Még annál is veszélyesebb az elhízás, mint gondolták
Drasztikusan növelheti a betegségek kockázatát az elhízás egy hosszú távú, nagy létszám megfigyelését elemző brit tanulmány szerint – tudósított az MTI a BBC cikke alapján. A kutatást az Európai Elhízástudományi Konresszus (ECO) vasárnap Glasgow-ban kezdődött éves ülésén mutatják be. A tanulmány vezető szerzője, Christiane Haase szerint, mivel az elmúlt 30 év alatt majdnem megháromszorozódott az elhízottak száma a világon, eredményeik súlyos közegészségügyi következményekre hívják fel a figyelmet.
A tanulmány több mint 2,8 millió brit felnőtt adatait elemezte 2000 és 2018 között. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akiknek 30-35 közötti a testtömegindexe (BMI, a testmagasság és a testtömeg hányadosa), 70 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kockázata, mint a normál súlyúaknál. (Elhízottnak a 30 BMI felettiek számítanak, egy 180 centiméteres, 100 kilogrammos, 45-54 éves férfi BMI-je 30,86.) Akiknek 35-40 közötti a BMI-je, annak a diabéteszkockázata majdnem kilencszer, az alvási légzéskimaradás (apnoe) kockázata pedig 12-szer nagyobb, mint a normál súlyúaké.
A súlyosan elhízottak (40-45 közötti BMI) 12-szer nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek és 22-szer nagyobb az esélyük az alvási apnoéra. Ezek az emberek a szívelégtelenség, a magas vérnyomás és a magas vérzsírszint háromszoros kockázatával néznek szembe, valamint 50 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt.
A szerzők hangsúlyozták, hogy eredményeikből nem lehet szigorú ok-okozati összefüggést levonni. Kitértek arra is, hogy a résztvevők úgy kerültek a tanulmányba, hogy orvosnál jártak, aki valamilyen indokkal megmérte a súlyukat. Hozzátették, hogy a kutatás eredményeit más, nem mért tényezők is befolyásolhatták
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: egészség, egészségügy, elhízás, túlsúly, kutatás
50 százalékkal növeli a korai elhalálozás esélyét a kövérség
2019. április 29. A britek 2,8 millió felnőtt adatait elemezve kimutatták: a súlyosan elhízottak a szívelégtelenség, a magas vérnyomás és a magas vérzsírszint háromszoros kockázatával néznek szembe, valamint 50 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt.Drasztikusan növelheti a betegségek kockázatát az elhízás egy hosszú távú, nagy létszám megfigyelését elemző brit tanulmány szerint – tudósított az MTI a BBC cikke alapján. A kutatást az Európai Elhízástudományi Konresszus (ECO) vasárnap Glasgow-ban kezdődött éves ülésén mutatják be. A tanulmány vezető szerzője, Christiane Haase szerint, mivel az elmúlt 30 év alatt majdnem megháromszorozódott az elhízottak száma a világon, eredményeik súlyos közegészségügyi következményekre hívják fel a figyelmet.
A tanulmány több mint 2,8 millió brit felnőtt adatait elemezte 2000 és 2018 között. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknál, akiknek 30-35 közötti a testtömegindexe (BMI, a testmagasság és a testtömeg hányadosa), 70 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kockázata, mint a normál súlyúaknál. (Elhízottnak a 30 BMI felettiek számítanak, egy 180 centiméteres, 100 kilogrammos, 45-54 éves férfi BMI-je 30,86.) Akiknek 35-40 közötti a BMI-je, annak a diabéteszkockázata majdnem kilencszer, az alvási légzéskimaradás (apnoe) kockázata pedig 12-szer nagyobb, mint a normál súlyúaké.
A súlyosan elhízottak (40-45 közötti BMI) 12-szer nagyobb valószínűséggel lesznek cukorbetegek és 22-szer nagyobb az esélyük az alvási apnoéra. Ezek az emberek a szívelégtelenség, a magas vérnyomás és a magas vérzsírszint háromszoros kockázatával néznek szembe, valamint 50 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt.
A szerzők hangsúlyozták, hogy eredményeikből nem lehet szigorú ok-okozati összefüggést levonni. Kitértek arra is, hogy a résztvevők úgy kerültek a tanulmányba, hogy orvosnál jártak, aki valamilyen indokkal megmérte a súlyukat. Hozzátették, hogy a kutatás eredményeit más, nem mért tényezők is befolyásolhatták
Szerző: Azénpénzem/MTI
Címkék: egészség, egészségügy, elhízás, túlsúly, kutatás
Kapcsolódó anyagok
- 2021.08.26 - Több nő lett túlsúlyos a karantén alatt, de a férfiak is sokat híztak
- 2020.05.26 - Veszélyesek lehetnek a hamis fogyókúrás szerek
- 2019.10.04 - Romokban az egészségügy, az MNB így segítene
- 2019.08.13 - Egészséget akar? Fizessen, fizessen!
- 2019.05.30 - A magyarok jogosan rettegnek a daganatos betegségektől
- 2019.05.23 - Így húzzák ki a betegséggel a zsebünkből a pénzünket
- 2019.04.25 - Ezért él rövidebb ideig a magyar
- 2019.04.21 - Cafeteria: szinte eltűnt az öngondoskodás
- 2019.04.09 - Egyre többet kell várni a szakrendelésre
- 2019.03.10 - Sorra halnak infarktusban a nők
- 2019.03.05 - Még betegebb is lehet majd a magyar?
- 2019.01.09 - Csak extra intézkedéssel biztosítható az életmentés?
További kapcsolódó anyagok