Húsz év után többen is jelentkeztek a kisorsolt kocsik áráért

Szárnyalnak a banki nyereményjátékok

Magasabb összeggel esélyesebb
2017. szeptember 12. Az alacsony kamatok miatt egyre többen vesznek nyeremény betétkönyvet. Utánajártunk a piacon most kínált megoldások jellemzőinek, a nyerési esélyeknek. Mint kiderült: mivel egyre nagyobb tétben „játszanak” a betétesek, a korábbi esélyek mostanra alapvetően megváltoztak. Érdemes egyébként utánanézni, hogy a szekrény vagy a fiók mélyén nem lapul-e valahol egy régi nyereménybetét.

Több olvasónk is panaszolta, hogy manapság már (a korábbiaktól eltérően) a gépkocsi nyereménybetét sorsolásoknál nem szerepel, hogy melyik címlet nyert. Arra gyanakodnak, hogy az alacsonyabb összeget elhelyezők hátrányba kerülhettek. Mint az OTP-től megtudtuk, ez tulajdonképpen tényleg így van, de nem azért, mert a bank ne becsülné meg a kisebb összegben gépkocsi nyereménybetétet nyitókat.
Meglehetősen elképesztő módon a hitelek között is megjelent a nyereményjáték. Aktuálisan a Raiffeisen a fogyasztóbarát lakáshitelt október végéig igénylők között sorsol ki egy egymillió forintos, illetve 30 darab 100 ezer forintos KIKA ajándékkártyát. A személyi kölcsönre a banknál megejtett jó tipp pedig 5 millió forintot érhet.
Minden egyes betét a címletértékével arányos nyerési eséllyel vesz részt a sorsoláson, tehát egy 50 ezer forintos betét 10-szer nagyobb nyerési eséllyel rendelkezik, mint egy ötezres. A sorsolás úgy történik – tudta meg az Azénpénzem.hu a pénzintézettől –, hogy az ötezres címletet egyszer teszik be a sorsolási jegyzékbe, a tízezreset kétszer – és így tovább. Mint hangsúlyozták: az, hogy az elmúlt időszakban az 5 ezres betétekből viszonylag kevés nyertes volt a sorsolásokon, abból adódik, hogy a nagyobb címletű (főként az 50 ezer forintos) betétek súlya jelentősen megnövekedett, és így – pontosan a címletarányos nyerési esély következtében - egyszerűen kevesebb nyertes kerül ki az 5 ezresek közül.

Ömlik a pénz ezekbe a betétekbe


Mint kiderült: elképesztő mértékben megnőtt a nagyobb címletű betétek aránya. Mostanra már minden második nyereményjátékot 50 ezer forinttal nyitottak (két évvel ezelőtt 35 százalékos arányával még az ötezer forintos címlet volt a leggyakoribb). Jelenleg már a darabszámot tekintve is kétszeres a súlya az 50 ezresnek az 5 ezreshez képest, a nyerési esélynél pedig a címletarányosság miatt még nagyobb az eltérés.

Persze nem csak az egyedi tétetek, hanem az így elhelyezett összeg is dinamikusan nő. Az OTP-nél közel 70 milliárd forint a gépkocsi nyereménybetétek állománya, amiből 10 milliárd forintot az idén helyeztek el. A két évvel korábbi 1,5 millió helyett ma már 2,3 millió darabra nőtt az aktív betétek száma. Az FHB is jelentős növekedésről számolt be a nyáron. A banknál, a postákon és több takarékszövetkezetben nyitható „Takarék” nyereménybetét teljes összege három és fél év alatt 700 millió forintról 15,3 milliárd forintra emelkedett. Az idén a korábbinál nagyobb a szárnyalás. Az első félévben az FHB-s nyereménybetétek darabszáma 68 ezerrel, 400 ezer fölé nőtt. Ezt összesen 114 ezer nyereménybetétes birtokolta.

Többen kérték, így a mellékelt táblázatban összefoglaltuk a nyereménybetétek jellemzőit, amiből könnyű rájönni arra, hol lehet érdemes ilyent vásárolni.

Nyereménybetét
 FHB (Takarék)OTP
Elhelyezhető minimum (ezer Ft)105
Vásárolható címlet (ezer Ft)10, 20, 50, 100, 150, 2005, 10, 20, 50
AutósorsolásHavi 1 (Suzuki Vitara 4,59 millió Ft érték)Havi 6-8
Egyéb sorsolásHavi 1-1 notebook (100 e Ft), robogó (669 e Ft)Negyedévente 1 extra, drágább autó*
Betétkamat**0,55%0,55%
Betétállomány (mrd Ft)**1670
*legutóbb ez 6 millió Ft-nál többet érő Ford MondeoTitanium 1,5 EcoBoost volt
**ezek azért fontosak, mert a nyereményeket (és az adót) az állományon felgyűlt kamatból fizetik


Jók az esélyek, de nem árt figyelni


Az idén augusztus közepéig mintegy 80 nyertes betétet nem váltottak be a tulajdonosaik az FHB-nál. Ezeket 2011. október 8. és 2017. július 10. között sorsolták ki. Az OTP 1961-ben indította el a konstrukciót, és azóta sok száz autót nem vettek át. Persze nyilvánvalóan sehol sem a kocsik várakoznak gazdájukra (bár esetenként még jobb üzlet is lehetne egy soha használatba nem vett veteránautót birtokolni). A pénzhez viszont határidő nélkül bármikor hozzá lehet jutni. Érdemes tehát utánanézni, hogy a szekrény vagy a fiók mélyén nem lapul-e valahol egy régi nyereménybetét. Jövedelmező lehet a kutakodás, hiszen az OTP-nél az idén eddig 3 több mint 20 éve kisorsolt nyereményt vettek át.

Ha valaki a megnyert autóra tartana igényt, ezt a sorsolást követően 30 napon belül jeleznie kell. Nagyítóval lehet keresni azokat, akik nem a pénzt választják. Logikusan, hiszen az egész leginkább a lottózáshoz hasonlítható. A nyerési esélyek azonban határozottan magasabbak (erről korábban már írtunk). Tény, a befektetendő összeg is. Viszont az nem vész el, a gépkocsi nyereménybetétkönyvbe fektetett összeg bármikor készpénzre váltható.

Nézze meg a javakorabeli rajzot is!

Ha ezt érdekesnek találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok