Alaposan körbebástyázták a szabályokat

A benzinkutakra is szemet vethetett a NER

Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI
2021. november 15. Egyik olvasónk már a maximált benzinár bejelentése után jelezte: a trafikokhoz hasonlóan az üzemanyagtöltőkre is szemet vethettek, hogy azok a „jó neresek” kezébe kerüljenek. A már kihirdetett kormányrendelet ezt határozottan alátámasztani látszik.

A kormány mától – mint azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón a múlt héten bejelentette – maximálja a 95-ös benzin és a nem prémium gázolaj literenkénti árát 480 forintban. Erről még aznap megjelent az úgynevezett árrendelet (624/2021. kormányrendelet). A hétvégén a Magyar Közlönyben már a részletes szabályokat (626/2021. kormányrendelet) is kihirdették. Az előírások között akadnak igen meglepő kitételek is.

A tankolni vágyó nagyközönség számára a legfontosabb, hogy a rendeletben igyekeztek minden trükköt és kiskaput ellehetetleníteni. Eleinte (még a rendelet megjelenése előtt) a Blokk.com azt feltételezte, hogy sok kút bezár majd éjszakára, mert az üzemanyagtöltő állomások kereskedelmi tevékenységének egyik legdrágább eleme az éjszakai műszak. A kereskedelmi szakportál szerint a kutasoknak szűk a mozgásterük, igazából a működési költségeik azok, amelyek visszafogásával valamennyit faragni tudnak a várható veszteségeikből, a túlélésük érdekében.

Semmilyen kifogásnak sem lehet helye


A kormány azonban úgy döntött, ezt a menekülőutat is lezárja. Minden mással együtt. A jogszabály szerint (2. § 1. bekezdés) nem fordulhat elő, hogy egy benzinkút nem árul „mezei”, csak prémium üzemanyagokat. Sőt, a jogalkotó még továbbmegy. Ha valaki eleve sem forgalmaz hatósági áras termékeket, akkor a magasabb minőségűt kell a megszabott áron adnia.
Az árrendelet hatálya egyelőre kimondottan 3 hónap. Ez persze meg is hosszabbítható. Ezzel kapcsolatban talán aggasztó lehet, hogy az üzemanyagok hatósági áras forgalmazására vonatkozó részletes szabályok a rendelet szerint a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény hatályvesztéséig maradhatnak érvényben. Ennyi idő egyébként bőven elegendő lehet a piac átrendezésére.
Mindez még akár valóban – ahogy az a rendeletben szerepel – az üzemanyag-ellátás biztonságát szolgálhatná. A jogszabály azonban rafináltabb, és más kitételeket is tartalmaz. Úgy tűnik, hogy igaza lehet annak az olvasónknak, aki már a maximált benzinár bejelentése után jelezte: a trafikokhoz hasonlóan az üzemanyagtöltőkre is szemet vethettek, hogy azok a „jó neresek” kezébe kerüljenek.

A miniszter és a nyilvántartott szolgáltatók


A rendeletben bevezetik ugyanis a „nyilvántartott szolgáltató” fogalmát. Ilyen címre november 18-áig jelentkezhetnek azok, akik meglévő kútjuk mellé másikat is bevállalnának a most megszabott feltételek mellett. Kérdés persze, hogy a későbbiekben – ahogy a trafikoknál, ahol az újraosztást követően először az árrést növelték, majd az árusítható termékek körét terjesztették ki – miként alakulnak majd a játékszabályok.

A miniszter által nyilvántartott szolgáltatók azoktól szerezhetik meg benzinkútjuk üzemeltetését, akiket az adóhatóság (NAV) a szabályok megszegéséért többször megbüntet. A szankció esetenként 100 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírság lehet. Ez a „jogkövetkezmény” a rendelet szerint azonos napon több, egymást követő ellenőrzés alkalmával is alkalmazható. A második bírság pedig már kiegészülhet az üzemeltetésből kizárással, amelynek az időtartama egy naptól fél évig terjedhet. A bírságot kiszabó határozat ellen – szól a rendelet – nincs helye fellebbezésnek

Akkor is átvehető – persze ugye „ideiglenesen” – egy benzinkút, ha ott üzemszünet van. Üzemszünet csak abban az esetben (nem ám, holmi jövedelmezőségi szempontokra hivatkozva) lehetséges, ha a hatósági áras üzemanyagokból a kutas a fogyasztókat nem képes kiszolgálni 7 napon belül nyitvatartási idejében összesen 48 órán keresztül. Arról nem szól a jogszabály, hogy mi van, ha az ellátás például szállítási gondok miatt akadozik. Ilyesmi pedig elvben egyáltalán nem zárható ki. Az üzemszünet ideje alatt egyébként az üzemanyagtöltő állomáson egyéb kereskedelmi tevékenység sem folytatható.

A szankciók és az üzemszünet esetén is a miniszter dönti el, hogy belépjen-e a kijelölt szolgáltató, és az ki legyen. Az így kutat szerzőnek külön engedélyre már nincs is szüksége. Ideiglenesen a birtokába kerülnek az átvett benzinkút épülete és tárgyi eszközei. Az üzemanyagtöltő állomáson található árukészletet a megelőző üzemeltetővel a nyilvántartott beszerzési áron elszámolva értékesítheti. Még egy bájos passzus: kimondják a rendeletben, hogy a megelőző üzemeltető, vagy annak jogutódja viseli az  eszközökben beállott olyan kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni.

Nézze meg a cikkhez készült karikatúránkat is!

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: B.Varga Judit
Címkék:  , , , , , ,

Kapcsolódó anyagok