Tízmillió forintba is kerülhet a tőkeszegény cégek késlekedése

2017. március 7. A kamarák a napokban levélben figyelmeztetik tagjaikat a tőkeemelés szükségességére. Nem csoda, hiszen csak a fővárosban még mindig több mint 26 ezer kft. működik, amelynek törzstőkéje nem éri el a 3 millió forintot. A március 15-i határidő pedig közeledik.

Hivatalból törvényességi felügyeleti eljárás indítható azon korlátolt felelősségű társaságok ellen, amelyek a tőkeemelésre vonatkozó kötelezettségüket elmulasztják – figyelmezte a Pest megyei kamara (PMKIK). A mulasztó korlátolt felelősségű társaságok 100 ezertől 10 millió forintig terjedő, mérlegeléssel megállapított pénzbírságra számíthatnak.

Több kamarai tájékoztató is kitér arra, amit mi korábban már részletesen megírtunk, hogy milyen módszerekkel hajtható végre a tőkeemelés. Január végén egyébként még közel 65 ezer kft. nem tett eleget az új Polgári Törvénykönyv által előírt legalább hárommillió forintos tőkekövetelménynek. Annak ellenére, hogy tavaly tavasszal egy év haladékot kaptak erre.

A helyzet azért jelentősen javult. Mint a Fővárosi Törvényszék az MTI-nek elmondta: a fővárosban február végén még 26 345 olyan kft. működött, amelynek törzstőkéje nem érte el a 3 millió forintot, több mint 60 ezer kft. viszont már eleget tett kötelezettségének.

Legkésőbb március 15-ig kell a cégeknek felemelniük a törzstőkét – hangsúlyozták – és április 14-ig kell a változásbejegyzést kérelmezni az illetékes cégbíróságon. Ha a társaság az átalakulásáról dönt, akkor a kérelmet május 14-ig kell előterjesztenie. Ha a cégek nem tudják biztosítani a tőkeemelés feltételeit, akkor szintén március közepéig kell dönteniük a kft. megszűnéséről vagy átalakulásáról. A törzstőkeemelés bejegyeztetéséről szóló kérelmeket ingyenesen lehet benyújtani a cégbíróságra, jogi képviselő közreműködésével, elektronikus úton.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , ,

Kapcsolódó anyagok