Markáns változások indultak idén
2019. június 12.
A lakások drágulását tulajdonképpen már csak a kormányzati intézkedések tartják fenn – derül ki az OTP elemzéséből. A befektetők szerintük így is lassan elfordulnak a lakáspiactól. Fogy a szufla, de a friss családtámogatási lépések újabb löketet adnak a piacnak.
Egyre több becslés szerint haladja meg a lakások jelenlegi árszínvonala az egyensúlyi szintet (ezt a budapesti árakkal kapcsolatban a jegybank is megállapította már). Ráadásul az eddigi drágulásban is nagy szerepet játszó, befektetési célú vásárlók tömegével csábulhatnak el – áll az OTP Jelzálogbank Lakóingatlan Értéktérkép elemzésében – a nagyobb hozammal kecsegtető befektetések felé (a nemzeti kötvény elszívó hatásáról itt írtunk). Így a további erőteljes áremelkedés esélye egyre kisebb, noha a bank szerint a pozitív irány még évekig kitarthat.
A bérleti hozam az elmúlt öt év alatt mindenhol csökkent. Ennek oka, hogy a bérleti díjak 2014 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek (a legkevésbé, 30 százalék alatt a II. kerületben és Győrben, míg a legjobban, 70 százalék felett a VII. és VIII. kerületben, valamint Pécsen és Szegeden), az ingatlanok viszont ennél jóval nagyobb ütemben drágultak.
Az ezt követően – ám egyelőre nem megjósolható időtávra – várható lejtmenetről az OTP azt állítja: a mostani ciklust követő korrekció várhatóan jóval mérsékeltebb lesz, mint a legutóbbi, 2008-at követő zuhanás. Ezt szerintük a most sokkal kedvezőbb gazdaságpolitikai mozgástér, a hitelezés szabályok biztosítják. (Megjegyezzük, a vastag sugárban ömlő hitelek láttán azért némi aggodalomra lehet ok.)
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ingatlan, lakás, lakásár, lakáseladás, OTP, Duna House, Ingatlan.com, hitel, családtámogatás
A 2008-asnál kisebb lakásárzuhanásra számít az OTP
Fotó: OTP Jelzálogbank

Májusra a Duna House (DH) a szokásosnál kevesebb ingatlanpiaci tranzakciót becsült, ami szerintük a júliustól életbe lépő családtámogatási intézkedések miatti kivárás okozhat. Ennek köszönhetően a szokásosnál jóval erősebb harmadik negyedévvel számolnak. Az Ingatlan.com hirdetési portál évek óta nem látott lakáspiaci fordulatról tájékoztatott: január és május között idén több ingatlant hirdettek meg eladásra, mint egy évvel ezelőtt. Ezt a változást ők is a várt kormányzati intézkedéseknek tudják be.
A szakértők azt gondolják, hogy a lakáspiaci ciklus már olyan fázisban járhat, ahonnan komoly kormányzati ösztönző nélkül nehéz elképzelni további erőteljes áremelkedést. Emellett ugyanakkor – olvasható az elemzésben – az is megjósolható, hogy a kormány által idén több lépcsőben bejelentett, és az év második felében, illetve 2020-tól életbe lépő demográfiai csomag lakáspiacot érintő elemei előre (a családtámogatási lépésekről itt tájékozódhat) hozott keresletet generálva még évekig tovább élénkíthetik a forgalmat, kitolva a lassuló áremelkedés ciklusidejét.Helyenként már tavaly visszaesett a forgalom
Az ezt követően – ám egyelőre nem megjósolható időtávra – várható lejtmenetről az OTP azt állítja: a mostani ciklust követő korrekció várhatóan jóval mérsékeltebb lesz, mint a legutóbbi, 2008-at követő zuhanás. Ezt szerintük a most sokkal kedvezőbb gazdaságpolitikai mozgástér, a hitelezés szabályok biztosítják. (Megjegyezzük, a vastag sugárban ömlő hitelek láttán azért némi aggodalomra lehet ok.)
Budapesten tavaly 2 százalékkal nőtt a tranzakciók száma, de tíz kerületben visszaesett a forgalom, 1-19 százalék közötti mértékben. Tetemes csökkenés látható például a 2-3 ezres forgalmú VIII. és X. kerületben. A megyékben helyenként szabályosan megugrott a forgalom, legnagyobb mértékben, 22 százalékkal Vas megyében nőtt az adásvételek száma, 20 százalék feletti volt a bővülés Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bács-Kiskun megyékben. Öt városban azonban – Szekszárdon, Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen és Veszprémben – az elemzés szerint 2-17 százalékkal kevesebb adásvétel zajlott. (Az OTP friss értéktérképe itt található.)
Nézzze meg karikatúránkat is!
Itt tekintheti át, milyen intézkedések segítik a családokat most és rövidesen
Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!
Szerző: Az Én Pénzem
Címkék: ingatlan, lakás, lakásár, lakáseladás, OTP, Duna House, Ingatlan.com, hitel, családtámogatás
Kapcsolódó anyagok
- 2019.07.25 - Szinte mindenki a lakások további drágulására számít
- 2019.07.17 - Egy hét múlva kilőhetnek az albérletárak?
- 2019.07.11 - Léket kapott a fővárosi lakáspiac?
- 2019.07.04 - Hátrány is lehet, ha napos a lakás?
- 2019.06.25 - Drágább a nyaraló a lakásnál
- 2019.06.13 - Nagyot ugrott a vidéki panelek ára
- 2019.05.29 - Még a Havannán is elszálltak az árak
- 2019.05.28 - A Babaváróval együtt érkezik a hitelszigorítás
- 2019.05.24 - Az OTP adta a lakáshitelek 41 százalékát
- 2019.05.24 - Már túlértékeltek a budapesti lakások
- 2019.05.22 - Ezt várják a falusi CSOK-tól
- 2019.05.21 - Az igényekhez képest kevés a kivehető lakás
- 2019.05.16 - Mind többen kényszerülnek bérlakásra
- 2019.05.15 - Mégis szülnek pénzért a nők?
- 2019.05.14 - Az ingatlanpiacnak is betehet a Nemzeti Kötvény
- 2019.05.08 - A lakosság szándékos eladósítása folyik?
További kapcsolódó anyagok