A focivébé jó lehetőséget teremthet a tanulóknak is

Többet hoz a diákmunka az idén

2014. június 10. Rövidesen itt a szünet, amit a diákok közül sokan pénzszerzésre is használnak. Az idén a focivébé extra lehetőségeket rejthet számukra, de úgy tűnik, ismét régi fényükben pompáznak a vízparti ajánlatok. Egyre több segítséget kaphatnak a tanulók a megfelelő munka kiválasztásához, de – mint mindenütt – ezen a téren sem árt résen lenni. A különböző szervezetek és foglalkoztatások között ugyanis jókorák az eltérések.

Tucatnyi szervezet állítja, hogy az országban bárhol képes munkát szerezni a diákoknak. Kutakodásunk alapján azonban úgy látjuk, esetenként csak nagyon szűkös kínálatból lehet választani. Többször pedig csak akkor látja az érdeklődő, milyen is a felhozatal, ha már regisztrált, sőt esetleg tagként is belépett. Van azonban ellenpélda, akad iskolaszövetkezet, ahol csak annak kell taggá válnia, aki már meg is kapta a munkát. A fokozódó verseny miatt a szervezetek igyekeznek plusz szolgáltatásokat (például albérletkereső, kártyaprogram) is nyújtani a diákoknak. Az idén az előző évi 564 forinttal szemben 584 forint a jogszabályban előírt legalacsonyabb órabér, a kínált pénz azonban ennél kicsit jobban emelkedett. Szakismeretekkel, nyelvtudással jócskán többet lehet keresni ezer forintnál, de például a vízimentőknek alkalmanként 4670 forintot (ez majdnem hat százalékkal haladja meg a 2013-ast) ajánlanak.

Nagyon sok az ügyfélszolgálati, illetve a telefonos értékesítői ajánlat. Ezek 650-770 forintos órabérrel indulnak, ha valaki legalább havi 50 órás (az ügyfélszolgálatoknál heti 25-35 óra az elvárás) munkát vállal. A jutalékkal (már ha sikerült üzleteket kötni) megfejelve még többet össze lehet hozni. Nem hiányoznak az idén sem a gyorséttermi munkaajánlatok (ennek díja a minimumtól mintegy 820 forintig terjed). Újdonság azonban, hogy a focivébés kitelepülések komoly alkalmi foglalkoztatási igényt generálnak. Hostesseket, felszolgálókat, kisegítőket és tolmácsokat is várnak. Emellett a diákmunka-kínálat is mutatja, hogy megugrott a balatoni forgalom: ismét nagyon sok a tóparti munkalehetőség (ez az előző években határozottan csekélynek tűnt).

Diákmunkák például itt találhatóak:

MELÓ-DIÁK (cikkünk írásakor itt volt a kínálatban a legtöbb, összesen 235 féle munkalehetőség),
Multi Job (157 ajánlatra bukkantunk)
Mind-Diák (113 ajánlatra bukkantunk),
Pannon-Work (38 friss ajánlat),
Fürge Diák (29 friss ajánlat),
Schönherz Iskolaszövetkezet

Fontos adózási kérdések


A munkalehetőségek keresése közben érdemes az órabér mellett arra is figyelni, milyen plusz juttatásokat lehet kapni. Az egyik iskolaszövetkezet álomállásként kínálja azt az ajánlatot, amiben még fizetnek is azért, hogy degeszre egye magát valaki (értékelni kell a kaja-kínálatot).

Az sem mellékes persze, hogy végül valóban megkapja-e valaki az ígért pénzt. Nem árt tudni, hogy nem egy magánkörben terjesztett munkalehetőségről derült időközben ki, hogy esze ágában sem volt az alkalmazónak fizetni. A „zsebrevágható” (szerződés nélkül, készpénzben fizetett) összegek nagy eséllyel maradhatnak a megbízó zsebében.

Biztonságot jelenthetnek az iskolaszövetkezetek. A diákokkal munkaszerződést kötnek és kiközvetíti őket a cégeknek (az ismeret mellett ennek előnye még, hogy átvállalják a másik féltől az alkalmazás adminisztratív terheit). A közvetítéshez taggá kell válni, ami szövetkezettől függően egy 500-1 500 forintos részjegy megvásárlásával történik. A pénzt kilépéskor visszaadják.

Óriási előny, hogy az iskolaszövetkezeti tagság révén szerzett munka esetében nem jön létre biztosítási jogviszony.  A kapott pénzből tehát sem társadalombiztosítási, sem egyéni járulékot, egészségügyi hozzájárulást nem kell fizetni. A diákszövetkezet haszna még, hogy ezzel a diák nem esik el a Start-kártyától. Ugyanis annak ellenére, hogy nyaranta dolgozott, a főiskola vagy egyetem elvégzése után ugyanúgy pályakezdő munkanélkülinek fog minősülni, így jogosult lesz a kedvezményre.
 
Gyakori, hogy a nyári foglalkoztatás megbízási jogviszony keretében történik (ilyen azonban fizikai munkára nem köthető). Az ilyen formában kapott pénz önálló tevékenységből származó bevételnek minősül, ami után adóelőleget vonnak. Általános szabály szerint a bevétel 90 százalékát kell jövedelemnek tekinteni. Egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelem esetén (mint arra az adóhivatal már tavasszal figyelmeztetett) a diákoknak is kell szja-bevallást készíteni és adót fizetni, ha bevételük meghaladja a mentesített keretösszeget, azaz a foglalkoztatás napjainak száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegének (ez 2014-ben 4670 forint) szorzatát.

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát
Annak érdekében pedig, hogy ne maradjon le az érdekesebb írásokról, iratkozzon fel hírlevelünkre!


Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok