Tízéves rekordot döntött az influenza

2017. február 1. A legfrissebb adatok szerint másfélszer annyi influenzás beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint a megelőző héten. Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz, ilyen magas betegszám pedig az elmúlt tíz évben egyszer sem fordult elő.

Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett jelentésében. Ez azt jelenti, hogy most másfélszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint a megelőző héten.

Két megye kivételével (Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamennyi közigazgatási területen – foglalta össze az adatokat az MTI – emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva: számuk Győr-Moson-Sopron, Vas és Bács-Kiskun megyében volt a legmagasabb, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében a legalacsonyabb.
 Jelen körülmények között nem meglepő, hogy egyre több kórházban rendelnek el látogatási tilalmat (az erről közzétett interaktív térképet itt találja).
Az elmúlt héthez viszonyítva az életkor szerinti megoszlásban jelentős változás nem történt. A betegek több mint 41 százaléka volt gyermek, több mint 6 százalékuk 60 éven felüli. Az orvos fordulók több mint fele felnőtt volt: több mint 31 százalékuk a 15-34 éves, több mint 20 százalékuk a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a negyedik héten harmincnégy jelentés érkezett 12 területről - a fővárosból, Fejér, Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Baranya, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Veszprém, Tolna, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyéből. A járványok több mint 90 százaléka gyermekközösségben - óvodákban, általános iskolákban, bölcsődékben - fordult elő.

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok