80 ezer forintot kap minden nyugdíjas
2021. október 1. Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek - jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában – írja az MTI.Orbán Viktor kiemelte: 435 ezer ember a nyugdíjtörvény miatt ennél kevesebbet kapott volna, de a gazdaság teljesítményének köszönhetően a kormány mindenkinek ki tudja fizetni egységesen a 80 ezer forintos összeget.
Mivel az infláció magasabb az év elején vártnál, és az infláció kompenzálásának csak a felét adták oda július elsejéig az időseknek, most az év második felére eső, a várakozásnál magasabb infláció miatt is korrigálni kell a nyugdíjakat - tette hozzá a kormányfő, aki közölte: ezért "szép számmal" lesznek olyan nyugdíjasok, akik a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumon felül a korrekcióval együtt százezer forint körüli egyszeri kiegészítést is kaphatnak.
Utólag kapják meg az inflációs emelést
Senki ne gondolja azonban, hogy itt valami kegyes ajándékról van szó. Erre ugyanis a megugró infláció miatt van szükség. Némiképp az is furcsállható, hogy már tavaly év végén megírtuk, miközben egy átlagos nyugdíjasnak nem egészen havi 4,2 ezer forint pluszt ad 2021 januárjában a magyar kormány, valójában inkább 5,4 ezer forintot kellene kapnia. Ugyanis mindössze 3 százalékkal emelték a nyugdíjakat 2021 januárjától, pedig az előrejelzések akkor 3,5-3,8 százalékról szóltak. Ugyanakkor ennél még jobban elszálltak az árak; augusztusban 4,9 százalék volt az infláció, nyolc hónap alatt pedig a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,3 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek.Kivel harcol a kormányfő?
Orbán Viktor ismét bejelentette, hogy ha a kormány gazdasági növekedést támogató politikája sikeres lesz a következő három hónapban is, akkor arra is lát esélyt, hogy a következő év elején a 13. havi nyugdíjnak már ne csak két hetét, hanem egy egész havi nyugdíjat tudjanak visszaadni valamikor február elején. Jelezte: ez még egyáltalán nem bizonyos, "dolgozni kell érte, harcolni kell érte, nem lehetetlen". A miniszterelnök már a múlt héten is azt mondta, „harcol” azért, hogy a nyugdíjasok teljes havi plusz járandóságot kapjanak. Közben persze mindenki tudja, hogy amit a miniszterelnök akar, az úgy lesz. Ha van rá pénze az országnak, ha nem.Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: nyugdíj, nyugdíjas, 13. havi nyugdíj, nyugdíjprémium, Orbán Viktor, miniszterelnök, infláció
Kapcsolódó anyagok
- 2023.02.27 - Újabb nyugdíjemelést sürgetnek az infláció miatt
- 2022.05.05 - Kevés a kormány ajánlata, ekkora emelést kérnek a nyugdíjasok
- 2022.02.07 - Milliós az átlag alatti nyugdíjasok száma
- 2021.10.12 - Nemzetközi felmérés szerint rémisztő a magyar nyugdíjasok helyzete
- 2021.10.11 - Nagyot drágult a temetés
- 2021.10.08 - A nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium is megérkezik novemberben
- 2021.09.24 - A nyugdíjasok jövőre a teljes 13. havi nyugdíjat megkaphatják
- 2021.06.08 - Plusz pénz érkezik a nyugdíjasoknak a héten
- 2021.02.08 - Most jön a 13. havi nyugdíj negyede
- 2021.01.10 - Itt vannak a részletek a 13. havi nyugdíjról!
- 2020.12.16 - Bőséges nyugdíjprémium várható a következő években?
- 2020.10.08 - Már biztos a nyugdíjemelés
- 2020.07.06 - Téved, ha azt hiszi, minden kiderült a 13. havi nyugdíjról
További kapcsolódó anyagok