Vége az Ügyfélkapu levélszemeteinek

2016. július 8. Megkönnyebbülhetnek a könyvelők, ugyanis – az ígéret szerint augusztus 11-étől - szűrők beállításával megszabadulhatnak az Ügyfélkaputól akár százával érkező felesleges üzenetektől. Júliustól ugyanis a közigazgatási perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás. Az emiatt végrehajtott fejlesztés viszont nem kívánt következményekkel járt.

2016. július 1-jétől a közigazgatási perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára kötelező az elektronikus kapcsolattartás. A fővárosi és megyei kormányhivatalok és a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által hozott döntésekkel szemben csak elektronikusan nyújthatnak be keresetlevelet. Vagyis az érintettek az ügyfélkapun keresztül elektronikus űrlap (iForm) használatával adhatják be keresetüket az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél.

Ennek az újításnak azonban volt egy a számvitellel foglalkozó szakemberek munkáját megnehezítő, kellemetlen következménye is. A könyvelők meglepve tapasztalták, hogy július 1-jétől nagyságrendekkel növekedett meg az Ügyfélkaputól érkező, számukra haszontalan értesítések száma. Ezekre a Polgári Perrendtartás jogvesztő határidőinek betartása miatt valóban szükség van a közigazgatási peres ügyekben – érkeztetési, átvételi üzenetek küldése/megkapása/olvasása – de a könyvelők számára teljesen feleslegesek.

A helyzet orvoslása érdekében az Ügyfélkaput üzemeltető Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-hez fordult több civil szervezet – így a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete is – adta hírül az egyesület. Az egyeztetéseken gyors megoldást jelentő, átmeneti és az ügyfélbarát rendszer létrehozását célzó, hosszú távú fejlesztésekben is megállapodtak. A fejlesztéseket az érintett szakmák képviselői tesztelni és véleményezni fogják.

Az átmeneti megoldás lényege, hogy a rendszerüzenetek megjelenését beállítható szűrőkkel személyre szabhatják a felhasználók. Az ígéret szerint augusztus 11-étől lehet a szűrést beállítani. Hosszú távon pedig a minden szakma és ügyintézési típus igényeit figyelembe vevő komplex megoldásokat keresik. A hasonló esetek és az Ügyfélkapu minél inkább felhasználóbarát kialakítása érdekében a szervezetek képviselői megegyeztek abban is, hogy negyedévente egyeztetnek a rendszer működésével kapcsolatos tapasztalatokról és a fejlesztésekkel kapcsolatos észrevételekről.


Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok