénzügyi csalás
- 2015.04.07 - Pereljenek a Buda-Cash károsultak
- 2015.04.03 - Valójában kik a Quaestor-károsultak?
- 2015.04.02 - Már biztos a brókerbotrányok legnagyobb nyertese!
- 2015.04.01 - Quaestor: pénz az ablakban?
- 2015.03.31 - Quaestor ügyfelek: kezdődik az adategyeztetés
- 2015.03.29 - Quaestor: mennyi lehet az annyi?
- 2015.03.27 - Buda-Cash: megvan 68 milliárd forintnyi vagyon
- 2015.03.27 - Rács mögött Tarsoly Csaba
- 2015.03.25 - Quaestor: mi jut a kötvényeseknek?
- 2015.03.19 - Van remény a Quaestor kötvényeseknek
- 2015.03.11 - Ahogy dőltek a dominók...
- 2015.03.10 - Dagad az újabb brókerbotrány
További kapcsolódó anyagok