Magukra maradtak a magánpénztárak

Nyugdíj: veszni hagyott milliárdok

Akarsz róla beszélni?
2015. november 30. A magánnyugdíjpénztári létszám a legfrissebb adatok szerint tovább fogyott, egyre messzebb a sokak által megjegyzett három évvel ezelőtti hetvenezer fő feletti tagság. Ennek a szektornak már érdekképviselete sincs, a pénztárak külön-külön kénytelenek tárgyalni a felügyeleti hatósággal. A kasszák azonban úgy tűnik, derekasan állják a sarat.

A magánnyugdíjpénztárakból (manyup) lassú ütemben ugyan, de tovább morzsolódnak le a tagok. Az idén mintegy kétezren hagyták ott ezt a spórolási formát. A távozók nyilvánvalóan az államhoz léptek vissza, hiszen a társadalombiztosítási kasszába a pénztárak ebben az időszakban majdnem hárommilliárd forintot utaltak. Az előző év azonos időszakában a tb-be visszalépők megtakarításaként 171 millió landolt az államnál. A jelenség oka egyértelműen az lehet, hogy többen (az ő számuk a jövőben persze növekedhet) érik el a nyugdíjkorhatárt.

A manyupok pedig ilyen esetekben jelenleg vagy azt tanácsolhatják a tagoknak, hogy lépjenek vissza az állami rendszerbe, vagy – amennyiben ezt anyagi lehetőségeik lehetővé teszik – várjanak, és hagyják pénzüket tovább gyarapodni (egyébként mi is ezt ajánljuk). Szolgáltatni (vagyis nyugdíjat fizetni) ugyanis csak járadék formájában szabad a pénztáraknak, annak szabályozásába azonban valahogy igen komoly hiba csúszott.

Néhány manyup-adat
2015. szeptember 30.
Létszám (fő)59 580
Eddigi befizetések (millió Ft)740
Előbbiből a tagok számlájára került404
Kezelt vagyon (mrd Ft)215,25
Befektetések eredménye (mrd Ft)9,38
Működési veszteségnincs
Forrás: MNB-statisztika
Mindez tisztázható lenne a felügyeleti hatósággal (MNB), de az egyeztetések nem igazán haladnak. Időközben pedig a manyupok érdekképviselete is kihátrált az ügy mögül. A Stabilitás Pénztárszövetség átalakulásakor nem csak a neve változott meg, hanem az általa „felkarolt” terület is megváltozott. Az érdekképviseletet ugyanis ma már az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének hívják (mint látszik, nevükben is deklarálták, hogy a manyupokhoz semmi közük sincs). A még talpon levő magánnyugdíjpénztárak így külön-külön kénytelenek tárgyalni a felügyeleti hatósággal.

Az egyik pénztár már a következő évre gyűjt


Miközben folyamatosan birkózhatnak az előírt magas tagdíjfizetési aránnyal. Úgy tűnik, ezt az elsőre lehetetlennek tűnő küldetést mindenkinek sikerült teljesítenie. A Budapest már arról tájékoztatta tagjait, hogy lojalitásuknak köszönhetően már 2015 egészére elérte a 82 százalék feletti befizetési arányt. Egyúttal kérik, hogy mindenki fizesse be 2016-re a teljes évre (!) kért 2400 forintos tagdíjat. (A magánpénztáraknak, az elvárt tagdíjaknak itt nézhet utána.)

Az MKB november 27-re már megugrotta a szintet, a tagdíjat befizetők aránya 70,45 százalék volt. Az előző hat hónapban ez a szint 72 százalékos, sőt e feletti volt. (Ezt még mai befizetésekkel akár újra el is érhetik.)  A Szövetség már a november előtti utolsó hét végére átlépte a 70 százalékot. Ilyen számról eddig kizárólag a Horizont nem tájékoztatott, de az eddigiek alapján komoly gondra ott sem igazán kell számítani (már csak azért sem, mert ha még egyetlen hónapban lenne is elmaradás, az a továbbiakban még simán korrigálható). Alighanem a tagok serénységének tudható be, hogy a pénztárak hosszú idő óta először három negyedévet működési veszteség nélkül (nullán) tudtak zárni.

A pénztárak meggyőző ereje mindezzel együtt az idei harmadik negyedévben nagyot csökkenhetett. A tagok vagyona ugyanis a befektetéseken elért teljesítmény alapján 3,5 milliárd forinttal csökkent (az idén szeptember végéig így is mintegy tízmilliárdot hozott az itt levő pénz). A nehéz piaci helyet ugyanis az önkéntes nyugdíjpénztárak mellett elérte a magánkasszákat is. Akinek még hosszabb ideje van hátra a nyugdíjig, annak semmiképpen sem kell aggódnia, hiszen a korábbi tapasztalatok is azt mutatják, hogy gyorsan tudnak korrigálni a vagyonkezelők. Érdemes arra is figyelni (lásd a hozamokról készített táblázatunkat), hogy az idei évben összesen így is elég szépen teljesítettek a manyupok.

Aki pedig már most, vagy rövidesen eléri a nyugdíjkorhatárt, annak azzal sem árt tisztában lennie, hogy a korábban ígért egyéni számlás rendszerből nem lesz semmi. Így ha visszalép a tb-rendszerbe, a pénze csupán a nagykalapba kerül be, gyermekei és unokái abból egy fillérhez sem jutnak.

A magánnyugdíjpénztáraknak itt nézhet utána

Ha ezt hasznosnak találta, lájkolja és kövesse az azénpénzem facebook oldalát, és látogassa meg máskor is közvetlenül honlapunkat!

Magánnyugdíjpénztári teljesítmény (%)*
Pénztár/portfólióKlasszikusKiegyensúlyozottNövekedési
Budapest3,16,610,12
Horizont3,047,138,79
MKB3,315,736,58
Szövetség1,565,368,76
* 2015-ben november 20-ig, nem évesített hozam, a szám az elért vagyongyarapodás mértéke
Forrás: Azénpénzem.hu árfolyamok alapján végzett számítása


Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , , ,

Kapcsolódó anyagok