Nem tolonganak a bankok a fogyasztóbarát címkéért

2017. június 9. Eddig egyetlen bank nyújtott be pályázatot a fogyasztóbarát lakáshitel címre, de nevét ő sem szeretné nyilvánosságra hozni, mert aggódik, hogy zökkenőmenetesen elfogadja-e a jelentkezését a jegybank. Legkorábban pont egy hét múlva jelenhet meg az első címkézett lakáskölcsön.

Jelenleg gyakorlatilag nincs a piacon olyan lakáshitel – állapítottuk meg banki körképünk alapján –, amely már most egyértelműen elnyerhetné a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát védjegyét. A pénzintézetek közül több is gyors indulást ígért ezzel a termékkel. Mint azonban az Azénpénzem.hu a jegybanktól megtudta: eddig csupán egyetlen pályázat érkezett, igaz azzal rögtön több címkézett lakáskölcsön kerülhetne a piacra, mert a pályázatot 2 kamatperiódus vonatkozásában nyújtották be.
Az MNB fogyasztóbarát lakáshiteleket összehasonlító oldala 2017 szeptemberében indul majd el. Ha itt több bank árajánlata is megjelenik, és a fogyasztók intenzíven használják is az alkalmazást, az a jegybank szerint sokat segíthet a tudatosabb, ügyfélelőnyt hozó lakáshitelek megismerésében.
Nem véletlenül nem szeretné viszont a pályázó, hogy a nevét már most leírjuk. A gyorsaság marketingértékéből ugyanis alaposan levonhat, ha az MNB talál valamilyen fogást a pályázaton. A felügyeleti hatóság a szabály szerint a hiánytalanul benyújtott dokumentumok beérkezését követően a 15. munkanapon tájékoztatja a hitelintézetet a pályázat elfogadásáról, és teszi közzé a sikeres pályázat tényét.

Mint azonban az MNB portálunknak adott válaszában hangsúlyozta: amennyiben a pályázó hiányosan nyújtott be egyes dokumentumokat, az MNB hiánypótlást írhat elő, amely miatt a pályázat elfogadása akár hosszabb ideig is tarthat. Az első fecske mindenesetre legkorábban egy hét múlva jöhet. A jegybank szerint egyébként reális esély van arra, hogy már 2017 nyarán több fogyasztóbarát lakáshitel jelenjék meg a hazai kínálatban. Az idén év végére várakozásaik szerint akár jelentős számú ilyen konstrukció is lehet majd a piacon. Kiemelték, hogy a kezdeményezés sikerének az első és legfontosabb kritériuma, hogy minél több bank kínálja ezt a kedvező árú, gyors ügyintézéssel és átlátható feltételek mellett felvehető hitelt.

A fogyasztóbarát lakáshitel feltételeiről itt olvashat



Szerző: Az Én Pénzem
Címkék:  , , , ,

Kapcsolódó anyagok